Hírlevél feliratkozás

Keresés

Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
Fotó: a szerző archívuma

Csupakék erdő a szobában

Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.

Hecsedli Kiskacsó arra ébredt, hogy egy erdő van a szobájában. Az erdő kék volt, Hecsedli Kiskacsó álmos, de belátta, hogy esélye sincs visszaaludni. Akkor felkel.
Kinyújtotta a jobb lábát.
– Nyekk ‒ mondta az elgémberedett jobb láb.
Kinyújtotta a bal lábát.
– Nyöh – nyögte a bal láb. Az is el volt gémberedve.
A lábak készen álltak. Hecsedli Kiskacsó lelépett az ágyról. A sárba. Ajakbiggyesztve nyugtázta, hogy a parkettából talajszint lett.
– A parkettából talajszint lett – morogta volna a papucsának, ha megtalálja. De nem találta meg. A papucs elbújt az avarban, és téli álmot aludt.
Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik.
Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.
Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.
– Na – peffeszkedett az őz vagy szarvas. Előtte tucatnyi őz vagy szarvas állt.
– Kéretik beállni a sor végére – pöffeszkedtek.
– Na igen – puffaszkodott egy őz vagy szarvas a sor legelején. Íves nyakkal lefetyelt a mosdó-kagylóból.
Hecsedli Kiskacsó arcán narancssárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már kiabálta volna, hogy… De nem kiabálta. Kifújta a levegőt. Rendben. Nem mosakszik meg.
– Csak nem? – hűltek el az őzek vagy szarvasok.
Hecsedli Kiskacsó nem figyelt rájuk. Kicuppogott a fürdőszobából, egyenesen a konyhába. Megreggelizik.
Grimaszolva nyugtázta, hogy a konyhában is csupakék erdő van. Legyen csak. Attól még vajas kenyeret fog enni. Combigföld lábával átlépte a küszöböt. És megállt. Elhűlve.
– Morzsa – vinnyogta egy hangya. Körülötte soktucatnyi társa nyüzsgött, a konyhaszéktől a konyhaasztalig.
– Morzsa, morzsa – vinnyogták. És vitték a kenyeret morzsánként.
Hecsedli Kiskacsó inaszakadtából cuppogott menteni a reggelijét. Már a konyhaszéknél volt, egy karnyújtás a konyhaasztal…
– Vekni – dörmögte egy tagbaszakadt hangya. És vitte a veknit.
Hecsedli Kiskacsó képén vörös pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már üvöltötte volna, hogy… Sőt üvöltötte is:
– Takarodj haza, erdő!
Egy csapásra minden összevissza lett. A hangyák eltévedtek a konyhaasztalon, a szarvas vagy őz félrenyelte a vizet a fürdőszobában, a papucs felriadt téli álmából az ágy előtti avarban. Hecsedli Kiskacsó mordan hunyorgott a csupakék erdőre. A csupakék erdő riadtan összehúzta magát. De nem ment sehova.
– Szóval nem mész sehova.
Az erdő nem válaszolt. Hecsedli Kiskacsó durcásan ráncolta az orrát.
– Akkor megkeresem az erdő szívét.
Dél lett, mire megtalálta. Az erdő szíve egy rókalyukban ült. Gesztenyeszínű haja volt, és úgy köszönt, hogy „halihahó”.
– Halihahó – köszönt Hecsedli Kiskacsó is. De feleszmélt. – Mit köszöngetsz?
– Úgy illik.
– Tényleg – bólogatott Hecsedli Kiskacsó. De észbe kapott. – Elrontottad a reggelemet!
– El – bólogatott az erdő szíve.
– Te kanyó! – rivallt rá Hecsedli Kiskacsó. Az arcán mélyvörös volt a pír.
– Te vagy a kanyó!
– Te tankó!
– Mi az a tankó?
– Olyan, mint a kanyó.
– Nahát – csodálkozott az erdő szíve. A szemét elkerekítette. Szép zöld szeme volt.
Hecsedli Kiskacsó ismét elvörösödött, most nem úgy.
Leült az erdő szíve mellé a rókalyukba.
– Miért vagy itt?
Az erdő szíve végtelenül távoli dolgokat nézett.
– Csak… látni akartam – sóhajtotta.
– A házamat?
– A helyet. Itt születtem. Nem tudtam, hogy itt egy ház van. Akkor nem volt.
Az erdő szíve megborzongott. Leporolta a kantáros nadrágját, és felállt.
– Ez a te házad. Elmegyek. – És elindult boldog-szomorúan.
Hecsedli Kiskacsó arcán sosemlátott rózsaszín pír ütött ki. Az erdő szíve után kapott, és visszaültette a rókalyukba.
– Maradj velem – így Hecsedli Kiskacsó.
– Milyen aprócska kezed van – így az erdő szíve.
Egymást kézen fogva üldögéltek a csupakék erdőben. A papucs visszaaludt az avarban. Horkolt, pörgött bele a bojtja.

 

 

Szamosvári Bence 2001 óta dolgozik: magán. (Szeret túlozni.) Megjelenései vannak. Kötete nincs, de lesz.