Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Fotó: Ajpek Orsi / telex.hu

Minden sokkal jobb lesz, mint tavaly

Rejtő jut eszembe, pedig nem vörösbort iszunk, szökni se készülünk, térkép se kell. Különben is, mit lehetne itt egy térképen feltüntetni. Jobbra a semmi, balra a semmi, elöl a semmi, hátul a semmi. A kurva nagy fekete semmi.

A pohár falára tapadt életek vagyunk, mondja Leó, amikor a váltó ritmusára visszaül mellénk. Nem értem, honnan szedi ezeket, de néha ilyen, ha sokat iszik.

Kinézek az ablakon. Sötétben ballag mellettünk a táj. Vagyis ezt gondolom, látni csak magunkat látom, se lámpák, se csillagok fénye, a hold se világít.

Húszéves koromig nem láttam olyat, hogy sötét éjszaka. Ha kinéztem az ablakon, vagy kimentem a teraszra, egy kivilágított nagyváros terpeszkedett előttem, zajosan kelletve önmagát, lábát széttárva a Duna két partján. A sötét éjszakák csak utána jöttek, amikor apámat csődbe vitte a tőzsdézés, és hogy megtakarításunk romjaiból meg tudjunk élni, leköltöztünk ide, az Alföldre. Itt aztán minden éjszaka sötét volt. És igazából minden nappal is.

Nézem magunkat. Hárman ülünk az asztalnál. Rejtő jut eszembe, pedig nincs orosz hússaláta, csak orosz vodka, vagyis orosznak mondott. Gyalogosból sincs amerikai, csak magyar, meg magyaromán meg román román. Én és Leó és Ioan. Őrvezető sincs, nemhogy itt, a büfékocsiban, a vonaton se. Na jó, az a sárgásbarna fogú román román lehetett őrvezető is, aki Lőkösházán, ejtsd, Kürtös, írd Curtici, felszállt határellenőrködni. Sokáig forgatta koszos ujjai között a papírokat, Arad, kérdezte románul, Arad, mondtam magyarul, kérdezett még valamit románul, miért, fordította Leó, egy lány miatt, mondtam, rászászefute, fordította Leó, röhögtek mindhárman. Aztán kacsintott és továbbállt az egyenruhás, aki lehetett őrvezető is.

Rejtő jut eszembe, pedig nem vörösbort iszunk, szökni se készülünk, térkép se kell. Különben is, mit lehetne itt egy térképen feltüntetni. Jobbra a semmi, balra a semmi, elöl a semmi, hátul a semmi. A kurva nagy fekete semmi. A két ország között vagyunk itt, néha itt vagyunk itt, néha ott vagyunk itt. De most egyik helyen se vagyunk. Ez a senki földje. Vagy inkább a semmié.

Nézem a pohár falát. Román sört iszunk orosz nevű magyar vodkával, helló, Kelet-Európa. Lassan csúszik lefelé a zsíros tömény és a savanyú sör. Ahogy lassan billeg lefelé a vonat a térképről, ahogy lassan gördül lefelé a pohár falán a vízzé összeállt pára. A vodka hideg, a sör is hideg. Hideg itt minden, amikor mozdonyt váltottunk, mielőtt a semmi földjére gördültünk, lekapcsolták a fűtést, és azóta se kapcsolták vissza. Minek is. Lehet, hogy csak mi hárman vagyunk az egész vonaton. Ki az a hülye, aki a szilveszter éjszakáját egy szomorúsággal bélelt IC-n tölti valahol Románia és Magyarország között. Leó ilyen hülye, meg én vagyok ilyen. Meg ez a Ioan, aki a csabai állomáson akaszkodott ránk, amikor meghallotta Leót románul káromkodni.

Nézem magunkat a pohár vastag üvegén keresztül. Ahogy a belső falon lassan kúsznak felfelé az apró buborékok, mintha Leó szakállának szálai közül bújnának elő, mintha Ioan gyűrött arcának ráncaiból bújnának elő. Magda egyszer azt mondta, hogy idegen kocsmában mindig szénsavasat kell inni, mert a buborékok a pohár belső falán ott tapadnak meg, ahol kosz van. Az aradi vasútállomás restijében ültünk, a buborékok telepöttyözték söröskorsóink vastag üvegfalát. Soha többé nem ültünk be oda, pedig az állomás közelében lakik Magda, unde la gara, ez volt az első, amit románul megtanított, hogy mindig idetalálj hozzám, mondta, meg azt is, hogy már ha egyáltalán elenged. Ahogy ilyenkor nézett, tudtam, soha nem enged el. Ő a pohár fala, én a buborék.

Leót újabb sört vesz elő a táskájából. Régen csempészett, cigit, benzint, piát, mikor mit volt érdemes. Így is ismerkedtünk meg, elvittek hozzá tankolni a garázssorra, aztán néha együtt jártuk a határt. Magdát is így ismertem meg, egy blokkban lakik Leó anyjával, nem csak egy blokkban, egy szinten is. Leó most már rendes vállalkozó, kocsmája van, mondjuk olyan, ahol Magda szénsavasat kérne, lássa, mennyire tapad meg a buborék. Én inkább unikumot iszom, mondjuk máshol is, már ha van. Néha csak néznek, mit képzelek, miért tartanának olyan drága italt. Otthon, még Pesten otthon, mert annyi otthonom van nekem, hogy igazából egy sincs, szóval Pesten ez az én kis lenézett italom volt, Hennessy és Curvoisier konyakok, Talisker whiskyk mentek a bulikban. Néha a Facebookon még felbukkan egy-egy ember abból a korból, ismerősnek már csak a nevét mondanám.

A vonat megáll. Fények sehol, ez még nem Arad. Hazaértünk, néz szét Leó kába szemekkel. Még nem, mondom. Sosem fogunk, gondolom. Tölt a sörből, a hab felfut, a pohár falát bepöttyöző buborékok lassan elindulnak.

A vonat is, szintén lassan. A távolban fények villannak fel és hunynak is. Tűzijáték, mondom, artificiu, motyogja Ioan, szilveszter van, bazdmeg, csap a homlokára Leó, basszamegezni kezd, du-te drakuzni is, fákjúzni is, mennyi az idő, csatecsászul, mondja ide-oda forogva, mintha egy szélkakas szinkrontolmácskodna. Tizenegy múlt, mondom, az anyád keservit múlt tizenegy, kiabál, hát átjöttünk, itt már éjfél múlt, bazdmeg, egy kurva újévi koccintás se jut nekünk, káromkodik, részeg nyál fröcsög a szájából. Feláll, dülöngél, poharában a sör felhabzik, a hab kilöttyen a bánattól ragadós asztalra. Pezsgő sehol.

Ülünk a büfékocsi asztalánál hárman, némán, mintha halottunkat siratnánk. Új év kezdődött, mondom neki, most minden sokkal jobb lesz, mint tavaly. Hogy nincs pezsgő, hát nincs. Van sör, koccintsunk azzal, eddig mindig pezsgővel koccintottunk, aztán minden milyen fos lett mindig, most más lesz, nyugtatom. A hideg ellenére izzadt a halántékunk, sörszagot izzadunk, ahogy begördülünk Aradra. Örömtüzek a városban, nézd, mondom Leónak, és koccintunk, sörrel koccintunk, Aradon, hol máshol koccintanék először sörrel. Minden jobb lesz, mondom Leónak, mert még nem tudjuk, hogy Leó anyja már halott, és Magda is halott, hogy a szilveszteri petárdázás berobbantott egy szivárgó gázcsonkot, az egész panel kiégett, de mi ezt nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy nincs már olyan, megint nincs olyan, hogy otthon, arra gondolunk csak, hogy véget ért egy év, és most valami sokkal jobb jön.

BÚÉK, suttogom boldog tudatlanságban. BÚÉK, nou fericit.

Haász János író, újságíró, a Telex.hu szerkesztője. Két gyerekverses és egy interjúkötete jelent meg, több antológia szerkesztője. Legutóbbi könyve: Mire felnövünk (Athenaeum, 2021). Számos folyóiratban és antológiában publikált verseket és novellákat, 2018-ban megnyerte a Móra kiadó novellapályázatát. Újságíróként néhány éve megkapta az Élet és Irodalom Tarnói Gizella-díját. Gyulán született, két gyermekével és feleségével Budapesten él.


A PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, „Buborék” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tíz döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 26-tól augusztus 20-ig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.