Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Költészet

Bordás Máté versei

Fotó: A szerző archívuma.

Ami visszaveri / a fényt, az nem önmaga, hanem az, / amit a fény el tud róla árulni

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Krupp József a Litmusz Műhelyben

Fotó: Litmusz Műhely

Vendégünk volt Krupp József irodalomtudós, klasszika-filológus, kritikus, az ELTE BTK Latin Tanszékének oktatója, aki szerint az irodalom az, ami az olvasás során a saját horizuntonkon megképződik.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

„Mert ezek itt mind / köréd pakolt trópusi / idézőjelek.” – irodalmi folyóiratok szemléje 2024 tavaszán

Montázs: SZIFONline

A felkérés örömén felmarkoltam pár áprilisi, majd májusi lapot, hogy ezúttal nem a könyvtári lapozóban, nem is a boltban helyben fogom olvasni – ünnep, hogy haza is hozhattam mindegyiket. Aztán a felismerés, hogy rosszul emlékeztem, öt helyett hármat szokás szemlézni. Ez kevesebb megírandó szöveget, mégis több fejtörést jelent. Sebaj, kivételesen időben neki is láttam. Az egynapos csúszást persze már csak illemből is el szokás követni mint az „akadémiai viertel”-t. Hát így.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Didaktikus áthallások (fiktív kritika)

Fotó: Litmusz Műhely

Sörény Elek második kötete: csalódás. Ezt az első kötet fényében is megállapíthatjuk, amely még valamelyest reménykeltőnek volt mondható. Bár valóban mondani nem mondta senki, ugyanis nem olvasták sokan.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

mert a szükség nagy úr nagy hajlító hajlítók közt is a legnagyobb

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (II. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

Az ajtó előtt elegáns hölgy állt. Kozák pézsmakucsmát viselt, és vállára csúsztatott afgán bundát, nyakában földöntúli lángok, éles csillanások, a szemérmetlen gazdagság gyémántkövei. A menekülő kis híján meghajolt előtte, de tudta, mert megérezte, hogy ez itt és most valami miatt, amit nem ért, de tud, nem lenne helyénvaló. A hajnalnak sem volt könnyű súlya, friss lehelete, szőke illata. Itt csak megtörtént, megtörtént vele, mint egy háború. 

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (I. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

– A gépezeteket ebben az őrült világban jobban elismerjük, mint az embereket. Ők az igazi hőseink.

– Hagyjál ezzel a tárgyfetisizmussal! Engem a szellem nagyszerűsége érdekel.

Bővebben ...
Költészet

Mechiat Zina versei

Fotó: Kállai Márta / Scolar

Úgy nézel ki, mint Cillian Murphy, / csak a magasságod, a cipőméreted, / és a fogsorod más.

Bővebben ...
Költészet

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Fotó: Tordai Alexa

Sohasem érkeztünk meg, / pedig folyton hajnalodott.

Bővebben ...
Fotó: Ács Sándor

Terék Anna a Litmusz Műhelyben

Vendégünk volt Terék Anna költő, drámaíró, pszichológus, aki szerint az irodalom fogódzó lehet a nehéz helyzetekben, mert a jó könyvek segítenek kimondani, felszínre hozni a dolgokat.

Terék Anna szerint az irodalom ugyan definiálhatatlan, de körülírható. Segítségünkre lehet, mert kimond akár olyan dolgokat is, melyekkel nehéz szembesülnünk, ám ezáltal mégis felszabadít. Ugyanakkor éppen ezért „kellemetlen” is lehet, hiszen a szembenézésnek, az őszinteségnek nem mindig örül az ember. Hosszú távon azonban ez a nyíltság hasznos, mert a jó irodalmi szövegek olyan erővel fogalmazhatják meg a problémáinkat, ahogy mi nem tudnánk, vagyis helyettünk nevezik meg azt, amitől szenvedünk. Az irodalom tulajdonképpen sebeket tép fel bennünk. Közben viszont az olvasó meg is könnyebbülhet, hiszen mások élik át azt „nyilvános” formában, amit ő. Vendégünk pszichológusként tapasztalta, hogy sokan, miután nagy trauma érte őket, érzelmileg megpróbálnak eltávolodni az élményeiktől, „hidegvérrel” mesélik el, ami történt velük, de ha mi empátiát mutatunk, akkor képesek megnyílni, és feldolgozni mindazt, amit addig elfojtottak.

Az irodalom mint „nyílt” kimondás, mint tudatosan vállalt szenvedés éppen ezért segíthet, hogy valóban el tudjuk engedni, ami kínoz minket. Azt tapasztalja, hogy gyermekpszichológusi munkájában sokat segíthetnek például a terápiás célzatú mesék. A szembenézéséhez persze szükséges, hogy mi is elismerjük a fájdalmainkat, vagyis, hogy „megengedjük” magunknak azokat. Az olvasás ugyan magányos tevékenység, mégis közösséget teremt.

Beszéltünk az irodalmi szocializáció kérdéséről; mit is jelent ez egyáltalán? Vendégünk elmondta, hogy a délszláv háború idején, a Vajdaságban nehéz volt könyveket vásárolni, új kötetekhez jutni, és ezeket sokszor Magyarországon kellett beszerezni, viszont a családi könyvtár mindig jó támpont volt. Később, már középiskolában vendégünknek gyakran volt egyfajta „kimaradás” élménye az irodalmi versenyekkel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy saját nemzedékét sokszor zárkózottnak érzi, és úgy látja, nehéz kapcsolatot teremteni, éppen ezért nagyon örül, hogy a fiatalokban nagyobb érdeklődést és nyitottságot lát; ezt a FISZ-táborokban is érzékelhette, amikor a líraműhelyet vezette. Az irodalmi közegen kívüli barátaival is szívesen beszélget irodalomról, viszont sajnos az a tapasztalata, hogy ők sokszor nem szívesen szólnak hozzá a versekhez, mivel úgy gondolják, nem értenek hozzá. Ez azonban nem igazán jó, hiszen az irodalom – ideális esetben – a tágabb közönségnek szólna, nem csak a szakmabelieknek. Mintha a mai kortárs írók és költők a kelleténél jobban beletörődnének abba, hogy az irodalmi tér csupán egy szűk szubkultúrát jelent. Vendégünknek voltak azonban pozitív élményei is. Például a vajdasági napilap, a Magyar Szó irodalmi mellékletében is jelentek meg versei, és mivel azt széles közönség olvasta, sokszor kapott visszajelzést nem irodalmároktól.

Terék Anna nagyon fontosnak tartja a kötetkompozíciót; bár első kötetének anyagát (Mosolyszakadás) még lazábban, a már kész versek alapján állította össze, később már nagyobb struktúrákban gondolkodott, s egyre fontosabbnak látta, hogy a verseket és a ciklusokat mind egyben, mind külön-külön lehessen értelmezni. A Duna utca, a Halott nők és a Háttal a napnak című kötetekben már ezt a technikát részesítette előnyben. A Halott nők írásakor például erősen foglalkoztatta a patriarchális világ működése és a nők élete Horvátországban és Szerbiában; milyen szerepek szerint működik ott még mindig a társadalom, a férfi-nő-kapcsolat. A narratív szerkezetek, szituációk pedig mindig is érdekelték.

Terék Annával drámáiról is beszélgettünk; a szerző első darabját Jelentkezzenek a legjobbak! / Neka se jave najbolji! címmel mutatta be 2013-ban a Szerb Nemzeti Színház Újvidéken. Később több drámáját színpadra állították (Vajdasági lakodalom, Hangos disznók harapnak, Víg könnyek násza, valamint a Molnár G. Nórával közös Csönd). 2017-ben Örkény István ösztöndíjat kapott, és nagyon szívesen emlékszik vissza az ösztöndíjas időszakra; mentora Radnóti Zsuzsa volt. Arról is beszélt, hogy drámaíróként nem mindig jó „otthon maradni” az általa alkotott figurákkal, hiszen egy negatív karakter megformálásakor is kénytelen magából építkezni; vajon hol rejtőznek bennünk a kellemetlen vagy rossz tulajdonságok, és miért nem törnek felszínre? Vajon hol van jelen társadalmunkban a bújtatott agresszió? Izgalmas vita alakult ki egyes mesterségekről.

Terék Anna tervezett, következő kötetében száz év történetét dolgozza fel Trianontól napjainkig egy család életén keresztül, és nagyon foglalkoztatják a kibeszéletlen, jelenleg is élő történelmi traumák, melyekről sajnos jelenleg sem folytat igazán diskurzust a társadalom; ilyen a délszláv háború során, nemi erőszakból született gyerekek sorsa. Ők azóta már felnőttek, és múltjuk miatt komoly problémákkal küzdenek, ám erről valójában máig keveset beszélünk. Terék Anna tervezett verseskötetében háborúk és békék ismétlődnek, ahogy múlik a történelem. Arról is beszélgettünk, milyen szorongást válthat ki egy gyerekben, ha azt látja, egy adott szituációban a felnőttek sem tudják, mit kellene tenniük.

Vendégünk szerint a könyvek gyakran „kézről kézre” adják az embert. Ha olvasunk egy témáról, majd jobban elmélyedünk benne, újabb és újabb szerzőkhöz, művekhez jutunk, így folyamatosan felfedezőúton járhatunk. Terék Anna úgy látja, több klasszikus irodalmat olvas, mint kortársat, és jelenleg inkább a líra érdekli, mert a vers ugyan rövidebb, de sűrűbb is, és több koncentrációt igényel. Ám beszéltünk arról is, hogy milyen nehéz elfogadni, ha egy nagyon hosszú regény, amelyben szinte benne éltünk, hirtelen véget ér.  Szó esett A varázshegyről és a Háború és békéről. Néha viszont a legváratlanabb témák kalauzolnak izgalmas tájakra. Terék Anna sokat olvasott a vietnámi háborúról, így jutott el a Rambo című film alapjául szolgáló David Morrell-regényig, és így később a filmet is más szemmel nézte; erősen foglalkoztatta a poszttraumás stressz megjelenítése, és a film és a könyv saját drámaírói munkájához is inspirációt adott.

Vendégünk azt mondta, az olvasónak saját érdeklődését kell követnie, amikor könyvet választ, és nem a trendeket figyelnie. Nem szabad csak azért olvasnunk valamit, mert úgy gondoljuk, hogy azt „kellene”. Nem érdemes valakinek azt ajánlani, „ebben és ebben a témában olvass”, hiszen lehet, hogy a másik ember teljesen mást tart izgalmasnak. Beszéltünk arról, miért nem érdekli (vagy miért érdekli) az embereket a történetekben a „boldogság”; itt szó esett Tolsztojról és Tolkienról is.

Vendégünk felolvasta készülő kötetének szövegeiből a Sodródva szerpentineken címűt, majd a műhelyjátékban kidobtuk az igazság, a támaszték, a fancsali és a felrebben szavakat, és közösen megírtuk az Igazság című verset. Az adást a szokásos Kassák-felolvasással zártuk.

 

Litmusz Műhely · Terék Anna

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.