Hírlevél feliratkozás

Keresés

Bognár Péter verse

A hangosbemondó doboza por, / a rácsozata poros, alul, ahol / a vezeték belemegy, ilyen / nagyon finom, fúrt téglapor pihen, / óra végén dallamcsengő, akkor / kirezeg a lukból néhány szem por, / és a műanyag lambériára / meg a villanykapcsolóra szállva / csillog.

 

Bognár Péter 1982-ben született Budapesten. Petri György-díjas költő, az ELTE magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakán végzett, majd ugyanitt abszolválta az Irodalomtudományi Doktori Iskola Európai és Magyar Reneszánsz Doktori Programját. Versei 2003 óta jelennek meg nyomtatásban, három kötete: Sajna–sebaj (2005, Kláris Kiadó), Bulvár (2012, Magvető), A rodológia rövid története (2015, Magvető). 2016-ban Artisjus Irodalmi Díjban részesült.

 

42195

 

(részlet)

 

„Teraszunk üvegfala, tiszta voltam,

és mind a madár, ki sorba, holtan,

élőn-összetörten, lényét vesztve

zuhant gyepre, sárba, kövezetre,

átkényszerülni a fényes renden.”

 

Felírom a táblára, és kezdem.

 

A sarokban poros virágállvány,

ha lespricceltem, a levél szárán

szürke víz folyt végig.

 

                                   Tábla, kréta.

A kréta is por, az mondjuk szép, ha

oldalról éppen úgy süt be a nap,

hogy szétválik írás és táblalap.

 

De azért a kréta is por, tompa,

csikorgó por. Kipróbáltam, hogyha

nyállal elrágod, a fehér krémet

felképzed a táblára, a réteg

szinte lemoshatatlanra szárad

(aztán kiöblögeted a szádat).

 

Por a padon, por a padfiókban,

üvegen, falon, a fényben sok van,

szénpor, az udvaron zsíros halom,

lepisiljük, alig használ.

 

                                   Vajon

a szertárpor milyen anyagból van?

Egy puha porlény, kiveszem, hosszan

tanulmányozom a textúráját,

visszateszem. Üvegek és táblák.

Ma Magyarország vízrajzát fogjuk,

holnap én is: por és hamu vogymuk.

 

A hangosbemondó doboza por,

a rácsozata poros, alul, ahol

a vezeték belemegy, ilyen

nagyon finom, fúrt téglapor pihen,

óra végén dallamcsengő, akkor

kirezeg a lukból néhány szem por,

és a műanyag lambériára

meg a villanykapcsolóra szállva

csillog.

 

Énekpor, földrajzpor, német.

Ich bin ein Staubsauger, pedig félek,

a pordélutánban üldögélve

aztán ezt végül nem merem mégse.

 

A számok unalma is porréteg,

a szavaké is. Ősz van. A fények

eltompulnak, minden poros, de még

üresen kéklik fölöttünk az ég.

 

A téren gesztenyék, ezt is vártam,

örültem és elképzeltem, nyár van,

majd őszre megérnek, akkor szedek,

hűvös reggel, iskolába menet,

lakkos, afrikai gesztenyéket,

saját jogon, én, egyedül. (Szépek,

csak sajnos nincs kinek megmutatni,

mivel akkor kinevetnek, az mi.)

 

Kinyitom a tankönyvet, por, mindegy

hanyadik oldalon nyitom ki. Egy

betűpreparátum szürke rajza,

három szintes vonalrendszer rajta,

por, ez az állítólagos „pince”,

por a „földszint”, por a „padlás”, íme.

És akkor a betűt elhelyezed,

por, kezded a földszinten, a kezed

poros (grafit), mert már elfogad mindent,

radír, az „l” betű kijjebb billent.

 

A feleltetés pora és csöndje.

Kilenc alma meg tizenegy körete

(középen kereszt).

 

                                   Indiánokról

nem tanulunk, sajnos állatokról

sem, éneken szolmizálunk (állva),

németből meg szódolgozat mára.

 

Aki egyest kap, porosan nevet,

amíg az Ica néni a jegyet

bekaparja az osztálynaplóba.

A sírás elkerülése: próba,

aki sír, megverjük a szünetben.

 

Március harmadikán születtem,

apukámmal a dolgozó népet,

anyukámmal, és azóta élek.

Három testvérem van, csak ők lányok,

kedvenc színem, türelmesen várok.

Afrika kutató (vagy indián),

jószívűségem, legnagyobb hibám.

Petőfi Sándorra büszke vagyok,

ha kell, én is kivont karddal halok,

tankkal is megvédeném a hazát,

(vagy hát a Szovjetuniót magát).

A kisdobos dob segítségével,

kedvenc állatom, amikor éjjel,

nyáron elutaztunk Tiszalökre,

fürödtünk, a víztározót, közbe

apukámmal: peca. Pont. A csuka

ragadozó hal, hadakozó raj,

zaj, rája, a rája iskolája,

várja iskolája kiskorába,

még legalább mennyit kéne írnom,

vessző, kiszámolom, bírom, víznyom.

 

A külalak klórmész, három szótag,

amivel a dög testére szórnak,

hogy ha beadtuk, a tömegsírban

az én maradványom, amit írtam

ne fertőzze át a többiekét,

kettes, tartalom, hipószag, ebéd.

 

A zsír végigfolyik a hátamon,

rántott tanármell, tarhonyás takony,

István bácsit disznópörzsölővel,

kivonszolnánk a szertárból, nőj fel,

de csak visít, a fülénél fogva,

a hazáért, nem akarja, fogja,

én a lapáttal ütném a hátát,

te a nyaki ütőerét vágd át.

 

Ica néni egyik lába, új sor,

mindenkinek elég mára, új sor,

bal csöcséből oldalából, új sor,

Bognár, Ruttner, Lovász, Tábor, vége.

 

Ma elhatározásra jutottam,

hazafelé egyszerre nyugodtan

bírtam rágondolni a témára,

Mátyás király legkisebb végvára.

A döntés lényege az akarat,

amivel kicselezed magadat,

hogy végül is meg bírjad csinálni,

és abban a legkisebb királyfi.

Petőfi Sándor, szün, János vitéz.

Ez elég hosszú és elég nehéz,

de már majdnem tudom az egészet,

pedig csak elsős vagyok. Belépek,

taps, tüzesen süt le a nyári nap,

por, egy lehetőséget bárki kap,

jó lenne ezt most nem elpuskázni,

jutalomkönyv, Jókai Mór, bármi.