Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Horizontok metszéspontján

Szilágyi István nyitott, kísérleti regényformában, a rá jellemző finom motivikus hálóval átszőve fogalmazza meg a bűn meghatározásának és megítélésének fontos kérdéseit. Teszi ezt egyrészt történeti jelleggel, a boszorkányperek hagyományára tekintve, másrészt pedig az egyetemes emberi távlatában gondolkodva.

Meglehetősen régóta várjuk már Szilágyi István új regényét, a Messze túl a láthatáron megjelenése most mégis az őszinte meglepetés erejével hat. Ebben természetesen része van annak, hogy bár tudtunk az új mű készülődéséről, sőt különféle interjúkban, beszélgetésekben elszórt információk alapján a témáját, a fontosabb problémákat is sejthettük, amelyek köré a történet szerveződik majd, de az olvasó arra is felfigyelhetett, hogy a szerző következetesen hárított, amikor a várható megjelenésről próbálták kérdezni. Annak, aki arra gondolt, milyen műgonddal készülnek a szépirodalmi műalkotások Szilágyi műhelyében, az is teljesen jogosan eszébe juthatott, hogy már jó ideje készül ugyan ez a regény, de vajon előfordulhat-e, hogy sosem készül el. Ez a megjelenés viszont most határozottan jelzi: az életmű nem zárult le, szervesen épül tovább. A Messze túl a láthatáron ugyanis több szálon kapcsolódik az előző regényekhez. A rendkívül töredékes szerkezet az első, kísérleti jellegű regényre, az Üllő, dobszó, harangra emlékeztet. A Kő hull apadó kútba juthat eszünkbe, amikor az új kötet lapjain többször is utalás történik Jajdonra, és az első részben II. Rákóczi Ferenc, a fejedelem is megelevenedik előttünk. Mélyebben pedig a bűn értelmezése körüli problémák, a babonaság iránti érzékenység sarkall közös pontok keresésére. Az Agancsbozót a részletezés, az abszurd döntéshelyzetek és párbeszédek miatt idéződhet fel bennünk leginkább. Míg a Hollóidőre az előzményként is tételezhető történelmi léthelyzet ábrázolása és az írásfikcióhoz (előbbiben a deák mostoha sorsú lejegyzései, utóbbiban pedig Tompay éppen íródó memoárja) való viszony miatt gondolhatunk már az első oldalakon túlhaladva. A Messze túl a láthatáron előzménye azonban egyértelműen megnevezhető egy konkrét – bár az imént említettekhez képest kevésbé ismert – címmel az írói életműben: ez pedig a könyvformában eddig nem publikált A hóhér könnyei, ami az Utunk Évkönyvben, majd újraközölve az Alföldben, illetve a Digitális Irodalmi Akadémia archívumában volt hozzáférhető. A két mű között olyannyira nagy a hasonlóság, hogy az újabb regény az előbbi szöveg továbbgondolásának, újraírásának tekinthető. A filológiai alaposságú összevetés bizonyára sok szöveghely átvételét, apró, de jelentéses módosulásokat (például a Rákóczi szabadságharc A hóhér könnyeiben még kuruc zördülésként szerepel, míg a Messze túl a láthatáron következetesen kuruc zajdulást említ), motivikus változásokat, hangsúlyáthelyeződéseket (ilyen a hóhér motívumának háttérbe szorulása, a kocsisok és Rekettye Pila módosult szerepe, a személyes érintettség, motiváció Tompay bírói döntéseiben vagy a nehezen megfejthető, víziószerű befejezés teljes újragondolása) tárna fel, de ebben a rövid írásban csupán a jelzésre van lehetőség.

A Messze túl a láthatáron elbeszélt történetei néhány évtizeddel a Hollóidő eseményei után játszódnak: a török hódoltság ekkorra már megszépülni látszik az emlékezetben. Egy újabb történelmi esemény, mégpedig a Rákóczi-szabadságharc kerül ezúttal az első, Emlékirat című fejezet középpontjába. A kuruc zajdulás végnapjaiba tekinthetünk be ezeken a lapokon, a váratlan vereségbe, a hadak lassú szétzilálódásába, a fejedelem megvalósítatlanul maradó terveibe és a majdani bujdosás előkészületeibe. A Szilágyi-regényekre eddig nem jellemző módon sorakoznak itt pontosan megnevezve a történelmi események (például a trencséni csatavesztés, a sárospataki országgyűlés, a benderi diplomáciai küldetés), nevek (Rákóczi fejedelem, Vak Bottyán, Esze Tamás, Károlyi Sándor, a sor még folytatható) és helyszínek (Szatmár, Munkácsi vár, Huszt stb.). Ez pedig kétségtelenül új távlatot nyithat a Szilágyi-olvasásban: az eddig többé-kevésbé konszenzusosan elfogadott tapasztalatokat, a szépirodalmi műalkotás – az író által is gyakran említett – hangsúlyosan megköltött világa és a valóságra vonatkoztathatóság közötti értelmezési lehetőségeket módosíthatja.

Tompay Wajtha Mátyás, a Messze túl a láthatáron központi alakja a kuruc zajdulás végnapjaiban Rákóczi bizalmasaként lép elénk. Azt a diplomáciai jellegű megbízatást kapja a fejedelemtől, hogy Benderben tárgyaljon a törökökkel az elindulást illetően. Majd a küldetésből hazatérve Tompay – Rákóczi kérésére – elkezdi írni emlékiratait. Ezekből az önértelmező töprengésekből olvashatunk részleteket a szövegben, tipográfiailag is végig elkülönítve. A regény első fejezete a továbbiakban, ami egyfajta előzménytörténetként is felfogható, a szabadságharcot követő, rendkívül kusza, átmeneti történelmi korszakba nyújt betekintést: a zajdulások után megváltozik a világ, útonállók, tolvajok, haramiák lepik el az utakat, járják a vidéket. Általános tapasztalat lett a félelem, mert „[n]incs foglár, nincs bíró, nincs hóhér, mind kámforrá vált” (77), ahogy egy helyen Tompay idős édesanyja illúziótlanul felvázolja a helyzetet. Az igazságszolgáltatás tehát már nem működik rendeltetésszerűen, emellett a lakosságot folyamatosan pestisjárvány tizedeli, és erre az általános állapotra még egy személyes tragédia is rányomja bélyegét. Tompaynak hazatérve azzal a hírrel kell szembesülnie, hogy feleségét, Orsolya asszonyt ismeretlenek elcsalták otthonról egy rá hivatkozó hamisított levéllel és üzenettel. Az eset kivizsgálása, a nyomok felderítése után nyilvánvalóvá válik, hogy a befagyott lápos területen elsüllyedt szánon a feleség veszett oda. Ez a tapasztalat pedig végleges törést okoz Tompay életében, amit a regény erőteljes váltással is érzékeltet.

A második részben (Amerre a világ) már körülbelül harminc évvel az előzmények után veszi fel a történet fonalát az elbeszélő. Ekkorra Tompay Wajtha Mátyás Tipród vármegye főbírájaként környezetétől teljesen idegen, különös emberré válik, döntéseit nagyon gyakran a kor bírói gyakorlata, illetve az általánosan elfogadott konvenciók ellenében hozza. Szilágyi István azzal az írói döntésével, hogy a regény további fejezeteit a párbeszédes forma uralja, még inkább előtérbe helyezi ezt a különösséget. Amikor pedig Gorbay Ölyves Józsa szolgabíróval, Tsomor Fóris jegyzővel vagy éppen a megvádoltakkal beszélget Tompay, mindig az ítélethozatal viszonylagossága kap hangsúlyt: a döntések legtöbbször megkérdőjelezhetők, előítéletesek és elfogultak, az egyértelműnek tűnő bűnjelek pedig más nézőpontból egészen másként mutatkoznak meg. Ez magyarázza azt a mások számára már-már gyanússá váló gyakorlatot, hogy miért nem csikar ki „tortúrázással” vallomást a gonosztevőkből a főbíró, de azt is, ahogyan az ítéletek végrehajtásakor mindig inkább az emberségesebb változatot választja.

A viszonylagosságra épülő világszemléletet pedig tovább árnyalják a regényben epizodikusan felidézett történetek és döntéshelyzetek. A Jókus-féle ház pitvarában felbugyogó vérről nagyon hamar kiderül, hogy az nem más, mint a gyereklány, Fürjész Kisó és a macska ügyködésének következménye, semmiféle csoda nem történt. Egy másik bűnténynél, Csűrös János halálánál pedig az egyik véletlenül elejtett mondatot értelmezve Tompay egészen más háttértörténetet is elképzelhetőnek tart, mint amit a bírói döntés nyomán végül elfogadnak. De a Messze túl a láthatáron legizgalmasabb részei alighanem a rontók, boszorkányok, babonások, vajákosfélék természetéről szólók. Főleg azért, mert a főbíró többször is részletesen kifejti, hogy nem hisz ezekben: „A legtöbb rontásféle ártalom mögött rendszerint a félelem, a szorongás, a nyomorúságtól való rettegés munkál. Az áldozatjelölt egyvégtében a bajok okozóját keresi, azt, akinek fölötte hatalma lehet. Aztán lesi, várja, hogy az mikor bocsájt már reá valami nyomorúságot, s miközben ezt rettegi, már-már kívánja is, hogy elkövetkezzék.” (288) A két árva kocsis, Kajdi Gergely és Darás Ferenc első látásra boszorkányosnak tűnő tevékenysége (akasztott ember kezével simogatták a lovakat, hogy azok elképesztő teljesítményre legyenek képesek) a fiúk elbeszélése alapján teljesen reális színezetet kap. Ahogy a felmentett és útjára bocsátott (más helyen később persze halálraítélt), szerencsétlen sorsú Rekettye Pila tevékenysége mögött is felismerhető a számítás, a tudatos rájátszás bizonyos boszorkányosnak hitt praktikákra. „Mindaz, amiből bomlott elméjük e rendkívüli állapotot építi, igazából evilági dolog, csupán kiforgatódik valós természetéből, miután más rendeltetést szánnak neki” (281) – állapítja meg az egyik helyen a boszorkányféléknek tekintett kirekesztettek lelki motivációit elemző Tompay. Hogy Szilágyi mesteri módon ellensúlyozva ezt a regényben, a főbírót Rekettye Pila bűvkörébe vesse egy emlékezetes epizód erejéig. A találkozásról, feltételezett együttlétről gondolkodva rejtély marad, hogy egy ilyen racionális gondolkodású embert miként érhetett el mégis a bűbájosság…

Szilágyi István nyitott, kísérleti regényformában, a rá jellemző finom motivikus hálóval átszőve fogalmazza meg a bűn meghatározásának és megítélésének fontos kérdéseit. Teszi ezt egyrészt történeti jelleggel, a boszorkányperek hagyományára tekintve, másrészt pedig az egyetemes emberi távlatában gondolkodva. A Messze túl a láthatáron lapjain már súlyos erkölcsi dilemmaként jelenik meg, hogy vannak-e egyáltalán boszorkányok. Ebből pedig egyértelműen következik: ha később kiderülne, hogy nincsenek, tehát sokakat ártatlanul ítéltek máglyahalálra, akkor végül is ki lesz a bűnös? Vajon milyen prekoncepciók alapján hozunk ítéleteket? Kinek joga megítélni a teljes mélységében felderíthetetlen bűnöket? Tompay Wajtha Mátyás a titkok mögé próbál tekinteni, végső soron feltárni a babonák, hiedelmek, bűbájosságok és szerelemkötő mesterkedések mögött megbúvó észszerűséget. Olyan értelmezői horizontok metszik egymást izgalmasan a párbeszédekben, melyekről első pillantásra azt gondolnánk, már rég meghaladottak a mai ember számára. De mivel „egy história sohasem annyi, amennyi később kilátszik belőle” (96), épp ezért ebben az átmeneti történelmi léthelyzetben ismerhetjük fel igazán, hogy a láthatáron túlit érzékelni vagy akár megsejteni is mennyivel nehezebb, mint azt manapság hinnénk.

Szilágyi István, Messze túl a láthatáron, MMA Kiadó, Budapest, 2020.


A kritika eredetileg a Szépirodalmi Figyelő 2020/3. számában jelent meg.


Csordás László (1988) irodalomkritikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előadótanára.