Hírlevél feliratkozás

Keresés

Szépirodalom

Szabados Attila versei

Úgy kezdődött, hogy írni akartam

Bővebben ...
Műfordítás

Katie Kitamura (f. Dragon-Túry Melinda): Próbajáték

Fotó: Clayton Cubbit

Változatlanul mosolygott, már az elején felfigyeltem természetes vonzerejére, jó kisugárzására. De most láttam, hogy túl szabadon bánik vele. Nem úgy tűnt, mintha tisztában volna személyisége intenzitásával vagy azzal, hogy a világot, amelyben mozog, emberek lakják. Különösen ebben az értelemben volt még nagyon fiatal.

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Szonda Szabolcs): Tökéletlen megoldások

Fotó: a szerző archívuma

Értsd jól, nem akarlak felbosszantani, de csupán te és a lányod nem nevezhetitek családnak magatokat!

Bővebben ...
Próza

Voloncs Attila: A bűvölők (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől.

Bővebben ...
Költészet

Sebestyén Ádám versei

Fotó: Sebestyén Anna

Kikötőink, / a fagyizók, földszinti üzletek sorra bezártak

Bővebben ...
Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...

Géczi János verse

Az árnyak és a múltak huzakodnak, / hosszabbak az elfelejtett mondatok. / Támolyog a villanyoszlop, miként dűl a bot, / és a beszédből dőlnek a doktorok. / A testében van az a valami, ami a testen kívüli. / Két perc, amelyet megkreál a talpnyi területen, / amely az elvesztésével képes kitelni. / Nem ő az, nem az, / aki, amivé válva két szó közébe, a helyére áll.

  

2012

Ne kelljen restellve sírni,
hogy beszélni tudjak róla,
akként lehet, ha a jövőbe helyezem,
a múltról szólva.

*

Az árnyak és a múltak huzakodnak,
hosszabbak az elfelejtett mondatok.
Támolyog a villanyoszlop, miként dűl a bot,
és a beszédből dőlnek a doktorok.
A testében van az a valami, ami a testen kívüli.
Két perc, amelyet megkreál a talpnyi területen,
amely az elvesztésével képes kitelni.
Nem ő az, nem az,
aki, amivé válva két szó közébe, a helyére áll.

A kerítés, a szilvafa mögött, az utcán,
maradva láthatónak anyám a gallyazat réseiben.
Délután. Ott tud lenni maradni.
Az arca élekből áll és szögletekből csupán.

Látom, látja, nem hőse az eseménynek,
a megfigyelője sem. Mustrálom, ahogyan nézi,
amit volt, hogy jó volt a kezébe venni,
s a száraz porban hever a sercli. Ott.
Füsti fecske suhan az utca felett,
vállára hull az árnyék súlyos foltja.
Számára a történet nyitott.

Ahányszor átgondolom,
ahogyan a mondat elmondva
a valóságot, meg is mutatja,
azt fejezve be,
számára a megsemmisülést én hozom.

*

Az a fa nem él.
Kettővel kevesebb azóta számban a fog,
a bölcsességekből ennyi oda.
A kerítés tövén papír stanicli hever,
odasodorta a szél. Én történek,
belevetve a jövőbe, valameddig.
Meghalni melyik évben fog?


 Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató.