Másodmagammal Isztambulba utazom egy költészeti fesztiválra. Egyetlen egyszer, kerek tizenhat éve jártam a városban (akkor is ősszel). Vonattal érkeztem; szüleim révén ingyenjegyem volt a román, bolgár, török vasutakra. Bukaresti átszállással az út két nap és két éjszaka tartott. Hálókocsijegyem nem volt. Emlékszem a hatalmasan hömpölygő Dunára a vasúti híd alatt; aztán egy cigányasszonyra, aki valami kekszfélével kínált meg a síkságon (cserébe visszakínáltam cigivel, ezek szerint akkoriban pont dohányoztam).

Míg a ház mögött pakolásztam a lopakodó alkonyatban, kétszer is a Holdnak néztem egy apró felhőpamacsot.

A zuhanyzóban, ami a beton préskádból lett, eszembe jut Catullus. A szigorú versmértékbe szedett trágár szerelmi üzenetek. Műve ma a hétszeres érckoporsóban fekszik a folyami homok mélyén, mint megannyi nagy-nagy költőé.

Hogy itt nemrég még verseket olvastak: hihetetlen.

Az emberek java része egyszerűen iszonyodik a csöndtől és a természeti zajoktól. Az összes, kivétel nélkül az összes munkásbrigád a legalacsonyabbra licitáló kereskedelmi rádiót bömböltette a présháznál egész nap.

Épp csak a születésem előtt, a hetvenes években egy filléres építkezéshez (agyag és kő helyben, szedett-vedett tetőanyag, felezett szarufák) még kézzel kovácsolt vasalatokat használtak föl.

Hetedik éjszaka a hegyi házban.

*

Másodmagammal Isztambulba utazom egy költészeti fesztiválra. Egyetlen egyszer, kerek tizenhat éve jártam a városban (akkor is ősszel). Vonattal érkeztem; szüleim révén ingyenjegyem volt a román, bolgár, török vasutakra. Bukaresti átszállással az út két nap és két éjszaka tartott. Hálókocsijegyem nem volt. Emlékszem a hatalmasan hömpölygő Dunára a vasúti híd alatt; aztán egy cigányasszonyra, aki valami kekszfélével kínált meg a síkságon (cserébe visszakínáltam cigivel, ezek szerint akkoriban pont dohányoztam).

A reptéri mészárlás és a katonai puccs után nyugati turistát alig látni a városban.

Egy példásan felújított régi faház a Kariye közelében (a templom épp restaurálás alatt). Könyvesbolt, kávézó, kultúrcentrum; többnyelvű kötetek, arab betűsek is. Népes, lelkes hallgatóság. Magyarul és angolul olvasok föl (egy lány ugyanazt törökül); közben rövid zenei intermezzók a mollos szájharmonikán.

I Love America And America Loves Me – miután beköltözött egy prérifarkas ketrecébe, Joseph Beuys így címkézte föl művészeti akcióját. Támad néha olyan érzésem, hogy mindörökre ellehetetlenítette a nyugat-európai lelki dinamikához való egészséges viszonyulásomat az India iránti szerelem.

Áthajózunk a Heybeli nevű márvány-tengeri szigetre. Delfinek a hajótól párszáz méterre; egyikük féltucatszor kiugrik a vízből, a másik csak a hátát mutatja. Egy nő énekelni kezd tiszta, erős hangon. Az utasok ütemes tapssal kísérik.

Nem állítom, hogy a finnugor elmélet merő koholmány volna (két félévet szenvedtem vele az egyetemen, nem koholmány, üveggyöngyjátékos mestermű); mégis az az érzésem támad tolmácsoló kollegámmal konzultálva, hogy játszi könnyedséggel meg tudnék tanulni alapszinten törökül.

Az egykori görög-örmény sziget keresztény temetője hét lakattal lezárva; körben a kerítés tetején szögesdrót fut. A görög kolostor elfalazva az utcától.

Fűszeres főtt rizzsel fölütött feketekagyló az ázsiai oldalon egy utcai árusnál. Frissen préselt gránátalmalé. Roston sült hal dürümben.

Az isztambuli szmog után (másnap reggel) a Lapos-Hegyestű olyannak tűnik, mintha keménypapírból vágták volna ki.

*

Vissza a présházba. Ilyen közelségben nem válik szét a szél-ropogtatta erdő és az eső hangja.

Megjelent az Apás szülés című kisregény.

Péntekről szombatra megszűnt a Népszabadság. Eddig puhított válaszokat adtam, de ha ezután bárki megkérdez külföldön, diktatúra van-e Magyarországon, igennel felelek.

Folyamisten:

Gondoltam egyet, és ahelyett, hogy a parttal párhuzamosan úszkáltam volna tovább, nekivágtam keresztben a lomha folyónak. A nap időközben bebukott a szalámiüzem tömbje mögé, és viaszos fénybe vonta a két kanyarulat között kelet-nyugati irányban elnyúló víztükröt. Mellúszásban, kényelmesen tempózva indultam meg a szemközti ártér felé, ahol a fák közt rohamosan sűrűsödött a sötétség. A sodrás még a parttól távolodva is egészen szelíd volt az alacsony őszi vízállásnál. A nyárfák csúcsa okkeres megvilágítással vált el az egyre fakuló égtől. Ahogy folyamatosan kissé balra tartva elértem a táv hozzávetőleges felezőpontját, szolid pánik lepett meg; volt valami meghökkentő abban, ahogy a folyó sodorvonalában lebegve inkább csak az értelmemmel tudhattam a hatalmas víztömeg áramlásáról, semmint valóban érezhettem volna. Mintha hirtelen beleszédültem volna a Föld forgásába. Lelassítottam, bevártam egy békalencse-szigetet, míg az lassan elúszott előttem. Ettől jobban lettem. Így értem el a vonalat, ahol a két folyamtest elválik egymástól. A Maros keskenyebb és valamivel gyorsabb folyású, sűrűbb, sárosabb víz, mint a Tisza. Meghökkentő élességgel váltak el egymástól. Meghőköltem egy pillanatra. Egyenletesen, simán sötétlett körös-körül a víz. De mintha egy olajosabb, anyagszerűbb lénybe úsztam volna át a szikárabb hímtestből. Ha megfelelő erősségű szél fodrozza, magasabb vízállásnál a Sárga partfalának tetejéről jól látszik a két külön víztömeg. A világosabb Tisza – enyhébben, sűrűbben fodrozódva – és a sötétebb tónusú Maros a maga határozottabb, tört hullámaival. Innen már viszonylag gyorsan elértem az újszegedi partot. Kivergődni nem volt egyszerű. Ahogy megpróbáltam letenni a lábam, térdig süllyedtem a hideg iszapban. Végül kézzel toltam magam előre, hason kúsztam föl a parton, akár egy ősidei víziemlős.