Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...
Költészet

Bene Adrián: Kimérapalota

Fotó: A szerző archívuma

eltévedt bent egyszer egy kimérajaguár

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Jonatán a sakk-klub előtt

Fotó: a szerző archívuma

Közelebb lépett, figyelmesen kémlelte, mert nem hitt a szemének. Amit látott: egy kisujj legfelső ujjperce. Az ujjperc vége élénkpirosan vibrált, a köröm rajta olyan egészséges volt, mint egy most szüretelt gyümölcs.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Tóth-Csiki Zsuzsanna: „És formák eleven térfogata kitölt alkatot, kompozíciót” – januári, februári lapszemle

Montázs: SZIFONline

Egyik kedvenc szpotom Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára. Nem volt kérdés, hogy oda ülök majd be folyóiratokat olvasni, miután megkaptam a felkérést a szemlére.

Bővebben ...
Műfordítás

Billy Collins: Őrültek (f. Góz Adrienn)

Fotó: A szerző Facebook-oldala

Figyeltem, ahogy a versem a kocsma / homlokfalára száll

Bővebben ...
Fotó: Fórián Dávid

Papp Gréta versei

kezünk az arcunkra hasonlít, / puffadt, mint a hűtött jonatán, / monoton szürcsöli az időt, / pirosra érik a vegyszerek között. / almaillatú az arcom, ahogy anyáé is, /fogaink alatt roppan a hideg.


ráma

szétfeszítem a képkeretet,
a szilánkokat félretolva óvatosan lépek ki
a háttérből, mellőletek és a gyerekek mellől,
akikre okkersárga ceruzával satíroztál mosolyt.
egy időre fekete-fehér leszek,
meghagyom nektek a színeket.
én olajkrétát használnék,
nem lennének élek, nincs kontúr,
irigykedtek majd, szépek az átmenetek.
nyugodtan nyomjátok rá a ceruzát,
lyukasszátok, égessétek a széleket,
egyszer régi, egyszer új, kifeszített paletta
a család, a tükörcserepeken is átüt,
élvezem a pasztellharcom,
textilpelenkával takarom le a hátteret,
az üvegdarabkákat elteszem.
fájni engedem, amit mögötte hagytam.

 

napszám

almaillatú az arca,
hidegpiros és viaszos.
együtt soroljuk a gálát. párban
dolgozunk, mert én még kicsi vagyok.
két rekeszen állok, mégis anya
hajol a láda aljára az utolsó darabokért.
hatmagasba hordja a megtelt rekeszeket.
három éve járjuk a hűtőházat.
hárommagasba már nekem is megy.
kezünk az arcunkra hasonlít,
puffadt, mint a hűtött jonatán,
monoton szürcsöli az időt,
pirosra érik a vegyszerek között.
almaillatú az arcom, ahogy anyáé is,
fogaink alatt roppan a hideg.
nagyokat harapunk egymásból.

 

holnap temetnek

ne áss mély gödröt, félek a sötétben,
és nem szeretem, ha fentről néznek.
ejts egy magot a tenyerembe,
lazán szórd rá a földet,
hadd legyen valami belőlem,
ami tovább bírja,
ami engedi, hogy ápold,
ami hagyja, hogy szeresd,
szidd és megöleld.
betakarni engem ráérsz holnap.


rekurzió

a színek csavargó ceruzahegyek.
itthontól otthonig újjászülető magány.
eltűnnek a falak, a hirdetések. táblák
jelzik az utat. a drótkerítés szabálytalan
szinuszgörbe, a fákba beleharap.
zöld és barna és zöld és barna.
barna a nap és barna a ház,
zöld a távol és zöld, ahol fázok.
a kert végében borzolom a patakot,
újjászületik egy gyerekkor.


Papp Gréta 1997-ben született, jelenleg Debrecenben él és a Debreceni Egyetem informatika-magyartanár szakos hallgatója. A KULTer.hu olvasószerkesztője. Verseit többek között az Új Forrás, a Pannon Tükör, az Irodalmi Szemle és a Csillagszálló közölte.