Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...

Bognár Péter verse

A hangosbemondó doboza por, / a rácsozata poros, alul, ahol / a vezeték belemegy, ilyen / nagyon finom, fúrt téglapor pihen, / óra végén dallamcsengő, akkor / kirezeg a lukból néhány szem por, / és a műanyag lambériára / meg a villanykapcsolóra szállva / csillog.

 

Bognár Péter 1982-ben született Budapesten. Petri György-díjas költő, az ELTE magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakán végzett, majd ugyanitt abszolválta az Irodalomtudományi Doktori Iskola Európai és Magyar Reneszánsz Doktori Programját. Versei 2003 óta jelennek meg nyomtatásban, három kötete: Sajna–sebaj (2005, Kláris Kiadó), Bulvár (2012, Magvető), A rodológia rövid története (2015, Magvető). 2016-ban Artisjus Irodalmi Díjban részesült.

 

42195

 

(részlet)

 

„Teraszunk üvegfala, tiszta voltam,

és mind a madár, ki sorba, holtan,

élőn-összetörten, lényét vesztve

zuhant gyepre, sárba, kövezetre,

átkényszerülni a fényes renden.”

 

Felírom a táblára, és kezdem.

 

A sarokban poros virágállvány,

ha lespricceltem, a levél szárán

szürke víz folyt végig.

 

                                   Tábla, kréta.

A kréta is por, az mondjuk szép, ha

oldalról éppen úgy süt be a nap,

hogy szétválik írás és táblalap.

 

De azért a kréta is por, tompa,

csikorgó por. Kipróbáltam, hogyha

nyállal elrágod, a fehér krémet

felképzed a táblára, a réteg

szinte lemoshatatlanra szárad

(aztán kiöblögeted a szádat).

 

Por a padon, por a padfiókban,

üvegen, falon, a fényben sok van,

szénpor, az udvaron zsíros halom,

lepisiljük, alig használ.

 

                                   Vajon

a szertárpor milyen anyagból van?

Egy puha porlény, kiveszem, hosszan

tanulmányozom a textúráját,

visszateszem. Üvegek és táblák.

Ma Magyarország vízrajzát fogjuk,

holnap én is: por és hamu vogymuk.

 

A hangosbemondó doboza por,

a rácsozata poros, alul, ahol

a vezeték belemegy, ilyen

nagyon finom, fúrt téglapor pihen,

óra végén dallamcsengő, akkor

kirezeg a lukból néhány szem por,

és a műanyag lambériára

meg a villanykapcsolóra szállva

csillog.

 

Énekpor, földrajzpor, német.

Ich bin ein Staubsauger, pedig félek,

a pordélutánban üldögélve

aztán ezt végül nem merem mégse.

 

A számok unalma is porréteg,

a szavaké is. Ősz van. A fények

eltompulnak, minden poros, de még

üresen kéklik fölöttünk az ég.

 

A téren gesztenyék, ezt is vártam,

örültem és elképzeltem, nyár van,

majd őszre megérnek, akkor szedek,

hűvös reggel, iskolába menet,

lakkos, afrikai gesztenyéket,

saját jogon, én, egyedül. (Szépek,

csak sajnos nincs kinek megmutatni,

mivel akkor kinevetnek, az mi.)

 

Kinyitom a tankönyvet, por, mindegy

hanyadik oldalon nyitom ki. Egy

betűpreparátum szürke rajza,

három szintes vonalrendszer rajta,

por, ez az állítólagos „pince”,

por a „földszint”, por a „padlás”, íme.

És akkor a betűt elhelyezed,

por, kezded a földszinten, a kezed

poros (grafit), mert már elfogad mindent,

radír, az „l” betű kijjebb billent.

 

A feleltetés pora és csöndje.

Kilenc alma meg tizenegy körete

(középen kereszt).

 

                                   Indiánokról

nem tanulunk, sajnos állatokról

sem, éneken szolmizálunk (állva),

németből meg szódolgozat mára.

 

Aki egyest kap, porosan nevet,

amíg az Ica néni a jegyet

bekaparja az osztálynaplóba.

A sírás elkerülése: próba,

aki sír, megverjük a szünetben.

 

Március harmadikán születtem,

apukámmal a dolgozó népet,

anyukámmal, és azóta élek.

Három testvérem van, csak ők lányok,

kedvenc színem, türelmesen várok.

Afrika kutató (vagy indián),

jószívűségem, legnagyobb hibám.

Petőfi Sándorra büszke vagyok,

ha kell, én is kivont karddal halok,

tankkal is megvédeném a hazát,

(vagy hát a Szovjetuniót magát).

A kisdobos dob segítségével,

kedvenc állatom, amikor éjjel,

nyáron elutaztunk Tiszalökre,

fürödtünk, a víztározót, közbe

apukámmal: peca. Pont. A csuka

ragadozó hal, hadakozó raj,

zaj, rája, a rája iskolája,

várja iskolája kiskorába,

még legalább mennyit kéne írnom,

vessző, kiszámolom, bírom, víznyom.

 

A külalak klórmész, három szótag,

amivel a dög testére szórnak,

hogy ha beadtuk, a tömegsírban

az én maradványom, amit írtam

ne fertőzze át a többiekét,

kettes, tartalom, hipószag, ebéd.

 

A zsír végigfolyik a hátamon,

rántott tanármell, tarhonyás takony,

István bácsit disznópörzsölővel,

kivonszolnánk a szertárból, nőj fel,

de csak visít, a fülénél fogva,

a hazáért, nem akarja, fogja,

én a lapáttal ütném a hátát,

te a nyaki ütőerét vágd át.

 

Ica néni egyik lába, új sor,

mindenkinek elég mára, új sor,

bal csöcséből oldalából, új sor,

Bognár, Ruttner, Lovász, Tábor, vége.

 

Ma elhatározásra jutottam,

hazafelé egyszerre nyugodtan

bírtam rágondolni a témára,

Mátyás király legkisebb végvára.

A döntés lényege az akarat,

amivel kicselezed magadat,

hogy végül is meg bírjad csinálni,

és abban a legkisebb királyfi.

Petőfi Sándor, szün, János vitéz.

Ez elég hosszú és elég nehéz,

de már majdnem tudom az egészet,

pedig csak elsős vagyok. Belépek,

taps, tüzesen süt le a nyári nap,

por, egy lehetőséget bárki kap,

jó lenne ezt most nem elpuskázni,

jutalomkönyv, Jókai Mór, bármi.