Szenderák Bence a Litmusz Műhelyben

Részletek

Írta: Kerber Balázs ‒ Körtesi Márton

Vendégünk volt Szenderák Bence költő, műfordító, a Jelenkor kiadó szerkesztője, aki a költészethez az empátia, a másik fél megértése felől közelít, és a versbeszélőkön keresztül törekszik az önértelmezésre, azaz a megszólaló(k)ban önmagát is keresi.

Vendégünk a „mi az irodalom?” – kérdéskörnél először egy saját kérdéssel válaszolt; nekünk mi volt a legérdekesebb definíció eddig az adások során, amit hallottunk. Itt felidéztük Borsik Miklós igen egyedi megközelítését, de Garaczi László valóban definitívebb igényű válaszát is.

Bence azt mondta, az ő irodalomfogalma nagyon tág, így akár a hagyományosan „nem irodalmi” szövegek (például egy használati utasítás) is beleférhetnek. Szóba került Kabai Lóránt költészet-definíciója, a „kötelező luxus”, és arról is beszéltünk, különbséget tehetünk-e a költészet és az irodalom között. Bence szerint az irodalom könnyen megteremtheti az egyes csoportok, közegek, személyek közötti kapcsolatot, és szerkesztőként elgondolkodott; nem biztos, hogy az ember megengedheti magának, hogy félreértsék, illetve, hogy rosszul értsék őt félre. Ez a törekvés azért lehet nehéz, mert bizonyos esetekben alapvető fogalmakat is másképp értelmezünk.

Beszéltünk az irodalmi szocializáció kérdéséről; itt vendégünk elmondta, hogy a Szöveggyár-műhelyek igen nagy hatással voltak rá; ott ismerkedett meg a kortárs irodalommal. Ez a középiskolai élmények és például Wass Albert után valami radikálisan újat jelentett. A Szöveggyárban találkozott Kabai Lóránt Zsilett lesz az új nevem című versével, melyet az egyik műhelyen a szerző maga olvasott fel. A Szöveggyár az egyedüllét élményét is megszüntette, amellyel sok fiatal költő találkozik; már nem érezte úgy, hogy csak ő foglalkozik ilyesmivel. Szóba kerültek a véleményezéssel járó kommunikációs problémák is; mit ért valaki egy-egy megjegyzés alatt, amit egy szöveghez fűz; honnan tudhatjuk a szavak valódi jelentését, ha csak chatben, írásban olvassuk őket.

Bence a szerkesztés mellett műfordítással is foglalkozik, így igen sokféle szöveggel találkozik munkája során. Ehhez kapcsolódóan beszéltünk többek közt a korrektori munka dilemmáiról; egyáltalán milyen szövegekkel érdemes foglalkoznunk? A rossz művekből is tanulhatunk? Vendégünk szerkesztőként a legkülönbözőbb irodalomkoncepciókat igyekszik elfogadni, hogy értelmezze az adott művek poétikai törekvéseit. Ez az irodalomról alkotott felfogásához, az empátia geztusához is erősen kötődik.

Beszélgettünk a humor szerepéről a lírában; egyáltalán mit nevezhetünk humornak? Egyes szerzőknél ez nagyon eltérő lehet, illetve olvasótól is függ, ki mit érez annak. Szóba került, hogy milyen humor működhet jól, és hogy hol észlelhető a humor jelenléte. Itt érintettük a Parti Nagy Lajosra jellemző játékos nyelvet, de olyan költők nyelvkezelését is, akikre az iskolai élményeink vagy előzetes ismereteink alapján nem gondolnánk feltétlenül, ha humorról beszélünk.

Egyáltalán szórakozunk-e, ha olvasunk? Mit jelent a szórakozás? Vendégünk pihenésképpen szívesen néz YouTube-videóesszéket, illetve természetfilmeket a hangyákról. Így röviden a hangyatartás dilemmáira is kitértünk.

Bence olvasásra ajánlja Sylvia Plath Az üvegbúra című regényét, illetve David Foster Wallace This is Water című beszédét. Az érzékletes tájleírásokon túl viszont nem ajánlja Wass Albert műveit.

Bence ezután ismét meglepett minket, hiszen cím alapján választhattuk ki, melyik versét szeretnénk hallani, s végül az Egyetlen bejárat címűt olvasta fel.

A műsort szokás szerint játékkal zártuk; ezúttal a szuvas, a sparhelt, az ereget és a csalódás szavakat dobtuk ki a kockával, s megalkottuk a némileg avantgárd ihletésű Há, Há, Í, Í (a cím rossz) című verset, majd végül a rituális Kassák-felolvasás következett.

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.