Petróleumban pácolt tekintete / körül gyűrűző, fodrozódó / árkok, töltések elsimultak, / mint szélcsendben a tóbarázdák, / átköltözött belé az erdő némasága, / tornyosul fölötte az ég rézgálic oltára.

Himnusz a Háromlábú Asszonyhoz Mi asszonyunk, ki két erős karoddal tapasztod az éj tömlőjét, nehogy kifakadjon, nehogy lezúduljon ránk a nyirkos, sűrű sötétség, a kifordíthatatlan éjszaka, amely rikoltozó varjak szárnya alatt feszül, amely szénbányák torkában örvénylik, amely mély tavak fenekén lopva áramol, amely asszonyok pupillájában terül szét, amely férfiak kámforszagából szivárog, amely gyermekek kócos álmai közt ficánkol! Mi asszonyunk, ki a Hold két szarváról kotrod össze a hajnali harmatot, te, akinek lábnyoma mentén sarjad a víz, ajkából puha hévizek fakadnak, ha felénk mosolyogsz, patak csicsereg és a völgy kivirágzik, meddőhányók búgják a te neved, mormolják a hegyek és lombok, bárányfellegek suttogják tetteid! Mi asszonyunk, ki három lábadon tartod az égbolt roppant márványzatát, mint árpát, szórod a csillagokat mifölénk, gondoskodsz patakokról, szélről, fákról, hadd, ne bolyongjunk útvesztőkön, kéngödrökbe rohanó csapásokon! Add, hogy a gálickék nyugalom és a rengeteg kénes némasága ne boruljon még ránk, ne takarja be apró hagyatékaink! De addig is vezess, taníts és idomíts, hadd duruzsoljuk a vizek nyelvét, mely éltet és táplál, hadd melegedjen az étel a tűzön, hadd ne rágják a húst meg a férgek, hadd zöldelljen a sóska, kakukkfű, hadd zizegjen a metélőhagyma, puhuljon a szilva, érjen a meggy és gyarapodjon a gomba serényen, a barack kiviruljon és ne vacogjon a krumpli a göröngyös földben! Járja át őket a kegyelmed, amiként végigáramlik bennünk a lényed, hagyd meg minekünk örökül bár még ezer évig e tájat! Hágók, völgyek, források vize, rókák léptei, őzek bőgése, medvék málnaszagú lehelete, menyétek meleg ölelése, a lombok hullámzása, a tisztás friss ragyogása tanítja nekünk hajad lobogását a hajnali szélben, mert így vagyunk mi itt utánad, általad, érted, belőled, mert te tartod fölöttünk az éjszakát, hogy rá ne zuhanjon a völgyre! Rád pillantani nem vagyunk méltó, téged beszélni nem vagyunk méltó, kérünk téged, Szent Militzenta, nézd, iszapos testünkben irántad végigcsordul a hála, vízből lettünk, vízzé leszünk és elpárolgunk utánad, szelek rohannak, erdők lángolnak, kövek zúzódnak, de a víz, a víz marad! lassú víz forr a forrás vizét ha forr a vízben forrását őrizni kell medrét vigyázni hadd lobogjon ha víz habot vet és a pára fut köhög a láp felett lassú víz marad ha kell velünk marad csobog nekünk fecseg riadt madárrajok helyett amíg helyet talál a lassú víz ha forr magának ködlik míg kiáramol a tejbeköd a szürkeköd szivárog a sárbaköd iszapgomoly a fátyol ha rejt elold a föld ha önmagától ha föld alatt búvópatak ha bújna ha visszajön kié e föld és újra hosszú hallgatásaink hogy eltanulja a fák között tanulni szikár kérgeket ha szél forog kavar sodor ha kéreget szemébe fut ösvény csapás utak erek magára néz hogy tükör ha ránk figyel lassú víz a mosodát hogy tölti fel ha néz ha lát ha figyel messziről mintha rókatekintetben lusta gőz mozdulatlanul ha áll ha állván elidőz ha falnak áll ha falhoz falba vagy ha nekidől a víz marad a víz sodrása hogyha for dul kanyarban és a rozsdamart csövek feljegyezni mérni csöppnyi vízjelet összeírni ragaszkodni amíg lehet madarak hangját huhogó szellemek derengnek buzognak fortyogó iszapban hogy itt vagyunk miattuk miattad miattam otthontalan a látvány a völgy ha károg sáfrány és kakukkfű dereng felszivárog felhők bodor hulláma mint a bárány üveg szemében a roppant márvány este az éjszakának vaskos teste nekidől csak áll szeme világol hogyha néz ha gőzölög orrából feltörő vizek ha felliheg ha búg ha fáj ha viszketeg ha gyapja szúr szorít ki menti meg ha néz a gőz mögött karám mögött ha nézve visz ha pára lesz ha elgomolyog ha lábán vattafelhő csüng magáról mint az álom mint az álmaink ha voltak magáról rázza le testéről a szarvas holdat lerázza és csak hull csak hull a zápor tömött dió a háztetőn akár csalódott asszonyok tekintetében elsimítja házak falán hajszálerek repedéseit ha forr a víz ha vagy ha szívbe futnak szilánkok mintha pára futja át az arcod ha letakar tömött leheleted ha fújod hajad hullám hajad gomoly ha nyirkos ha víz vagy és buzogsz csöpögsz szivárogsz vigyázni hogy levetve itt vagyunk simítjuk el a földet és a vízbe mártunk ujjakat kezet ha forr ha hűt ha tisztít amit muszáj takarni ami lemosható ha tart a völgy a szurdok és a rengeteg hogy vigyáz a zsombék a láp a tó a hágó meddőhányó tekergő folyómeder hogy vagyunk a ház a kert a fal az ajtó végül a víz lemos vagy víz mos víz mos el Siratóének a kecskeszakállúért A szíjas zergében nincs többé élet. Nincs élet többé a vaskos zergében, a tőzegpatájú végleg elhallgatott, gyűrt sörényéből kiszivárgott a hallgatás, mint hirtelen füst, bozóttűz, avarperzselés. A kecskeszakállú nincs többé, nem él, nem szökell többé a források között, a Hold elgurult két szarva közül, nem maradt több megbocsátás benne, a büszkén ügető, hegyeket cipelő, éjszakák hű és hűtelen cinkosa már nem él, nélküle maradtunk. Petróleumban pácolt tekintete körül gyűrűző, fodrozódó árkok, töltések elsimultak, mint szélcsendben a tóbarázdák, átköltözött belé az erdő némasága, tornyosul fölötte az ég rézgálic oltára. A borsikafű és kámforszagú nincs többé, az áfonyamellű, szamócaorrú, kökényhajú sincs már velünk többé, a menekülő és hazatérő, az oltalmazó és visszakérdező, az uszító és szelídítő, nincs, jaj, nincs többé. Nem jutott neki több élés, hínárkarokkal nyújtózik a víz alatt, bőrén nem fog a kristály, itt hagyta nekünk a madarak friss csobogását, a csicsergő, fürge vizeket, kuvikoló patakmedreket, és feloldódott fortyogó források lepedékei közt. Zajló jégtáblák alatt folyó dühödt morajlása, tó mélyén keszegek inalása, a szél szekerén döcögő, súlyos karvalyok vijjogása tátogja, susogja, búgja, süvölti siratódalod, mert emléked rettentő nehezéke alatt görnyed az erdő, az ormok, a szurdok, szívünk malmának zúzakövei recsegve és csikorogva őrlik, morzsolják a hiányod. André Ferenc (1992, Csíkszereda) költő, slammer, szerkesztő, műfordító. A Fiatal Írók Szövetsége, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Romániai Írók Szövetsége tagja. Több, mint 100 irodalmi és slam poetry rendezvény szervezésében vett részt, számos irodalmi díj kitüntetettje. Jelenleg az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ gondozásában megjelenő Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője. Kötetei: szótagadó (Jelenkor, Budapest, 2018.), Bújócskaverseny (Koinónia, Kolozsvár, 2020).