Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Fotó: a szerző archívuma

Csupakék erdő a szobában

Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.

Hecsedli Kiskacsó arra ébredt, hogy egy erdő van a szobájában. Az erdő kék volt, Hecsedli Kiskacsó álmos, de belátta, hogy esélye sincs visszaaludni. Akkor felkel.
Kinyújtotta a jobb lábát.
– Nyekk ‒ mondta az elgémberedett jobb láb.
Kinyújtotta a bal lábát.
– Nyöh – nyögte a bal láb. Az is el volt gémberedve.
A lábak készen álltak. Hecsedli Kiskacsó lelépett az ágyról. A sárba. Ajakbiggyesztve nyugtázta, hogy a parkettából talajszint lett.
– A parkettából talajszint lett – morogta volna a papucsának, ha megtalálja. De nem találta meg. A papucs elbújt az avarban, és téli álmot aludt.
Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik.
Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.
Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.
– Na – peffeszkedett az őz vagy szarvas. Előtte tucatnyi őz vagy szarvas állt.
– Kéretik beállni a sor végére – pöffeszkedtek.
– Na igen – puffaszkodott egy őz vagy szarvas a sor legelején. Íves nyakkal lefetyelt a mosdó-kagylóból.
Hecsedli Kiskacsó arcán narancssárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már kiabálta volna, hogy… De nem kiabálta. Kifújta a levegőt. Rendben. Nem mosakszik meg.
– Csak nem? – hűltek el az őzek vagy szarvasok.
Hecsedli Kiskacsó nem figyelt rájuk. Kicuppogott a fürdőszobából, egyenesen a konyhába. Megreggelizik.
Grimaszolva nyugtázta, hogy a konyhában is csupakék erdő van. Legyen csak. Attól még vajas kenyeret fog enni. Combigföld lábával átlépte a küszöböt. És megállt. Elhűlve.
– Morzsa – vinnyogta egy hangya. Körülötte soktucatnyi társa nyüzsgött, a konyhaszéktől a konyhaasztalig.
– Morzsa, morzsa – vinnyogták. És vitték a kenyeret morzsánként.
Hecsedli Kiskacsó inaszakadtából cuppogott menteni a reggelijét. Már a konyhaszéknél volt, egy karnyújtás a konyhaasztal…
– Vekni – dörmögte egy tagbaszakadt hangya. És vitte a veknit.
Hecsedli Kiskacsó képén vörös pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már üvöltötte volna, hogy… Sőt üvöltötte is:
– Takarodj haza, erdő!
Egy csapásra minden összevissza lett. A hangyák eltévedtek a konyhaasztalon, a szarvas vagy őz félrenyelte a vizet a fürdőszobában, a papucs felriadt téli álmából az ágy előtti avarban. Hecsedli Kiskacsó mordan hunyorgott a csupakék erdőre. A csupakék erdő riadtan összehúzta magát. De nem ment sehova.
– Szóval nem mész sehova.
Az erdő nem válaszolt. Hecsedli Kiskacsó durcásan ráncolta az orrát.
– Akkor megkeresem az erdő szívét.
Dél lett, mire megtalálta. Az erdő szíve egy rókalyukban ült. Gesztenyeszínű haja volt, és úgy köszönt, hogy „halihahó”.
– Halihahó – köszönt Hecsedli Kiskacsó is. De feleszmélt. – Mit köszöngetsz?
– Úgy illik.
– Tényleg – bólogatott Hecsedli Kiskacsó. De észbe kapott. – Elrontottad a reggelemet!
– El – bólogatott az erdő szíve.
– Te kanyó! – rivallt rá Hecsedli Kiskacsó. Az arcán mélyvörös volt a pír.
– Te vagy a kanyó!
– Te tankó!
– Mi az a tankó?
– Olyan, mint a kanyó.
– Nahát – csodálkozott az erdő szíve. A szemét elkerekítette. Szép zöld szeme volt.
Hecsedli Kiskacsó ismét elvörösödött, most nem úgy.
Leült az erdő szíve mellé a rókalyukba.
– Miért vagy itt?
Az erdő szíve végtelenül távoli dolgokat nézett.
– Csak… látni akartam – sóhajtotta.
– A házamat?
– A helyet. Itt születtem. Nem tudtam, hogy itt egy ház van. Akkor nem volt.
Az erdő szíve megborzongott. Leporolta a kantáros nadrágját, és felállt.
– Ez a te házad. Elmegyek. – És elindult boldog-szomorúan.
Hecsedli Kiskacsó arcán sosemlátott rózsaszín pír ütött ki. Az erdő szíve után kapott, és visszaültette a rókalyukba.
– Maradj velem – így Hecsedli Kiskacsó.
– Milyen aprócska kezed van – így az erdő szíve.
Egymást kézen fogva üldögéltek a csupakék erdőben. A papucs visszaaludt az avarban. Horkolt, pörgött bele a bojtja.

 

 

Szamosvári Bence 2001 óta dolgozik: magán. (Szeret túlozni.) Megjelenései vannak. Kötete nincs, de lesz.