Bár termete törpe / és alakja csúf, / nagy úr a Permonyik: / hegyek nyílnak szavára, / vagy épp zárul a tárna, / lobban a láng / és ébred az érc.

Mint féreglyukak az univerzumot, hálózzák be titkos járatok a földalatti világot. Egy-egy omlás eseményhorizontján ki-bejár az ősi Bányarém, összekapcsol teret, időt, beutazza otthonunkat: Közép-Európát, kártyapakliként keveri a nyelveket, hozza-viszi: teremti a népeket. Bár termete törpe és alakja csúf, nagy úr a Permonyik: hegyek nyílnak szavára, vagy épp zárul a tárna, lobban a láng és ébred az érc. Máskor meg segít: a bajban megszólít, tűz, víz és kő elől megóv, ha kell. Ám a hálátlan szívet szívéből megveti: ha segítő kezébe fél pénzed nem adod, elveszi mind, és megreng a bérc. Ő vezette kelta ősömet a fehér kincs nyomára, keserű ereken fel és le, Hallstatt gyomrába. Ő fogta kezét, mely baltát ragadott, hogy nyessen, vágjon, irtson, gátat vessen, vályút vájjon, építsen hordót, csónakot, és szítsa, szítsa, szítsa a tüzet, míg Ebensee-ben felszáll a pára, és a múlt zavaros oldatából nem marad más vissza, csak a só. Birodalmak jöttek, birodalmak buktak, már itt is, ott is sok száz éve szárnyalt a kétfejű sas, mikor a Bergmandl Lahnsteinből Mathiast Szomolnokra vitte: aranyat és rezet rejtett a vájata, huták tüzében olvadt a vas. Ahogy búvópatakba fut sok szivárgó ér, jutott a vérébe szlovák, szász és magyar vér: Weselovski, Plentzner, Kontur, Sorger, Augustin, Erbn, és Mátyás. Így lett Lahnsteinerből Lanstainer: Andreas, Franz, majd Ignaz. De szólt a Permanyik: a Bánát vár, faszénégetők ősi odvát kőszénnel váltani meg hív a haladás. És szaladt Szepes népe a járaton át – ők tették naggyá Steierdorfot, mellettük a románok Aninát. Leinsteiner volt már Ferdinand ősapám, mikor Úrvölgy tótjait a Birgej mellé vezette: Jaszenszkyk, Fuszanok, Riesek és Gregorok váltak vele eggyé, mint fémek a hámorban: erős ötvözetté. Teltek az évek. A Bányatörpnek máshol volt dolga: messze a cseh és osztrák tartomány határán feküdt a száraz Franzensthal. Mint kis férget, ki a szikkadt földben alig él, de esőszagra veszetten vájja a centiket előre, fel, úgy vezette a Perman a virágzó Brennbergbe Bartolomej Červiket – ott új hazára lelt és nőre: elvette a lakompaki Hufnagel Mariát, kinek apja Mathias, anyja krobót: töröktől északra szakadt dalmát, Klebaschitz, szintén Maria. A Pörtmandlinak pedig sosem elég, százfelé nyílik barlangbirodalma. Megindult megint, és lelte álmában a megesett vend cselédlányt, Werdnik Mariát, ki hazatére akkor a felső-stájerországi Judenburgból az ő szülőfalujába, az alsó-stájerországi Pamečébe, mely másképp Pametschnek neveztetik, és szülé az ő elsőszülött fiát, a törvénytelen Jakobot, unokáját Brdnik Simonnak és Mihev Mariának, a Mislinja és a Suhodolnica völgyéből, hol egymással a Rahtel, meg a Pohorje farkasszemet néz. Szólt a Perkmandelc: jer Jakob, te vend vájár, Mežica pléhbányájából vissza nincs út, csak Brennbergbe, előre, fel – és Jakob elvette ott Červik Bartolomej kiskorú lányát, Theresiát, ki szült neki tizennégy gyermeket, köztük egy Mariát, és a tragikusan fiatalon elhunyt Rosát. És dübörögtek a bányák. Ontották magukból a sót, az aranyat, a rezet, a vasat az ólmot, és a szenet – birodalmak jöttek, birodalmak buktak, felemelkedtek új nemzetek, évszázadok lassú kattogása után sebesen peregtek az évtizedek, a fejlődésnek nem szabott gátat semmi. De a Permantli mégsem nyughatott: lent, a fülledt légben kicsiny szikra szálló szénport játszva lobbant lángra – feltüzelte hát az éhező tömeget, vöröslött Brennberg, égett a hegy, és ükapám, Raymund dupla bérért hátrahagyta Stájerlakaninát, Leinsteinerből Leinstein lett, és a letört sztrájk után is maradt, hogy elvegye Werdnik Jakob idősebbik lányát, Mariát. De a családi béke idegen gondolat, ha a Bányamanó szövi sorsodat. Így, ártatlansága árán, végül Jakob szebbik lánya, Rosa lett az ükanyám. És dörgött az ég, és lángolt a görbe halom. Míg fortyogott Brennberg, Ágfalva és Sopron, a Sáni kocsma asztalánál a Permandl kacagva kevert a pakliba pár stájer, hiánc és sok-sok magyar lapot, és lett dédanyám, és lett nagyanyám, és lett anyám, és belőlük én. Engem a Permonyik teremtett, és bennem él: féregként fúrja agyamat, járatai behálózzák elmémet. Szüntelen szólít, egyre hív Ebensee, Szomolnok, Steierdorf, Pameče, Františkov, és Brennberg. Magamba vágom a csákányt, Szerencse fel, szerencse le! Vég nélkül mélyül a tárna, tovább, előre, le – Ilyen a bányász élete. Kiss Dávid költő, politológus, családfakutató. 1988-ban született Sopronban, jelenleg Budapesten él. A Fiatal Írók Szövetségének tagja, az Ambroozia folyóirat munkatársa. Első, Medvék bolygója című verseskötete 2022 őszén jelenik meg a Napkút Kiadó gondozásában.

A PesText világirodalmi fesztivál 2022-es, „Forrás” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán, a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Szarvas Ferenc Outsourcing című alkotása nyerte. Ezt az írást, illetve a másik tizenegy döntős művet elsőként a SZIFONline-on olvashatjátok, és július 25-étől augusztus 20-áig szavazni is lehet arra, hogy melyik pályázó nyerje a közönségdíjat.

Betöltés…