Purosz Leonidasz a tizedik Véneki Alkotótáborról

Szabad program, ez volt a laza nap. A többiek fröccsöznek, én fröccsözöm és tudósítást írok. Közben történeteket hallok idősödő irodalmárokról, akik mindig csak annyira zaklatják a pályakezdő lányokat, hogy az még éppen letagadható legyen. Történetek, amiket ismerek – szomorkás kalandozás a #metoo határvidékein. Aztán oldódó hangulat, agymenések, pletykák, nevetés, méltatás és fúrás, őszinte monológok, rettenetes pózok – átlagos este egy írótáborban.

9.15 – Nehéz ébredés, szokás szerint utolsóként. Van meleg víz! (Kis vita az udvaron, meleg víz vagy melegvíz, nincs igazam.)

10.10 – Én kések, nem a prózaműhely. A Péterfy Gergely vezette néhány fős csapat ezúttal is a tó és a wifi megnyugtató közelségében üt tábort. Baranyai Barna anyagát csípem el. A munkamódszer itt kicsit más, mint a lírásoknál: egyszerre több idő jut egy emberre, viszont inkább általánosságban beszélnek a szövegekről, nem annyira betűről betűre haladva, mint a Lanczkor-műhelyen. Szó esik lektűr és szépirodalom kapcsolatáról, stand up-hatásról. Péterfy szerint „nevettünk, és ez már 75%-os siker”, más szerint viszont kellemetlen, hogy az elbeszélő az olvasóval együtt akar szórakozni. Kérlelhetetlen szigor.

10.41 – Elered az eső, a műhely Péterfy lakóegységébe vonul, én pedig betörök a tóbüfé fedett teraszára elküldeni a tegnapi anyagot és megnézni a Vb-összefoglalókat.

12.40 – Zöldségleves, rakott karfiol. 10/5 (A vajszívem!)

13.48 – Kocogó költőt látok a távolban. Ha jól azonosítom, Horváth Veronika az.

14.12 – Csatlakozunk mi is az edzőtáborhoz: Élő Csengével, Rékai Anettel, Gébert Judittal, Baranyai Barnával és Tinkó Mátéval színvonaltalan, de heroikus röplabdamérkőzés kezdődik az újra szakadó esőben.

15.31 – Líraműhely. Nem bírom ki, én is beszállok egy saját szöveggel, aztán begyűjtöm az elszalasztott délelőtti verseket.

16.47 – Elmegyek boltba, ami egy családi ház a buszmegálló mögött. A boltos néni megdicséri a frizurámat. (Nem jellemző.)

17.21 – Lanczkor Gábor kibújik műhelyvezető-bábjából, és immár pillangóként meghívott költő-íróként válaszol Király Farkas kérdéseire. A referenciális olvasási stratégiáról: 1. Nem jó. 2. Ne hagyjuk, hogy a szerző mondja meg, mi a megfelelő olvasási stratégia. Lanczkor jelzi, spoilerezni fog, hiszen „egymás között vagyunk, szakmabeliek”, ennek megfelelően, aki nem olvasta az Apás szülést, a végére az is nagyjából tisztában van a cselekménnyel, főleg, hogy az epilógus kerül felolvasásra. A szombathelyi középosztály világa, ahol a szeszcsempészet is csak unott keresetkiegészítés, nem élet-halál harc. (Másból viszont az lesz, de én nem spoilerezek.)

18.00 – Az, amit a magyar menzákon bolognai spagettinek hívnak. 10/5 (Nem ez a gasztronap.)

18.29 – Szundi. „Felkeltetek légyszi, ha kezdődik a Péterfy?” „Persze.”

19.07 – Természetesen nem kelt fel senki, de azért nem maradok le sokról. Kár is lenne, az eddigi talán leggördülékenyebb beszélgetés a prózaírók véneki mentoráé, akit Mechiat Zina kérdez. Izgalmas részleteket tudunk meg a Kitömött barbár keletkezési körülményeiről, hogyan találta Péterfy a témát, hogyan kutatott, és hogyan kellett elengednie a rengeteg felhalmozott tudást. „Eleget melóztam ahhoz, hogy kellően felelőtlen lehessek.” A különböző beszédmódok lehetőségeiről: „sosem születik mondaton kívüli döntés”. Szó esik még saját Velazquezünkről: az Instagramról, a bennünk élő nőről, hatalmi játszmákról. „Szomorú hallani az identitás kipukkaszthatóságát” – összegez Mechiat.

20.11 – Az irodalmi közjáték végeztével visszatérünk sportos mindennapjainkba: három lánnyal és két fiúval felálló futballcsapatunk 5-4-es csapást mér a patriarchátusra (egy lány, négy fiú). Az Aranylabda idei esélyese: Kupihár Rebeka.

21.04 – Szabad program, ez volt a laza nap. A többiek fröccsöznek, én fröccsözöm és tudósítást írok. Közben történeteket hallok idősödő irodalmárokról, akik mindig csak annyira zaklatják a pályakezdő lányokat, hogy az még éppen letagadható legyen. Történetek, amiket ismerek – szomorkás kalandozás a #metoo határvidékein. Aztán oldódó hangulat, agymenések, pletykák, nevetés, méltatás és fúrás, őszinte monológok, rettenetes pózok – átlagos este egy írótáborban. Hogy miért jók ezek? Erről bővebben a következő epizódban, holnap.

Líraműhely remix (soráthajlások, kis- és nagybetűk megerőszakolva) S10E02

Jótékonykodsz, mert az ilyesmire mindig is adtál:[1]

kétszáz dekától kétszáz kilóig bárki, aki szopni tud.[2]

Azt mondja, hogy nem fáj neki,[3]

az egy más fajta rosszullét.[4]

Oldódik a görcs –[5]

ha jól csinálod, kötődni kezdesz.[6]

Fulladásig húzod gumis nyakkendődet,[7]

a bizonytalan nyugati felelősségeket.[8]

Ugyanazok a cukorpapírok zörögnek

színházban, templomban –[9]

ezt tanultam tőled.[10]

Etesd a lovakat:[11]

nem elég hosszú semmilyen út.[12]

[1] Horváth Imre Olivér: Prózai dolgok

[2] Kupihár Rebeka: évabatyu

[3] Papp Gréta: nagyi vár

[4] Soós Brigitta: la fiesta

[5] Kiss-Batta Rozália: Vállszinusz

[6] Sebestyén Ádám: Sárkányetető

[7] Kiss Dávid: Szöul

[8] Gotha Róbert Milán: Zendesk

[9] Szabó Gergely: Csápok

[10] Élő Csenge Enikő: a távolodás fizikája

[11] Schneider Éva: József

[12] Sebők György: Elindul