Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Fotó: Papp Tibor

Halmosi Sándor versei

Nincs már te, vagy én, / ők, kedves emlékek, szavak, csak a / közös felelőtlenség van. A mindig / utolsó vacsora. A képmutatás, az / elkülönböződések véget nem érő / sora. A szép adventi várakozás. / A tizenkét dühös ember véres / bocskora.


Dráma


Fölötted a gyermek.
Melletted senki.
Az ágy mellett cserge.
Nyugalmat akarunk.
Egész testeket takarunk légörvénybe.


Egyre kevesebb

Van valaki bennünk, aki mindig ellenkezik.
És egy másik, aki simul. Mindegyik
szeret, és mindegyik türelmetlenül.
Ölelés nem lesz. Elveszett a sok
igehirdetésben. Túl sok a ministráns.
És egyre kevesebb a szentség.


Mint a Messiást

Mint Messiást, úgy vártalak.
És várlak mindig, még ha káromlásnak
is hat. De bűn az, várni az igazi szóra,
és hallgatni a böjt alatt? Nem csend
az, aminek nem beszéd a vége, és nem
beszéd az, ami nem éli túl a szavakat.
Bánt minden, és ha a minden megakad.
Ha azt mondom, egy lélek sincs,
nem rád gondolok. Mert olyan, hogy
veled ne beszéljek, nem lehet. Az
a nagy fiú, azon a szűk kereszten, ő is
beszélt valakihez. Nem tudom, mi lesz
a világ, és hogy fordulnak a nagy ciklusok.
Hogy hányszor fordul bennünk az eke.
De el kell mondanom neked, hogy mi van
most. Mert az csak most van. Semmi
mást nem tudok. Azt a pokoli csendet
nem engedem. Az a pokoli csend jönni fog.


Az első remeték

Az első remeték az emberek elől
menekültek a sivatagba. Az utolsóknak
már nincs hova. A világ nem tud
megbocsátani azoknak, kiket sokat bántott.
A sok gondolat is bántás, és az utolsó
erő is a gyalázókhoz lök. Bennünk ölt
testet valami, amit mi öltöztetünk fel.
Mi mosdatunk. Nincs már te, vagy én,
ők, kedves emlékek, szavak, csak a
közös felelőtlenség van. A mindig
utolsó vacsora. A képmutatás, az
elkülönböződések véget nem érő
sora. A szép adventi várakozás.
A tizenkét dühös ember véres
bocskora.

És ami nem

Az elhagyatottság istenélmény.
A lélekvándorlás, a művészet is az.
A többi kísértés. És ami nem,
kiabál. Vagy közösen hallgat.


Halmosi Sándor (1971, Szatmárnémeti) költő, műfordító, kiadóvezető, matematikus. Eddig kilenc verses- és számos műfordításkötete jelent meg, verseit több, mint tíz nyelvre fordították. Aktív kapcsolatot ápol a világ számos országának írószövetségével és írójával, 2020-tól teljes jogú tagja a párizsi székhelyű Európai Tudományos, Művészeti és Irodalmi Akadémiának. Az AB ART kiadó két új világirodalmi sorozatának (Lyra omnis, Prosa omnis, sorozatterv: Fábián István) életre hívója, Balázs F. Attilával közösen. Számos hazai és nemzetközi irodalmi és kulturális egyesület, szervezet tagja és alapítója. 2020 februárjának elején megírja az Ora et labora című irodalmi kiáltványt, február végén, hét nap alatt a Napszálkák című kötetet. Mindkettőt lefordították azóta vietnámira, spanyolra és szerbre, illetve elhangzottak az idén 30 éves Medellíni Nemzetközi Költészeti Fesztiválon is. Az itt publikált versek a szerző következő, NeRETVA című kötetéből valók, mely előreláthatólag 2021 februárjában jelenik meg.