Most, hogy éledezik lassan az élet, nem várunk tovább, és kinyitjuk a SZIFON-on a Godot Bar-t, ahova amiatt hívjuk a nekünk fontos szerzőket, hogy beszélgessünk velük ebben a furcsa időben. Arról többek között, hogy milyen volt a vírus előtt az élet, hogy milyen korona idején az irodalom és hogy milyenek a kilátásaink a kijárási korlátozás utáni időkre. Elsőként Horváth Viktor válaszait olvashatjuk.

Az utolsó hely, ahol a kijárási korlátozás előtt jártam…

Azóta is éppúgy járok mindenhova, kivétel, ahova nem lehet, mert bezárták. Az utolsó rendezvény Jordi Savall barokk zenekarának a koncertje volt a Zeneakadémián.

Kilátás az ablakomból:

A hely nem az enyém – de ezt a szemem nem tudja.

Karantén-inspirációk, vagyis zenék, podcastok, olvasni- és néznivalók, amik tartják bennem a lelket.

Ezt tegnap küldte a lányom.

A kötet, amit régóta kerülgetek, de most végre nekiálltam az olvasásának...

Elolvastam Harari Sapiensét. A könyv első fele érdekes – az őskor.

Ezen dolgozom most…

Fordítom John Milton Elveszett Paradicsom című eposzát; jó egy éve jelennek meg részletek belőle folyóiratokban. Ez életem eddigi legnagyobb vállalkozása. Narkotikus.

Mit tanulsz a bezártságból és mi az, ami bosszant benne?

Nyilván tanulok ezt-azt, de nem a bezártságból, mert kb. úgy élek, ahogy korábban. Nem bosszant, inkább varázslatos utazni az üres kísértetvonatokon, átmenni a kihalt pécsi főtéren. Az érdekel, hogy mit tanul belőle a civilizációnk – ehhez nagyon jól jöhet, hogy az egyes társadalmak reakciói mások: a sztenderd nyugati válasz a korlátozás, a svédeké a nem korlátozás, a diktatúráké a tagadás, a féldiktatúráké a még több hatalom. A diverzitás révén ki fog derülni, hogy melyik válaszra hogyan fog viszontválaszolni a bolygónk, ha jön egy sokkal veszélyesebb járvány. És ez az egész talán rányitja a szemünket a globális válság kiútjaira; arra, hogy maga a pártrendszer vált már régóta használhatatlanná, illetve a zsarnokok keltető üzemévé; arra, hogy kialakítsunk valami élhető képviseleti rendszert, meg hogy az oktatási rendszerrel a saját érdekeiket felismerő embereket neveljünk stb. Szóval a világ megmentését várom tőle – vagy legalább egy lépést.

Ha a jelenlegi helyzetről film készül, azt szeretném, hogy …. rendezze.

Olyan rendező legyen, aki szívesen úszik el az utópia felé – és nem a disztópia felé. Nem okvetlenül önmaga paródiájába forduló halivúdi giccset akarnék, de nem is nyomorúságos világvégét. Nem végső megoldást, hanem utat. Egy kíváncsi rendezőt akarok.

A művész, akivel meginnék valamit a Godot Barban, ha ennek vége lesz…

Nem lesz vége (mindig van valami, úgyhogy ne védekezni akarjunk, hanem kezelni, szóval előrefelé reagálni). De ha ez a járvány dolog kifújt, akkor muszáj lenne mindenképpen művésszel innom valamit? Muszáj lenne mindenképpen innom valamit? Kaphatnék például inkább egy epertortát? A gyerekeim egy részét alig látom mostanában. Egy művész helyett sétálgathatnék valamelyikükkel az erdőben?