Hírlevél feliratkozás

Keresés

Folyó/irat/mentés

Rejtett kincsek nyara, avagy három folyóirat nyomában

Amikor eljutott hozzám a megtisztelő felkérés, miszerint, szabadon választva a mai magyar folyóiratlistáról, legalább három lapot szubjektíven szemlézzek, nem gondoltam volna, hogy ennyire megnehezítem majd a saját dolgomat. Mégpedig azzal, hogy egy soha véget nem érő történetbe fogok bele.

Bővebben ...
Költészet

Antalovics Péter verse

Fotó: Brenner J. János

a zuhanástól menekülni nem lehet, / a tüdő tágul a ritkás levegőben, / lassan éghetővé válik.

Bővebben ...
Költészet

Kis Marcell versei

Fotó: Kökényesi Attila

Vörös a szemed! / Aha. Neked is. / Benne pihen a lemenő / Közel-Kelet / összes piros vaskonténere, / a te gyomrodban / francia elektro szól, / olyan, mint a buszon / hallgatott lábszagú zene.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Kukorelly Endre a Litmusz Műhelyben

Fotó: Marton Szilvia

Vendégünk volt Kukorelly Endre, aki szerint az irodalom az, amiről mindenki tudja, hogy micsoda, és senki nem tudja megmondani. Elmesélte, hogy akkor fedezte fel az irodalom erejét, amikor a magyartanárának elmosta a sminkjét egy József Attila-felolvasás, a másik nagy inspirációja pedig a Bűn és bűnhődés.

Bővebben ...
Próza

Az utolsó műsor

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.

Bővebben ...
Költészet

Ayhan Gökhan versei

Fotó: Dézsi Judit

Megmutattad a kanapén, hogyan feküdt az utcán látott galamb, milyen testtartást vett fel, milyen pózba vágta a halál: meredt előre csőr és láb, egy test, amelytől elemelkedett a lélek.

Bővebben ...
Műfordítás

Ada Limón versei

Fotó: Christopher Michel

Sosem értettem, / hogyan lehet megbízni valamiben, / ami ilyen gyorsan elpusztíthat; / felé nyúlni és megsimítani azt / a mély, vadállati idegenséget, / a csend hosszú szakadékát közte és közted, / tudva, hogy az a valami nem is téged szeret, / tudva, hogy épp ugyanolyan élvezettel enné az almát / bármelyik másik kifeszített tenyérből.

Bővebben ...
PesText 2022

Outsourcing

Fotó: Háló Margit

Bakancs, munkásruha, sapka, hat paradicsomos babkonzerv − most csak háromszáz a Tescoban −, két akciós sólet és a szokásos tavaszi vagdalt húsok. Anyádnak hagysz három sóletet és egy kiló kenyeret, az három napig elég lesz neki, úgyis sörön él, csütörtökön meg jön a nyugdíj.

Bővebben ...
PesText 2022

Anarchista zsoltárok

Fotó: Sükösd Emese

Felduzzasztják gátjainkat, / halált kortyolnak mohón, mint a kutyák. / Apaszd el a vizet, Adonáj! / Ropog a gát, zsong az áradás, / ötmillió mérgezett kút országa vagyunk, szélah. / Ne tűrd tovább, Adonáj!

Bővebben ...
PesText 2022

Eperfa

Fotó: Fazekas Nikoletta

Gyere, / ropogtassunk poloskákat, / és főzzünk teát szobanövényekből, / méregtelenítsük harisnyán / és cigicsikken átszűrve.

Bővebben ...
PesText 2022

Afázia

Fotó: Radics Richárd

["\\H|a|_|e|n|ge|d|n|é|m|_|m|a|g|a|m|_|m|e|g|z|a|b|o|l|á|z|a|t|l|a|n|_|l|e|n|n|é|k|_|Ő|s|i|_|ö|sz|t|ö|n|á|l|l|a|t|_|f|e|l|sz|a|r|v|a|z|o|t|t|_|i|s|t|e|n|s|é|g|_|v|é|r|b|e|n| _|é|s|_|d|a|c|b|a|n|_|f|ü|r|ö|d|v|e

Bővebben ...
PesText 2022

Aurél

Fotó: Szász Réka

Az embereken nem tudott kiigazodni. Soha nem úgy reagáltak, ahogy ő gondolta. Figyelte a szájukat, az ujjaikat, a cipőjüket, de egyszerűen semmilyen logikát nem talált a viselkedésükben.

Bővebben ...
Fotó: Jókúti András

Jó étvágyat, Bajnokné!

Hovahova? Összerezzenek. Fel sem tűnt, hogy a postaládák után egy Flair széken kényelmeskedik egy középkorú nő. Alacsony lehet, meztelen lábujjai épphogy érintik a barna linóleumot, előtte lerúgott műanyag klumpapár. Világoskék hálóingéről Minnie Egér aranycsillagokat dobál felém.


Nyolc előtt tíz perccel sikerül leparkolnom pontosan a ház előtt; a maszk még a farzsebemben, de a gumikesztyűt már otthon felvettem. Az anyósülésen az egyik zacskóban két napi melegétel, a másikban kávé, keksz, tea, két-három skandi. Meg egy papír az önkormányzattól, hogy tőlük viszek csomagot. Nem akarok a megbeszéltnél korábban becsengetni Bajnok Istvánnéhoz, kibambulok a kocsiból.

Az egyébként forgalmas utcán egy kutyasétáltató srácon kívül nincs senki. Ő is észrevesz, hosszan a szemembe néz, nem tudom, hogy gyanúsnak talál-e, vagy csak azért, mert ő sem tud mit nézni rajtam kívül. Mindegy, elhúzza az izgága boxer.

Próbálok tüsszenteni. Már otthon elkezdte csiklandozni valami por vagy pollen az orrom, de nem történik semmi, nyilván majd akkor fog, amikor a két szatyorral a kezemben szerencsétlenkedem. Nem újdonság, négy pótmaszkos emberré kényszerített az allergiám. Pittyen a telefonom, elmúlt nyolc. Gyorsan le akarom adni a pakkokat, a házban lakik Bálint haverom, megbeszéltük, hogy bekopogok utána a konyhaablakán. Megszokásból majdnem az ő kódját nyomom be. Für Elise-ezik a kaputelefon, jó sokáig, majdnem feladom, de végre felveszik, keziccsókolom, az önkormányzattól jöttem, csomagot hoztam, búgás.

Egy percre megállok a sötét előtérben. Bálinthoz mindenképpen gyalog mennék, ő csak a másodikon lakik, de Bajnokné a negyediken, a lift gombja zölden világítva csábít.

Hovahova? Összerezzenek. Fel sem tűnt, hogy a postaládák után egy Flair széken kényelmeskedik egy középkorú nő. Alacsony lehet, meztelen lábujjai épphogy érintik a barna linóleumot, előtte lerúgott műanyag klumpapár. Világoskék hálóingéről Minnie Egér aranycsillagokat dobál felém. A figura arca nem látszik, begyűrődött a megfáradt mell és a pocak közötti hasadékba, meg fogja szenvedni, amikor lenyúzza magáról. Maszk nincs rajta, a kezében sincs, csak egy rózsaszín tokba bújtatott telefon. Kések a válasszal, közben a félbehagyott játék halkan zenél, igen, elnézést, jó reggelt, az önkormányzattól jöttem, ebédet hoztam Bajnoknénak, már vár. Lejjebb csúszik a széken, a lábujjak megindulnak a papucs felé, megtalálják, belekúsznak, aztán papír van-e róla? Persze, természetesen, le kell tegyem az egyik zacskót, hogy a másikból kiszedjem. Kinyújtja érte az üres kezét, óvatosan előrelépek kettőt. Ösztönösen, hátradőlve adom át, de így is kényelmetlenül közel kerülünk. Visszalépek, ő olvas, lassan mozog közben a szája. Váratlanul pattan le a székről és nyomja a kezembe a papírt, felkísérem, ijedős az öreglány. Indul a lifthez, nyomja a gombot, nyílik az ajtó, amikor sietve elindulok a lépcső felé, megvonja a vállát, akkor fent találkozunk.

Felérve fújtatok, a maszk rám tapad, fojtogat, nem elég, hogy beizzadtam alá a kurva nyár miatt. Homályosan látom, hogy a nő a második ajtó előtt áll, kihúzta Minnie-t a melle alól, rázza az anyagot, szellőztet, akkor becsöngetek én, mert engem ismer.

Háromszor, gyorsan nyomja, GRÉTI NÉNI AZ IBI VAGYOK, ITT AZ ÖNKORMÁNYZAT, HOZTÁK A GRÉTI NÉNINEK AZ EBÉDET. Résnyire nyílik egy szomszéd ajtó, pár másodpercig láthatatlan valaki les ránk a húsz centis sötétből, de gyorsan vissza is zárkózik. Én felkapom a fejem, de az alacsony asszony oda sem néz, teli tenyérrel támaszkodik a mi ajtónkon, csak akkor engedi el és lép hátrébb, amikor elkezd zajolni a hevederzár, majd a középső, a felső, végül megnyílik az ajtó, csókolom, meghozták az ebédet.

Túl halk a reakció, nem hallom, azt kérdezi a néni, hogy mit hozott? Mit is? Pedig én szedtem ki reggel az ételhordóba, szóval zöldborsó főzelék fasírttal és bolognai, igen, ez volt. ZÖLDBORSÓ FŐZELÉK ÉS BOLOGNAI, TETSZIK SZERETNI? Most se hallom a választ, de kicsit arrébb klaffog az asszony, szabad az út, tegye a zacskókat a küszöbre, megindulok. Azt ajtó mögött járókeretbe kapaszkodó hajlott, idős nő, bal csuklójáról egy madzaggal odakötött spricni lóg. Tessék parancsolni, jó étvágyat hozzá, és már hátrálok is, de még látom, ahogy egy reszketeg kar kinyúlik az ajtó mögül és lespricceli a csomagokat ‒ őszintén remélem, hogy nem hipóval, NA CSÓKOLOM, GRÉTI NÉNI, TETSZIK SZÓLNI, HA KELL VALAMI. Már lefelé sietek a lépcsőn, majd a kocsiból megírom Bálintnak, hogy ne várjon.

§§§

Az arcomat süti a nap a gangon, de fázik ott, ahol nincs már a maszk. A nyitott ablak mögött a kotyogós az utolsókat prüszköli, Bálint csörög a poharakkal. Ismerős klaffogást hallok közeledni, félve fordulok a hang irányába. Egy tíz év körüli kislány félretaposott vietnámi papucsban csámpázik felém. Sárga pólója megfeszül puha testén, hasát kakaós ujjnyomok díszítik. Megáll előttem, igazít egyet az elfordult szoknyáján, nem tudja a derekára húzni, túl nagy a pocakja, csókolom, nem tetszett látni a halottat? Pislogok csak csendben, pont a lábam elé mutat egy türelmetlen ujj, itt feküdt az elébb. Bálint felkuncog az ablak mögül, kihajol, Timike, nincs itt a macskád, menjél szépen.

Fájdalmas sóhajjal indul el, Bálint megkopogtatja az ablakkeretet, vegyem már át a tálcát, két eszpresszó, két sör. Amíg kiér a lakásból, elrendezem őket a kis faasztalon, hogy a picsába lehet Halottnak hívni egy macskát? Megkészült a gyerek a járványtól?

Bálint vigyorogva helyezkedik a széken, cukrot dob a kávéba, keveri, én csak úgy leülök, feketén hajtom fel, nem, ő még egy régebbi Halott. A bátyjának van egy Gyilkos nevű boxere, aztán megzsarolta a kiscsajt, hogy csak úgy lehet macskája, ha Halottnak hívják. Hülyegyerekek, semmi extra, semmi romantika.

Bontjuk a sört, koccan az üvegek nyaka, belekortyolok, lentről feltör egy éles nyávogás, HALOTT, AZ ANYÁD MINDENIT, JÓL KI LESZEL NYÍRVA!

Buborék szökik az orromba, küszködök a köhögéssel, próbálom visszanyelni. Bálint remekül szórakozik rajtam, mögém nyúl, kétszer hátba csap, nyugi, most már kiengedheted.


Nékám Petra 1977-ben született Budapesten. 2020-ban kezdett el kortárs szépirodalommal, novellákkal foglalkozni, bár az írás nem teljesen idegen tőle, korábban ugyanis a rádiókabaré egyik szerzője volt. Munka gyanánt tévésorozatok fordítását felügyeli.


A PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, „Buborék” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tíz döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 26-tól augusztus 20-ig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.