Lukács Flóra versei
- Részletek
- Írta: Lukács Flóra
Hozzászólt, ezért felengedte magához a lány. / Senki helyett a részeg öreg tanárt, / és egy mozdulatába merevedett oroszlán hátáról figyelte, / ahogy beszélt a buddhizmus vörös színéről, / és a hetvenes évek kurváinak szobáiról. / Minden mondatát Heidi Fleissel kezdte, / „aki nem kurva, prostituált” / Az utolsó Los Angelesi madam, aki / most huszonhét ara papagájjal él, / Mert él!
Man in black
Nem látom a határokat,
nem engedi a köd.
Aludnom kellene,
kimosni szememből,
lábának, combjának, fenekének formáit.
Tüdőmet kátrány karcolja
és genny szakad fel torkomból.
Nem kapok levegőt,
csak kapkodom be, nyelem, folyadékkal,
mint a gyógyszert.
Egyre több közöttünk az idő,
egyre sűrűbb és súlyosabb,
dermedő folyadék.
Évekkel vagy idősebb nálam
és most még egy órát veszítettem,
neked át kellett állítanod.
Épp egy lány verseit olvasom,
beleszeretek, sorokba
és idegen fiúk arcába,
akikben a vonásaidat ismerem fel.
Mint délután a drogériában,
miközben a saját szagomat kerestem,
Man in black,
és a csuklómra fújtam,
hogy végighordjam az éjszakán.
Mikor hátrafordultam
téged láttalak a feketét viselő
kínai eladó fiúban.
Csinos volt, mikor
a szemembe nézett,
nem voltam képes elkapni a tekintetem,
csak egyet kellett volna lépnünk egymás felé.
Tavasz helyett
Hozzászólt, ezért felengedte magához a lány.
Senki helyett a részeg öreg tanárt,
és egy mozdulatába merevedett oroszlán hátáról figyelte,
ahogy beszélt a buddhizmus vörös színéről,
és a hetvenes évek kurváinak szobáiról.
Minden mondatát Heidi Fleissel kezdte,
„aki nem kurva, prostituált”
Az utolsó Los Angeles-i madam, aki
most huszonhét ara papagájjal él,
Mert él!
Túl sok volt a víz a létezések között.
Körömszakadásig szorítja a szőke oroszlánt,
Aztán túl hosszú felhőmozgásokra engedi el.
Végigjár keze a combján.
Azokat a nőket szerette kifizetni,
Akik kalitkába zárt madarakkal éltek
és baszás után etették meg őket.
Azokban még volt könyörület a hétköznapi őrület meséire
vagy képesség a reggeli vodkára tej kenyér helyett.
Ki hal meg, te vagy én?
Hófehér menyasszonyi ruhában,
huszonegy évesen egy srác
rám feküdt,
érezzem végre súlyát az identitásnak,
így vergődtünk a fémes elsők között,
egyre erősebben próbáltuk használni a testünket,
hogy operációk nélkül is
képesek legyünk mutatni magunkat egymásnak,
miközben vének hallucinációi homályosították sajátjainkat
és napok múlva már nem tudtuk,
hogy ők képzelnek minket,
vagy mi teremtjük őket.
Egyre inkább átjárta a furcsa őrület.
A vörös ágy alatta
kopott rozsdaszín kád lett,
mert felmarta a mozdulatlanság.
Szavaiból eltűnt az értelem
és arcáról leázott a festék.
Férfi ordításokkal és női hisztériákkal telt meg a lakás,
most mégse akartam menekülni,
mert először volt valakiével párhuzamos a magányom.
Mielőtt elvehettem volna meghalt.
Halála után én nyeltem maradék gyógyszereit,
legalább a betegségét öljem ki magamból,
és találjak helyette egy új víziót.
Lukács Flóra 1994-ben született Miskolcon, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Publikációi többek között a Műútban, az Apokrifben és a KULT.er.hu-n jelentek meg.
