Terék Anna a Litmusz Műhelyben

Részletek

Írta: Kerber Balázs ‒ Körtesi Márton

Vendégünk volt Terék Anna költő, drámaíró, pszichológus, aki szerint az irodalom fogódzó lehet a nehéz helyzetekben, mert a jó könyvek segítenek kimondani, felszínre hozni a dolgokat.

Terék Anna szerint az irodalom ugyan definiálhatatlan, de körülírható. Segítségünkre lehet, mert kimond akár olyan dolgokat is, melyekkel nehéz szembesülnünk, ám ezáltal mégis felszabadít. Ugyanakkor éppen ezért „kellemetlen” is lehet, hiszen a szembenézésnek, az őszinteségnek nem mindig örül az ember. Hosszú távon azonban ez a nyíltság hasznos, mert a jó irodalmi szövegek olyan erővel fogalmazhatják meg a problémáinkat, ahogy mi nem tudnánk, vagyis helyettünk nevezik meg azt, amitől szenvedünk. Az irodalom tulajdonképpen sebeket tép fel bennünk. Közben viszont az olvasó meg is könnyebbülhet, hiszen mások élik át azt „nyilvános” formában, amit ő. Vendégünk pszichológusként tapasztalta, hogy sokan, miután nagy trauma érte őket, érzelmileg megpróbálnak eltávolodni az élményeiktől, „hidegvérrel” mesélik el, ami történt velük, de ha mi empátiát mutatunk, akkor képesek megnyílni, és feldolgozni mindazt, amit addig elfojtottak.

Az irodalom mint „nyílt” kimondás, mint tudatosan vállalt szenvedés éppen ezért segíthet, hogy valóban el tudjuk engedni, ami kínoz minket. Azt tapasztalja, hogy gyermekpszichológusi munkájában sokat segíthetnek például a terápiás célzatú mesék. A szembenézéséhez persze szükséges, hogy mi is elismerjük a fájdalmainkat, vagyis, hogy „megengedjük” magunknak azokat. Az olvasás ugyan magányos tevékenység, mégis közösséget teremt.

Beszéltünk az irodalmi szocializáció kérdéséről; mit is jelent ez egyáltalán? Vendégünk elmondta, hogy a délszláv háború idején, a Vajdaságban nehéz volt könyveket vásárolni, új kötetekhez jutni, és ezeket sokszor Magyarországon kellett beszerezni, viszont a családi könyvtár mindig jó támpont volt. Később, már középiskolában vendégünknek gyakran volt egyfajta „kimaradás” élménye az irodalmi versenyekkel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy saját nemzedékét sokszor zárkózottnak érzi, és úgy látja, nehéz kapcsolatot teremteni, éppen ezért nagyon örül, hogy a fiatalokban nagyobb érdeklődést és nyitottságot lát; ezt a FISZ-táborokban is érzékelhette, amikor a líraműhelyet vezette. Az irodalmi közegen kívüli barátaival is szívesen beszélget irodalomról, viszont sajnos az a tapasztalata, hogy ők sokszor nem szívesen szólnak hozzá a versekhez, mivel úgy gondolják, nem értenek hozzá. Ez azonban nem igazán jó, hiszen az irodalom – ideális esetben – a tágabb közönségnek szólna, nem csak a szakmabelieknek. Mintha a mai kortárs írók és költők a kelleténél jobban beletörődnének abba, hogy az irodalmi tér csupán egy szűk szubkultúrát jelent. Vendégünknek voltak azonban pozitív élményei is. Például a vajdasági napilap, a Magyar Szó irodalmi mellékletében is jelentek meg versei, és mivel azt széles közönség olvasta, sokszor kapott visszajelzést nem irodalmároktól.

Terék Anna nagyon fontosnak tartja a kötetkompozíciót; bár első kötetének anyagát (Mosolyszakadás) még lazábban, a már kész versek alapján állította össze, később már nagyobb struktúrákban gondolkodott, s egyre fontosabbnak látta, hogy a verseket és a ciklusokat mind egyben, mind külön-külön lehessen értelmezni. A Duna utca, a Halott nők és a Háttal a napnak című kötetekben már ezt a technikát részesítette előnyben. A Halott nők írásakor például erősen foglalkoztatta a patriarchális világ működése és a nők élete Horvátországban és Szerbiában; milyen szerepek szerint működik ott még mindig a társadalom, a férfi-nő-kapcsolat. A narratív szerkezetek, szituációk pedig mindig is érdekelték.

Terék Annával drámáiról is beszélgettünk; a szerző első darabját Jelentkezzenek a legjobbak! / Neka se jave najbolji! címmel mutatta be 2013-ban a Szerb Nemzeti Színház Újvidéken. Később több drámáját színpadra állították (Vajdasági lakodalom, Hangos disznók harapnak, Víg könnyek násza, valamint a Molnár G. Nórával közös Csönd). 2017-ben Örkény István ösztöndíjat kapott, és nagyon szívesen emlékszik vissza az ösztöndíjas időszakra; mentora Radnóti Zsuzsa volt. Arról is beszélt, hogy drámaíróként nem mindig jó „otthon maradni” az általa alkotott figurákkal, hiszen egy negatív karakter megformálásakor is kénytelen magából építkezni; vajon hol rejtőznek bennünk a kellemetlen vagy rossz tulajdonságok, és miért nem törnek felszínre? Vajon hol van jelen társadalmunkban a bújtatott agresszió? Izgalmas vita alakult ki egyes mesterségekről.

Terék Anna tervezett, következő kötetében száz év történetét dolgozza fel Trianontól napjainkig egy család életén keresztül, és nagyon foglalkoztatják a kibeszéletlen, jelenleg is élő történelmi traumák, melyekről sajnos jelenleg sem folytat igazán diskurzust a társadalom; ilyen a délszláv háború során, nemi erőszakból született gyerekek sorsa. Ők azóta már felnőttek, és múltjuk miatt komoly problémákkal küzdenek, ám erről valójában máig keveset beszélünk. Terék Anna tervezett verseskötetében háborúk és békék ismétlődnek, ahogy múlik a történelem. Arról is beszélgettünk, milyen szorongást válthat ki egy gyerekben, ha azt látja, egy adott szituációban a felnőttek sem tudják, mit kellene tenniük.

Vendégünk szerint a könyvek gyakran „kézről kézre” adják az embert. Ha olvasunk egy témáról, majd jobban elmélyedünk benne, újabb és újabb szerzőkhöz, művekhez jutunk, így folyamatosan felfedezőúton járhatunk. Terék Anna úgy látja, több klasszikus irodalmat olvas, mint kortársat, és jelenleg inkább a líra érdekli, mert a vers ugyan rövidebb, de sűrűbb is, és több koncentrációt igényel. Ám beszéltünk arról is, hogy milyen nehéz elfogadni, ha egy nagyon hosszú regény, amelyben szinte benne éltünk, hirtelen véget ér.  Szó esett A varázshegyről és a Háború és békéről. Néha viszont a legváratlanabb témák kalauzolnak izgalmas tájakra. Terék Anna sokat olvasott a vietnámi háborúról, így jutott el a Rambo című film alapjául szolgáló David Morrell-regényig, és így később a filmet is más szemmel nézte; erősen foglalkoztatta a poszttraumás stressz megjelenítése, és a film és a könyv saját drámaírói munkájához is inspirációt adott.

Vendégünk azt mondta, az olvasónak saját érdeklődését kell követnie, amikor könyvet választ, és nem a trendeket figyelnie. Nem szabad csak azért olvasnunk valamit, mert úgy gondoljuk, hogy azt „kellene”. Nem érdemes valakinek azt ajánlani, „ebben és ebben a témában olvass”, hiszen lehet, hogy a másik ember teljesen mást tart izgalmasnak. Beszéltünk arról, miért nem érdekli (vagy miért érdekli) az embereket a történetekben a „boldogság”; itt szó esett Tolsztojról és Tolkienról is.

Vendégünk felolvasta készülő kötetének szövegeiből a Sodródva szerpentineken címűt, majd a műhelyjátékban kidobtuk az igazság, a támaszték, a fancsali és a felrebben szavakat, és közösen megírtuk az Igazság című verset. Az adást a szokásos Kassák-felolvasással zártuk.

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.