Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Fotó: Fórián Dávid

Papp Gréta versei

kezünk az arcunkra hasonlít, / puffadt, mint a hűtött jonatán, / monoton szürcsöli az időt, / pirosra érik a vegyszerek között. / almaillatú az arcom, ahogy anyáé is, /fogaink alatt roppan a hideg.


ráma

szétfeszítem a képkeretet,
a szilánkokat félretolva óvatosan lépek ki
a háttérből, mellőletek és a gyerekek mellől,
akikre okkersárga ceruzával satíroztál mosolyt.
egy időre fekete-fehér leszek,
meghagyom nektek a színeket.
én olajkrétát használnék,
nem lennének élek, nincs kontúr,
irigykedtek majd, szépek az átmenetek.
nyugodtan nyomjátok rá a ceruzát,
lyukasszátok, égessétek a széleket,
egyszer régi, egyszer új, kifeszített paletta
a család, a tükörcserepeken is átüt,
élvezem a pasztellharcom,
textilpelenkával takarom le a hátteret,
az üvegdarabkákat elteszem.
fájni engedem, amit mögötte hagytam.

 

napszám

almaillatú az arca,
hidegpiros és viaszos.
együtt soroljuk a gálát. párban
dolgozunk, mert én még kicsi vagyok.
két rekeszen állok, mégis anya
hajol a láda aljára az utolsó darabokért.
hatmagasba hordja a megtelt rekeszeket.
három éve járjuk a hűtőházat.
hárommagasba már nekem is megy.
kezünk az arcunkra hasonlít,
puffadt, mint a hűtött jonatán,
monoton szürcsöli az időt,
pirosra érik a vegyszerek között.
almaillatú az arcom, ahogy anyáé is,
fogaink alatt roppan a hideg.
nagyokat harapunk egymásból.

 

holnap temetnek

ne áss mély gödröt, félek a sötétben,
és nem szeretem, ha fentről néznek.
ejts egy magot a tenyerembe,
lazán szórd rá a földet,
hadd legyen valami belőlem,
ami tovább bírja,
ami engedi, hogy ápold,
ami hagyja, hogy szeresd,
szidd és megöleld.
betakarni engem ráérsz holnap.


rekurzió

a színek csavargó ceruzahegyek.
itthontól otthonig újjászülető magány.
eltűnnek a falak, a hirdetések. táblák
jelzik az utat. a drótkerítés szabálytalan
szinuszgörbe, a fákba beleharap.
zöld és barna és zöld és barna.
barna a nap és barna a ház,
zöld a távol és zöld, ahol fázok.
a kert végében borzolom a patakot,
újjászületik egy gyerekkor.


Papp Gréta 1997-ben született, jelenleg Debrecenben él és a Debreceni Egyetem informatika-magyartanár szakos hallgatója. A KULTer.hu olvasószerkesztője. Verseit többek között az Új Forrás, a Pannon Tükör, az Irodalmi Szemle és a Csillagszálló közölte.