Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...

Géczi János verse

Az árnyak és a múltak huzakodnak, / hosszabbak az elfelejtett mondatok. / Támolyog a villanyoszlop, miként dűl a bot, / és a beszédből dőlnek a doktorok. / A testében van az a valami, ami a testen kívüli. / Két perc, amelyet megkreál a talpnyi területen, / amely az elvesztésével képes kitelni. / Nem ő az, nem az, / aki, amivé válva két szó közébe, a helyére áll.

  

2012

Ne kelljen restellve sírni,
hogy beszélni tudjak róla,
akként lehet, ha a jövőbe helyezem,
a múltról szólva.

*

Az árnyak és a múltak huzakodnak,
hosszabbak az elfelejtett mondatok.
Támolyog a villanyoszlop, miként dűl a bot,
és a beszédből dőlnek a doktorok.
A testében van az a valami, ami a testen kívüli.
Két perc, amelyet megkreál a talpnyi területen,
amely az elvesztésével képes kitelni.
Nem ő az, nem az,
aki, amivé válva két szó közébe, a helyére áll.

A kerítés, a szilvafa mögött, az utcán,
maradva láthatónak anyám a gallyazat réseiben.
Délután. Ott tud lenni maradni.
Az arca élekből áll és szögletekből csupán.

Látom, látja, nem hőse az eseménynek,
a megfigyelője sem. Mustrálom, ahogyan nézi,
amit volt, hogy jó volt a kezébe venni,
s a száraz porban hever a sercli. Ott.
Füsti fecske suhan az utca felett,
vállára hull az árnyék súlyos foltja.
Számára a történet nyitott.

Ahányszor átgondolom,
ahogyan a mondat elmondva
a valóságot, meg is mutatja,
azt fejezve be,
számára a megsemmisülést én hozom.

*

Az a fa nem él.
Kettővel kevesebb azóta számban a fog,
a bölcsességekből ennyi oda.
A kerítés tövén papír stanicli hever,
odasodorta a szél. Én történek,
belevetve a jövőbe, valameddig.
Meghalni melyik évben fog?


 Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató.