From the puszta: Móricz Zsigmond és angol nyelvű fordításai

Részletek

Írta: Káli Anita

A kortárs Móricz-recepcióról tehát, alig pár, angol kultúrterületen megjelent fordítás után egyelőre nehéz beszélni, a fordítások jellemzői azonban, főként, amelyek a reáliákat érintik, valamelyest egyértelművé teszik, hogy az életrajzi olvasat, illetve a paraszti, társadalmi téma továbbra is meghatározni látszik a Móricz-képet.

Határ Győző A nemzeti hamistudat című, fiktív párbeszédeket felvillantó, meglehetősen provokatív szövegében így nyilatkozik a magyar irodalom egyes művei, többek között Móricz Zsigmond fordíthatóságáról: „Vagy mit mondjak arról a szerencsétlenkezű választásról, hogy Karinthy kisregénye mellé a Hét krajcár elbeszéléseit fordítsák franciára és dobják piacra; holott minden épelméjű irodalmár tudhatja, hogy (kommentálta ezt a félrefogást Beta professzor) –, hogy Móricz Zsigmond legyen bár óriás saját hazájában, termésének az a jellemzője, hogy öt kilométterrel a határon túl – érvénytelen…”.[1] Ugyanerre a jelenségre utal Mészöly Miklós is, amikor a Móricz és Thomas Mann találkozásáról ír. Az anekdota szerint a német író ugyan olvasta az Erdélyt, de „nem kellőképpen érti”,[2] majd általában a magyar irodalom fordíthatóságával kapcsolatban így fogalmaz „míg a nagy népek »cinkos akusztikája« többnyire korszakokat formáló közérthetőséggé tud lenni, a kis népeké – néhány kivételtől eltekintve – rezervátumi érdekesség marad. Vajon végérvényes tétel ez?”[3]

A mai olvasóban felmerülhet ugyanez a kérdés, Móriczcal összefüggésben pedig az, hogy műveinek kompozícióját, illetve a móriczi nyelvi modernséget miképpen mutatják be a fordítások. Nem maradnak-e a novellák és regények a magyar irodalomban és modernségben betöltött tagadhatatlan szerepük ellenére parlagon, azaz nem záródik-e Joó György, Bodri juhász és Kis János a magyar parasztok és juhászok tematikai érdekességének rezervátumába? Az itt megfogalmazott kételyek ellenére az utóbbi évtizedben örvendetesen megszaporodtak a Móricz-művek fordításai. E fordítások és az angol nyelvű recepció esetében – bár egyelőre termékenyebbnek tűnik az íróról kialakított képről beszélni – több összefüggésre szükséges figyelnünk. Az egyik Móricz hazai recepciója – különös tekintettel az 1947 utáni évtizedekre –, a másik az írói imázsteremtés, ezzel összefüggően pedig Móricz nyelvi modernségének kérdése a magyar irodalomban. Alapvető kérdéseim tehát ebben az összefüggésrendszerben arra vonatkoznak, hogy Móricz imázsteremtése hogyan alakítja ki a Móricz-értelmezés hagyományait – parasztíró, társadalomábrázoló, kritikai realista stb. Valamint az is felmerül, hogy e meghatározások a fordításokban hogyan hatnak a kulturális transzferre és meghatározzák-e a fordításokat, végtére pedig is az, hogy milyen viszonyrendszerben helyeződik el Móricz Zsigmond az angol nyelvű irodalomban.

„[…] és az egész falu csak álarc”

Természetesen nem szabad afelett sem elsiklanunk, hogy Móricz hangsúlyozta saját írói jegyeit, mondhatni az írói imázsteremtésnek, az írói stratégia létrehozásának mestere volt. Cséve Anna vezeti le ennek egy jellemző példáját az Archívum és terep, írás és élet című tanulmányában. A szöveg egyik kulcsfontosságú kérdése Móricz modernségének mikéntje, illetve – a fordításokban is döntő fontosságú – tájnyelvi, népnyelvi szavak és -stílus felhasználásának módja: „[p]rózája befogadta a paraszti beszédmód közönséges, vulgáris, nyílt beszédmódjait és »roncsolt« nyelvi mintáit, mely paradigmaváltó jelentőségűvé tette prózáját[4] mind az irodalmi modernség, mind a modernitás egésze horizontjából. […] Az elsajátított nyelv és falu bemutatása a művészi átdolgozás során elsődlegesen a személyes önkifejezés és individuális önteremtés eszközévé válik, később pedig, mint már megtalált poétikai forma, életműépítő írói stratégiájává válik.”[5]

Móricz 1934-es Naplójában a következőket írja:

Egész életemben az volt a bajom, hogy olyan dolgokról írtam, amit nem ismertem eléggé. Legtöbb sikerem azzal volt, hogy a parasztokról egészen új dolgokat mondtam el. Janka volt az egyetlen, aki nem hitt a parasztjaimban. Ő tudta, hogy ezek nem parasztok, hanem én magam vagyok, és az egész falu csak álarc. […] [N]ekem írás közben kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy a valóságos falut megírjam. Én sohasem tudtam egy lovat befogni, vagy egy ásót rendesen kézbe venni. Csak az írhatja meg alaposan a miliőt, aki abban a miliőben megfelelő hosszú időt töltött el, és tökéletesen megismeri a szerszámhasználatot. Ezzel együtt jár a nyelv s az élet.[6]

Erre az írói stratégiára nem pusztán a művekben, de az írói imázsformálásban is számos példa kínálkozik, gondoljunk a Móricz születésnapja, illetve születési helye körüli bizonytalanságokra, illetve családi legendáriumának – vagy családtagjai regényekbe foglalásának – létrehozására.[7]

A Móricz-recepció fő irányvonalai a művek valóságábrázolását és valóságvonatkozását érintik, amely összefüggésben, megfigyelhetjük az említett írói stratégia hatását is. Szilágyi Zsófia felhívja a figyelmet arra, hogy a Móricz-művek, nevezetesen A boldog ember értelmezését „a parasztábrázolás, a népiesség kliséje hosszú ideig […] tartotta fogva”[8] és más szempontú értelmezéseknek alig adott teret. Kulcsár-Szabó Ernő szintén hasonló jelenségre, a Móricz-olvasás egyoldalúvá válására hívja fel a figyelmet:

 „[a] recepció így lassanként a rögvalóság és a szociális tények feltárására szegődött, országjáró, adatgyűjtő és -lejegyző (sőt azokat Gömbösnek föl is olvasó) Móricz alakját, pontosabban a hiteles megfigyelések életrajzi szubjektumát vonultatta fel az igaz irodalmi valóságábrázolás biztosítékául.”[9]

Az 1947 utáni Móricz-képet természetesen nem lehet egyneműsíteni, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy az író szövegeiből a társadalomábrázolás témája kiemelt szerepet kap, azaz az akkori irodalomértés normarendszerének megfelelően a művek szociális tartalmát emelik ki, valamelyest háttérbe szorítva az egyes művek páratlan formaérzékét és modernizmusát. Baranyai Norbert az Árvácska recepcióját részletesen elemezve rámutat arra, hogy a művészileg kialakított nyelvre és témára hogyan rakódik rá a kritikai realizmus, illetve az, hogy a móriczi prózapoétika értelmezése hogyan fordul át csak a referencialitást hangsúlyozó, sőt az Árvácska esetében a Horthy-korszak embertelenségét bemutató olvasásmódba. Czine Mihály 1957-ben ekképpen ír Móricz korai novelláiról, s bár Czine elengedhetetlen fontosságú a Móricz-kutatásban, e korai szövegének nyelvezete jól bemutatja az ötvenes évek Móricz-képét: „az anekdotizmus fölött az átfogó, teljes társadalomábrázolásra törő realizmus győzelme nem pusztán Móricz Zsigmond hallatlan művészi erőfeszítésének az eredménye.”[10] Ebben az esetben Móricz prózájának egy adott szempontú értelmezése, más értelmezési szempontok partikulárissá nyilvánítása nem pusztán a realizmusnak sajátos értelmezéséből, a irodalom funkciójának meghatározásából fakad, hanem a politikai rendszer önaffirmációját is elősegíteni hivatott. Tehát a Móricz által megalkotott művészileg is sikeres írói stratégia ebben az esetben kifordulni látszik, a társadalmi tartalmat nem az esztétikai teljesítmény és megalkotott poétikafogalom felől tették értelmezhetővé, hanem éppen fordítva, s ez a jelenség, ha nem is végletesen, de bizonyosan rárakódott a Móricz-művek fordításának alakulástörténetére.[11]

Móricz műveinek újraértelmezése azonban a kétezres évek elején megélénkült, felszínre kerültek új szempontok, és az utóbbi években folyamatosan jelentek meg a terjedelmes életmű eddig nem közölt szövegei. E művek ugyan nem okvetlenül sorolhatóak a szépirodalmi alkotások közé, az azonban mindenképpen tagadhatatlan, hogy pontosan Móricz írói gyakorlata okán nem pusztán az életút bővebb megismerése miatt lehet érdemes ezeket a szövegeket vizsgálni és a már ismert életművel együtt olvasni. Ugyanis e művek Móricznak az intertextualitáshoz, az írásmódok közötti összefüggésekhez, valamint az íráshoz való viszonyának újraértelmezéséhez vezetnek. Példának hozhatjuk fel az író levelezését vagy a Naplók megjelent köteteit, illetve a Tükör című kilenc kötetes szövegegyüttesét, amely „Móricznak általában véve 1912-től a harmincas évekig jellemző jegyzetelési módja” volt.[12] A szövegkiadások és az újraolvasás magával hozta a Móricz-fordítások elkészülését, s hogy kapcsolatban áll-e az újrealizmussal az angol nyelvű irodalomban, egyelőre a kevés számú kritika és értelmezés alapján bizonytalan, de annyi azonban bizonyos, hogy a magyarországi, egyre felélénkülő Móricz-kutatás feltételezhetően hatással lesz Móricz idegen nyelvű befogadására is.

Puli, paraszt, korpacibere 

Móricz Zsigmond angol nyelvű fordításainak száma még nem haladja meg a német nyelvűeket, azonban az utóbbi években egyre több regény és novella angol változata készült el. Elsőként érdemes említeni a Hungarian short stories: 19th and 20th centuries című, Sőtér István előszavával készült kötetet, amelyben Móricztól a Hét krajcár és Barbárok szerepel. A Barbárok fordítása ebben a kötetben Gulyás Gyula munkája. Az a jelenség, hogy a recepció az író elbeszélő művészetében sokszor éppen a drámai sűrítettséget, a nyelvi dramaturgiát és a párbeszédek, jelenetek narratív szempontból is figyelemre méltó alkalmazását tartják művei legkiemelkedőbb jellemzőjének, már önmagában indokolja a párbeszédek fordításának megfigyelését. Az alábbiakban két részletre térek ki a Barbárok fordításaiból. Az első Gulyás Gyula munkája,[13] a második szöveg pedig George F. Cushing verziója.[14] Cushing kötete Móricz novelláiból válogatást közöl a Hét krajcártól egészen a Csibe-novellákig. A két részlet elsősorban a juhászok beszédmódját, illetve a két juhász találkozásának rövid párbeszédét mutatja be.

A magyar szövegben éppen a párbeszédek tömörsége, illetve a sajátos népnyelvi megfogalmazások mint a „Aggyonisten”, „fogaggyisten”, „Iszkite”, „Netehé”, adják a novella témájához illeszkedve a nyelvi idegenséget, ismeretlenséget, illetve hozzájárulnak a nyelvi megformálásból kinövő addig kevéssé ábrázolt téma sikeres művészi megformálásához. Így a második rövid részlet, Cushing fordítása – Hey there!; Hey you! – több esetben közelebb állhat a két szereplő roncsolt nyelvéhez, az egyszerű szószerkezetek és ismétlések is könnyebben bemutatják azt a nyelvi létmódot, amely Móricz prózájának egyik jellegzetessége.

Külön érdemes megemlíteni a reáliák, mint például a puszta fordításának problémáját. A „puszta” szót a legtöbb Móricz-szövegben nem fordítják, egyfelől a „puszta” létező szóalak az angolban, másfelől azt a kiterjedt jelentésréteget, ami a magyar nyelvben e fogalomra rakódik – akárcsak Petőfi pusztája, magyar Ugar, Alföld stb. – szinte lehetetlen visszaadni az angol fogalmakkal. A Barbárokban a puszta egyfelől mint területi zárvány, a terra incognita jelenik meg, másfelől épp elzártságánál fogva magával hozza azt a viselkedési- és nyelvi, a közmegegyezéshez képest idegen normarendszert, amely miatt a szereplői barbárként tűnnek fel. A puszta fogalma Móricznál az Úri muriban a „tengerpusztaság” főnévként is szerepel, amely szó jelentéstartománya többszörösen is visszaadhatatlan. A kifejezés feltételezhetően több magyar olvasóban felidézi Arany János Toldi című művét, esetleg a tengerként, végeláthatatlanul elnyúló alföldi táj képét. Bernard Adams Úri muri-fordításában a tengerpusztaság szót „desert”-ként ülteti át, tehát e lefordíthatatlannak tűnő fogalmat leegyszerűsítve használja a célnyelvben.

A Tragédia fordítása szintén Cushing munkája. Móricz művében az evés, az éhség, ehhez kapcsolódva pedig az ételek nevei kulcsfontosságúak az ösztönösség megjelenítésében. A tájnyelvi szavak, illetve a novella érzékiségét és Kis János szinte animális létmódját bemutató motívuma alapján – az evésre, ételekre vonatkozó fordításokra érdemes egy pillantást vetni. Móricz novellájában számos, a paraszti világot megjelenítő étel neve szerepel: korpacibere, krumplileves, köménymagos leves, meggycibere, lekvárcibere, habart levesek. Természetesen a novella ügyel arra is, hogy ezen egyszerű ételekkel szembeállítva a lakodalmas menü – mondhatni már-már az undorig hangsúlyozott – gazdagságát is bemutatja „sárga, zsíros húsleves”, „[u]jjnyi vastag volt a tetején az a sárga zsír”, töltött káposzta, „nagy darab húsok”, „Ízes, tejfölös, töpörtős, kövér” túrós csusza, orja. Az olyan szavak mint a népnyelvből kölcsönzött cibere- és köménymagos leves vagy az orja, bár tartalmukban pontosan fordítottak, a novella kompozícióban betöltött jelentőségüket mégis nehézkesen adják vissza. Például a „sour cream with bran” megnevezés, a leves savanyú ízét visszaadja, azonban a népnyelvi alak stilisztikai jelentősége elhalványul.

Bernard Adams 1998-ban, majd a kétezres évek után számos Móricz-művet lefordított, például a Rab oroszlán, Az isten háta mögött, az Úri muri és a Rokonok[15] címűeket. Ezen regények közül leghamarabb a Rokonok jelent meg 1997-ben.. Meglepő azonban, hogy a felsorolt könyveket a magyarországi Corvina kiadó adta és adja ki, amely magyar nyelvű klasszikusokat fordít idegen nyelvre. A külföldi kritikák hiánya[16] azonban arra enged következtetni, hogy a fordítások angol nyelvterületen kevéssé váltak ismertté. Ez esetben azt mondhatnánk, hogy a fordítások nem igazán az angol, amerikai olvasóközönség számára készültek, hanem a Magyarországon élő idegen nyelvű közönség esetleges igényeit igyekeztek kielégíteni. Erre enged következtetni az a tény is, hogy nemrégiben Virginia L. Lewis – az ő fordításairól a későbbiekben lesz szó – lefordította Az isten háta mögött című regényt, nem találván angol nyelvű fordítást. Mindenesetre tény, hogy a Móricz-regényeket több prominens szerző műveivel párhuzamosan fordították, így valamiféle kanonizációs igény mindenképpen kirajzolódik.

Adams fordításaiból az Úri murit idézem, ugyanis feltehetően épp a célközönségből eredő néhány nyelvi problémára hívom fel a figyelmet. A már idézett puszta-fogalomhoz hasonlóan jelenik meg a „kocsma” kérdése. A reáliákat a fordító többnyire a forrásnyelvi formájában hagyja, például pénznemeket, címeket, megszólításokat, sőt, teljes népdalokat is, s azokat jegyzetekkel látja el: „twenty-six krajcár”[17], pengős, “Kezit csókolom, tekintetes uram”, she said in a sing-song tone, “a bit of millet, kezit csókolom, can we pick a bit of millet, kezit csókolom?”[18] Hasonló eljárást alkalmaz a Sárga Rózsa kocsma fordításánál, ami Móricznál korcsmaként szerepel, Adams fordítása pedig így hangzik: This was the kocsma.[19] A korcsma–kocsma szóalak megkülönböztetése esetén a korcsma régies kifejezésében benne rejlik a mű jelentéséhez is fontosnak tűnő ’korcs’ hangalak, illetve a megjelenített hely archaizmusa, fejlődésképtelensége.

Egy hosszabb idézet az Úri muriból:

E részlet számos fordítási nehézségre mutat rá Móricz prózájával kapcsolatban. A szöveg a már említett tengerpusztaságon kívül a „fiskális” szót is egyszerűsítve fordítja, amely valóban jogvégzett személyt jelöl, ugyanakkor a német mondatrészletet követően a régies magyar szó jóval fontosabb retorikai szerepet kap. A német mondatok fordításának módja ugyanakkor meglehetősen megváltoztatja Móricz szövegét. Az első mondatban, amelyben a német helyesírásnak megfelelően történt, a fordítás megtartja az idegen nyelvet, azonban a továbbiakban teljesen hiányzik a német szöveg. Ebben a jelenetben azonban épp a többnyelvűség, polifónia az egyik jelentésalkotó elem, illetve az 1849 utáni időszak német tisztivelőinek neveivel együtt emlegetve a fonetikusan leírt német szöveg épphogy komikus, ironikus hatást kelt, illetve a szöveg ritmikáját is kizökkenti a hurrah – hoch felcserélése.

A Móricz-fordítások közül mindenképpen szükséges Virginia L. Lewis munkáira kitérni, aki – angol nyelvterületen egyedüliként – az utóbbi években Móricz több regényét lefordította: Az isten háta mögött (In the Godforsaken Hinterlands: A Tale of Provincial Hungary, 2020), Sárarany (Gold in the Mud: A Hungarian Peasant Novel, 2014), illetve az Árvácska (Orphalina, 2020). Lewis egyetemi professzor a Northern State University-n (Dél-Dakota), elsősorban német és közép-kelet európai irodalmakkal foglalkozik. Fordításainak kiadástörténete meglehetősen kalandosan alakult, így érdemes néhány mondatban összefoglalni. Kutatómunkája során Lewis elsősorban a parasztság irodalmi megjelenésével – illetve a motívum globalitásával – foglalkozott, 2007-ben megjelent könyve is ezt a témát járja körül.[20] E kötetben ugyan Móricz még nem szerepel, azonban a téma alapos ismerete végül elvezette Móricz műveihez. A regényeket elősként német fordításban olvasta, majd Móricz európaiságát és hatását hangsúlyozva Lewis az angol nyelvű fordításba kezdett, igaz, elsőként a német variánst használta. A német szöveg minőségét azonban elégtelennek találta, így a Móricz életében megjelent szövegváltozatokat átvizsgálva elkészítette a Sárarany-fordítást. A kötet kiadása azonban nehézségekbe ütközött: a New York Review of Books leginkább kortárs írókat akart közölni, a magyar Corvina sem érdeklődött, de a fordító mindenképpen elérhetővé akarta tenni Móricz műveit, így saját kiadót alapított Library Cat Publishing néven. Lewis egyetemi tanárként, illetve kutatóként is fontosnak véli, hogy szélesebb közönséggel ismertesse meg Móricz műveit, így konferenciákon is bemutatja Móricz írói munkásságát, illetve annak részeit, például az Úri muriról szóló tanulmányában[21] a puszta motívumát elemzi, mintegy kronotoposzként értelmezve a magyar pusztát, amely ellentétben áll a modernizáció képzetével.

Fordításaira egyelőre nem érkeztek kritikák, azonban az olvasói értékelések meglehetősen pozitívak. Érdemes az alcímekre vetni egy-egy pillantást – A Hungarian Peasant Novel és A Tale of Provincial Hungary, illetve a Sáraranynál is erősen dominál a rurális, paraszti világ képe, holott egy olyan fordítóról beszélünk, aki a parasztság problémáit épphogy nem lokális problémaként kezeli, hanem a móriczi hősöket az egyetemes emberi problémák felől közelíti meg. Egy rövid nyilatkozata alapján mindenképpen érdekesnek tűnnek azok az állítások, amiket egyfelől Móricz európai irodalomban elfoglalt helyéről mond. Móriczot mint realista írót értelmezi – ami a mai realizmus újragondolásával együtt különösen izgalmas –, valamelyest Émile Zolához, Liviu Rebreanuhoz és Władisław Stanisław Reymonthoz hasonlíthatónak véli, kiemeli a szövegek etikai kontextusát, illetve azt a paradoxont, hogy például Turi Dani történetét egy „igazi paraszt” nem tudta volna megírni,[22] azaz tulajdonképpen a magyar modern (regény)nyelv és téma móriczi megalkotásáról beszél, amely az alcímek ellenére is egy nagyon is kurrens szempontrendszerbe illeszti Móricz műveit.

A kortárs Móricz-recepcióról tehát, alig pár, angol kultúrterületen megjelent fordítás után egyelőre nehéz beszélni, a fordítások jellemzői azonban, főként, amelyek a reáliákat érintik, valamelyest egyértelművé teszik, hogy az életrajzi olvasat, illetve a paraszti, társadalmi téma továbbra is meghatározni látszik a Móricz-képet. A Móricz által létrehozott prózai modernség formaisága azonban, amelynek fontos eleme a népnyelvi, sokszor roncsolt beszéd, illetve a többszólamúság, az új fordításokban is egyre inkább megjelenni látszik, ezáltal a nemzetközi olvasóközönség számára is bemutathatóvá válik a huszadik századi magyar modern próza egy része, s annak nem csak magyar tekintetben értett modernsége. Végül reméljük, hogy Móricz regényeit és novelláit úgy fordítják, hogy kiderüljön belőle a formai és tematikai modernsége, hasonlóképpen Bartók Román népi táncaihoz, amely ugyanolyan mesterműként csendül fel a Carnegie Hallban, mint a Muzsikás együttes előadásában a magyar Zeneakadémián.

[1] Határ Győző, A nemzeti hamistudat, Új látóhatár 1987/3, 343–360, 346.

[2] Mészöly Miklós, Pattern és izoláció = Mészöly Miklós, A tágasság iskolája, Szépirodalmi, Budapest, 1977, 89–102.

[3] Ua.

[4] Balassa Péter, Balassa Péter Móricz-szemináriuma: 1999–2000 = Balassa Péter, Magatartások találkozója: Babits, Kosztolányi, Móricz, Balassa Péter művei, Balassi, Budapest, 2007, 162–211, 167.

[5] Cséve Anna, Archívum és terep, írás és élet, Helikon 2021/2, 303–320, 310.

[6] Móricz Zsigmond, Naplók: 1930–1934, szerk., előszó Cséve Anna, Noran, Budapest, 2016, 569. [Kiemelés tőlem: K. A.]

[7] Erről bővebben: Szilágyi Zsófia, Móricz Zsigmond, Kalligram, Pozsony, 2013, 7–46.

[8] Szilágyi Zsófia, „…mingyárt az egész életüket”: a paraszti élet regénnyé alakítása Móricz A boldog ember című regényében = szerk. Sallai Éva, „De mi a népiesség…”, Kölcsey Füzetek 16, Kölcsey Intézet, Budapest, 2005, 107–120, 115.

[9] Kulcsár Szabó Ernő, Tónus – szólam – affektus: A nyelvművészeti kérdés csapdái a Móricz-kutatásban = szerk. Bengi László – Szilágyi Zsófia, Móricz a jelenben, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, 2015, 141–159, 27.

[10] Czine Mihály, A novellista Móricz Zsigmond első lépései, Irodalomtörténeti Közlemények 1957/4, 297–311, 311.

[11] Cséve, I.m., 313.

[12] Cséve Anna, Az írás gyeplője: Móricz Zsigmond szövegalakító gyakorlata, Fekete Sas, Budapest, 2005, 132.

[13] Zsigmond Móricz, Barbárok, ford. Gulyás Gyula = Hungarian short stories: 19th and 20th Centuries, Corvina, Budapest, 1962,

[14] Zsigmond Móricz, Barbarians = Zsigmond Móricz, Seven Pennies and other short stories, ford. George F. Cushing, Corvina, Budapest, 1988, 63–77.

[15] Adams Rokonok-fordításáról született kritika: Peter Sherwood, The Translator’s Plight, Hungarian Quarterly 2009/1., 141–146.

[16] Jánossy Lajos recenziója a kötetről: Land of swindlers, Hungarian Literature Online, https://hlo.hu/portrait/land_of_swindlers.html.

[17] Zsigmond Móricz, Very Merry, for. Bernard Adams, Corvina, Budapest, 2008, 15.

[18] Uo., 27. [Kiemelés az eredetiben.]

[19] Uo., 11.

[20] Virginia L. Lewis, Globalizing the Peasant: Access to Land and the Possibility of Self-Realization, Lexington Books, Lanham, 2007.

[21] Virginia L. Lewis, Nature and Negligence: Zsigmond Móricz’s Portrayal of the puszta in Úri muri, kézirat.

[22] Virginia L. Lewis szóbeli közlése.

A tanulmány a Szépirodalmi Figyelő 2022/1. számában jelent meg.

Káli Anita (1990) a Miskolci Egyetem doktorandája, a MTA ITI tudományos segédmunkatársa.