megy az alumíniumlétrával – Sütő Csaba András versciklusa

Részletek

Írta: Sütő Csaba András

és az elszabaduló / pokol kapujában / ágyából kirángatva / pohár vízzel pofán öntve / száját leragasztva / könnyein keresztül nézi / nélküle mihez kezdünk / a nyolccal a kilenccel és a tízzel

Napok óta hajtogatta harántolt kerülgette oldalazott
mint akiben elfogyott a félelem
megcsappant a bátorság
reggel távolról délben sehogy
délután szeretett körbemenni
bontani előbb szemével aztán kezével a zöldet
a hosszú lelógó ágak közé tapogat
várja a vöröslő gömbvisszavillanást

***
Egy. megérett a meggy.
kettő, ezt mások is erősen így gondolják.

darazsak seregélyek
elhaladó emberkezek kavalkádja
csipegetünk kóstolgatunk

vödröket válogat
szembogarában kigyúló tűz
le kell szedni és mielőbb
vagy más szedi le
egyszerű törvények szerint
a fa az enyém gyümölcse közös

mindent azonnal neked ki diktál
nekem a tizenhárom meggymagonc
surrogja évek óta fává erősödőben
jelzik a korai érkezők földre tottyanók

ideje van a fohásznak
ideje az öltözésnek

átrakja a sövényen a háromszor kilencest
a fémtest itt-ott még ragad
a cseresznyétől diszkréten zörög
szétrebbenő seregélyszárny
visszarugózó ág
vödör rozsdás acél S-kampó
a miheztartás végett
erre foglak felakasztani

fején megfordítja a sapkát
a levegőt kifújja
szétnyitja a szárakat
indul felfelé

megy az alumíniumlétrával

***

karcsú zöld száron
tökéletes mélyvörös gömb
jól teleszopta magát nappal
cukorfoka megrendítő
gravitál

három ujj zárul köré
lecsattan a szárról
az ujjbegyek érzik a veszélyt
de győz a mohóság

így csókol össze
ismeretlen madárcsőrrel
hangyafutással
fűre köp levet húst
szájában fordul a mag
kiköpi azt is
arcát megdörzsöli
törli a kezét
a létrára visszafog
egy érintetlen szemmel
kárpótolja magát
hibátlan na ugye szusszant

Kettő. feje fölött elborult feneketlen teknő.

***

Három. te vagy az én párom.
az ilyen párosával
lógicsálókat
különösen szerette
előbb a nyolcvanas
évek klipszeit
később lambdát
végül egyszerű
hegyesszöget
látott bennük

gondolatot tett követ
fülére akasztja
úgy pózol a napnak
most úgy néz ki
újra a gyerekkor ablakán
mint george merry
útban a kincses sziget felé
lombvitorla cserépsor
árbocából kitekint
kapzsi öregember
az előfedélzeten
kutyák lázadásra készen

***

Négy. boldog légy. szegény vagyok, csak kenyeret eszem, néha fáraszt a fecsegés, locsogás. csak az első fék fog a biciglin, a hátsót betépi tövig, a bűvös, lakkos dinamó sehol, a lánc se szalajt, kontra nincs, gond nélkül teker hátra, előre gurul. bedől a kanyarban, a betonhoz koppan a lenn hagyott pedál. a csomagtartóra fogatott, fülét kék szigszalaggal megerősített fonott kosárban megugrik a tejes doboz, nyomódik a gyümölcs. lábát leteszi, fejét rázza. alatta újra engedelmes gép, feszül a küllő, surrog a kerék.

***

a hosszú amerikai hengeres testét
megcsípte a dér a begyűjtés vége ez
kinti hideget spájzhőmérsékletre vált
indái lassan belefagynak a földbe

rég elfőtt a lé a kukorica alól
sárga szárak recsegnek
a ganédomb szélén
november

Öt leszállt a köd

serceg a tök
húzza a kémény a füstöt
kályhából tűzhelyből
dől a meleg édes levegő

***

Korán sötétedik
sokáig ült a maga
eszkábálta padon
két tuskó egy deszka
szög egy marékkal
az ütleg nyomai
a bevert fejek körül
középen hajlik a széle merev
hátát a tégláknak támasztja
felnéz az égre előrenyúl
tapogatja a sötétet
felhőfutást holdjárást néz
arcán rebben a félelem
csillan a fájdalom
a magnó lejár
a kazetta kifut
aztán kattanás
surrogás semmi
beálló csend szüremlő zajok

Hat. hasad a pad.

***

Hét, dörög az ég. fekszünk a tábori ágyakon,
egy helyiségbe zsúfolva, légtér, takarók,
műhely- és fürdőszobaszag, tisztaság.

egy csapat óvodás kushad
egyenágyon egyenpléd alatt
ki gyongyóját markolászva
ki ujjait tövig beszopva

a különösen szerencsések már
csak keserédes szájhagyomány
nyomán részeltetnek a kályha hatos
pofa lapos rímbölcseletéből

már leért a zsírszegény leves
a darás tészta porcukorba fullasztva
kavarog a kitágult gyomrokban
kuruttyol a has a rávedelt víz után

messze még a délutáni ivólé gyümölcsíz
és a kétszínű kalács csücskéért
sem indul verekedésbe fúló attak

alszunk. egyszerre, vezényszóra, mondókával.
közben tanuljuk a számokat
és előszivárog a kora délutánban
az elhúzott sötétítőfüggönyök mögül
a minden bájjal megkent harmónia.

aztán valaki heteken át minden
délután beleszart a palacsintába
sosem jöttünk rá mi törött el benne
mondták hogy rossz a szülőknek is mondták
és otthoni elbeszélgetést indítványoztak
de nem használt semmi
érezte az egyetlenség ritkás esélyét
a koncentrált figyelmet
és a bohócnak kijáró kegyet

közeleg a várt fordulat
tudjuk tudják tudjuk hogy tudják tudjuk
azt is hogy tudják hogy tudjuk hogy tudják

erre vártunk egész nap ettől reggel a reggel
ettől nyugtalan a délelőtt a cirkusz elemi vágya
a kényelem hogy úgyis a másikon csattan
a felemelt mutatóujjtól a kiabálásig rángatásig
verbális nonverbális terror se törte meg
pedig a vezető óvónő nagyon mernyegette a szemét

egy. megértett a meggy. (csend, takarósurrogás.)
kettő. csipkebokorvessző. (ezt mérsékelt sikerrel artikuláljuk)
három. te vagy az én párom. (itt szabad kinyúlni oldalt, megpaskolni a másik testét)
négy. mindjárt hét. (néhányan összegörnyedve röhögnek és van, aki bepisál)
aki tudja fulladozva nyöszörgi a zsemlét süt a péket
öt. megérett a tök, robban elő valamivel nagyobb erővel
hat. hasad a pad. ezt nem mi válaszoljuk
minden idegszállal figyeljük a renitenst
aki addigra bebújt a takaró alá
vagy eltakarta szemét száját
szemérmetlenül alvást színlel
vagy már eleve térdel a sarokban

felhangzik a bűvös hét
és teli torokból akárhogy tiltják
szólóban üvölti a légtérbe dölög a picsa

és az elszabaduló
pokol kapujában
ágyából kirángatva
pohár vízzel pofán öntve
száját leragasztva
könnyein keresztül nézi
nélküle mihez kezdünk
a nyolccal a kilenccel és a tízzel

***

Nyolc. üres a polc.

mindegy hányat számol össze
fejben számot mire tart

tapogatja a lakkozott fát
ujjai néha elakadnak

a befőttes üvegek
lekvárlenyomatában

hibbantja felpödri a port

mennyi hely van itt
hallja a háta mögül

megvan a takonybéka
szól hátra ide tettem

a fajtáját párját ritkító
izével lassan hátrál

az ajtót behúzza maga előtt
bal lába nagyujját

a küszöbnek támasztja
ráhelyezi teljes súlyát

elengedi a kilincset

Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Nagybajcson él. Legutóbbi kötete: Jönnek a házak, Napkút Kiadó, Budapest, 2020.