Magát még kicsinálom egyszer, mondta neki Zója selymesen, mint a hó a Vologya Montana tetején. Zója gyakran beszélt havakkal, így aztán természetesen havasan is. Még a szája szélén is pelyhek jelentek meg, apránként a levesekbe szivárogtak. Urganszki Dolinán nem lehetett húsokat enni. Az irigy asszony nem nyirvákolt. Érthetőnek tartotta, hogy a fukar férfi, a zsaroló ikrek és a szigorú lány után ő következik. Úgy sétált bele az üstbe, mintha a hálószobájába sétálna.

Az irigy asszony nehezen feküdt bele a levesbe. Ott volt, és mégsem áztak ki a zamatai. Amikor pedig kiáztak, Zója Pintyán visszahőkölt. Nem ilyen levesre tettem, mondta mosolyogva, még az egymásra csúszott fogai is kilátszottak.

Zója Pintyán arról volt híres, már amennyire itt, Urganszki Dolinán bárki is híres lehetett, hogy a szemfoga és a bölcsességfoga egymásra nőtt. Szememben a bölcsességem, foglalta össze a tényállást, miközben hiúzásítástól hiúzvilágításig az üstöket kavarta. Egyszerre többet, mert Andrea Tulea ezredes nem tűrte a semmittevést.

Magát még kicsinálom egyszer, mondta neki Zója selymesen, mint a hó a Vologya Montana tetején. Zója gyakran beszélt havakkal, így aztán természetesen havasan is. Még a szája szélén is pelyhek jelentek meg, apránként a levesekbe szivárogtak. Urganszki Dolinán nem lehetett húsokat enni.

Az irigy asszony nem nyirvákolt. Érthetőnek tartotta, hogy a fukar férfi, a zsaroló ikrek és a szigorú lány után ő következik. Úgy sétált bele az üstbe, mintha a hálószobájába sétálna. Ez persze csak szóvirág, itt senkinek nem volt olyanja.

Befeküdni már nehezen feküdt. Előbb a csuklóját mártogatta az akkor még langyos lébe, a tenyerébe is vett kicsit, mintha forrásból szeretne inni, aztán beletérdelt. Zója Pintyán már-már türelmetlenkedni kezdett, nemsokára jönnek az emberek a gyerekbányából. Az irigy asszony még mindig teketóriázott, a merítő kanalat nézte, a távolba révedt.

Aztán mégis belefeküdt. Óvatosan, mint aki jégre fekszik, ahogy jégre feküdt minden hónapban, hogy megmutassa, nem adja akárkinek a testét. A jégkirály olykor eljött, magáévá tette, már amennyire magáévá tehette. De mindenki látta, hogy nagy fehér szakáll leng a Vologya körül.

A levesnek sem adta oda magát, holott a szokások ellen semmi kifogása nem volt. Andrea Tulea különben sem szerette a kifogásokat. Egyszer megjegyeztél valamit, és másnap már arra ébredtél, hogy lavinára ítéltek.

Az irigy asszony ízei ehetetlenek voltak, még a sokkal rosszabbal megszokott gyerekbányászok sem bírták megenni. Ma nem eszünk, mondták Zója Pintyánnak, de nem haragudtak rá. Tudták, egyetlenegy irigy asszony volt a vidéken, azt is Zinajda Sconcsnak hívták.