Bödecs László a Litmusz Műhelyben

Részletek

Írta: Kerber Balázs ‒ Körtesi Márton

Vendégünk volt Bödecs László költő, kritikus, szerkesztő, aki szerint az irodalom, ha valami hangzatosat kell mondani rá, az emberiség lelkiismerete ‒ ennél bővebben viszont nehezen meghatározható, mert minden definíció leszűkítené azt, ami.

Elmesélte, hogy az irodalmi közegbe az ELTE nyelvészeten töltött évei alatt került bele, amikor megismerkedett az Apokrif folyóirattal, és elkezdte megtanulni a kortárs versnyelvet is. Az Apokrifnál jött ki az első kötete, kritikákat is elkezdett írni, aztán irodalomtudományi doktorival folytatta a képzését.

Beszélgettünk a kanonikus és a kortárs versnyelvekhez fűződő viszonyáról ‒ üdvözölte a szabadversek jelentette szabadságot, hogy nem kell Pilinszky vagy József Attila mestermunkáival versengenie, és a formai szabadságot és a nyelvi közelséget látva úgy érezheti, hogy ilyet ő is tud ‒ hogy nem kell betéve tudni a verstant ahhoz, hogy érvényeset írjon.

Kérdeztük kötetei keresztény hitvilágból merített motívumairól: elmesélte, hogy nem hívő családban nőtt fel, és távol is állt tőle mindig az egész ‒ kisiskolásként kíváncsiságból beiratkozott hittanra, de pár év után az megszakadt. Már egyetemistaként időnként eljárt templomokba csendet meg liturgiát hallgatni, de pár évvel ezelőttig egyáltalán nem volt szoros kapcsolata a kereszténységgel.

Megfogalmazása szerint az első kötete, a Semmi zsoltár még egy kimondottan tagadó, ateista álláspont volt, de kereste a válaszokat. A második, Az árvíz helye már a kiábrándulásról szól, a keresést is feladta. Legutóbbi kötete, a Kánaánhoz közelebb már inkább elfogadás és elszámolás, bár szerinte ennek verseiben sem a keresztény ember van előtérben. Mesélt aztán bővebben a Kánaánhoz közelebb egy visszatérő figurájáról, a hadvezérről is. Elsősorban egy hadjárat hadinaplójának szánta az ő szövegeit, de kétségtelen áthallásokat kínál az egyre átmilitarizáltabb, megalomán közbeszédre is.

Felvetettük tördelőszerkesztői munkásságát is, megkérdeztük, hogy tördelni művészet vagy tudomány: azt mondta, megélhetés. Számára ez elsősorban kiút az ügyfélszolgálatos munkákból volt egyetem alatt, először az Apokrifnál kezdett tördelni, aztán egyetemi projekteken folytatta. Hangsúlyozta, hogy nem képzett, csak pragmatikus autodidakta, nem is csinál semmiféle kísérleti dolgokat, csak igyekszik tisztességesen olvasható oldaltükröket összerakni.

Ezután feltettük neki a kérdést, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Elárulta, hogy mostanában elsősorban muszájból olvas, pihenésképp főleg teológiai irodalmat forgat. Azt mondta, nagyon megnyugtató benne, hogy nagyjából mindig ugyanaz: Isten szeret, bocsáss meg az embereknek, és bocsáss meg magadnak is. Húsvétra mindenkinek ajánlja, hogy próbálja ki, javasolja például Patsch Ferenctől Az út befelé vezet című könyvet. Ha pedig szépirodalmat kell ajánlania, Petri György válogatott verseit javasolja.

Arra a kérdésre, hogy mit nem érdemes olvasni, azt mondta, mindenki olvassa azt, ami jól esik neki, és ne érezze úgy, hogy be kell bármit fejeznie, ami nem tetszik. Felidézte egy ismert, de meg nem nevezett szerző várva várt regényével töltött idejét. Makacsul végigolvasta bár a könyvet, de úgy érzi, nem érte meg, ezért arra biztat mindenkit, hogy hasonló helyzetben, hacsak nem hivatalból, kritikát írandó olvas, nyugodtan tegye le.

Aztán felolvasta nekünk a Proletárököl, hétfő című versét a legutóbbi kötetéből, majd kidobtuk az ihletgenerátorral a kitétel, hangfogó, kétlaki, és penget szavakat, amikből közösen megírtuk a Boldog zörej című szöveget.

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.