Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sztercey Szabolcs: cold turkey

Fotó: a szerző archívuma

a legújabb kutatások szerint kimondottan ajánlott harmincötéves kor betöltése előtt lemondani a hitetlenségről. azoknál, akik harmincöt előtt elkezdtek hinni, a káros következmények hatása akár nyolcvan-kilencven százalékkal is csökkent. harmincöt fölött azonban a hitetlenség már gyorsan, egyre erősebben kezdi éreztetni a hatását.

Bővebben ...
Költészet

Seres Lili Hanna versei

A vénlányra új szót kell találnod

Bővebben ...
Műfordítás

Lavinia Braniște (f. Mărcuțiu-Rácz Dóra): Belsőnulla

Fotó: a szerző archívuma

Egy adott ponton megpróbáltam elpanaszolni a dolgot a főnöknőnek, de hiába. Az irodában mindenki, de abszolút mindenki az a típusú ember, aki az autója ajtajánál messzebbre nem hajlandó elgyalogolni. A főnöknő nevetett, és rám hagyta, hogy értsek ebből a nevetésből, amit akarok.

Bővebben ...
Költészet

Acsai Roland versei

Fotó: Bach Máté/IGYIC

Ki fél, lehúzza estig a félelem-spirál, / és háztalan huzatban az éj forog vele.

Bővebben ...
Próza

Puskás Panni: Szép, akkor is (regényrészlet)

Fotó: Valuska Gábor

Vagy tarthatnának egy nyilvános kivégzést az egyetem kertjében, ahol tőlem, meg a hozzám hasonló méltatlanul sokat élt oktatóktól egy füst alatt megszabadulhatnának. Nevünket pedig egy emléktábla őrizné az alma mater falán: itt nyugszanak egyetemünk legfölöslegesebb tanárai, akik arra sem voltak képesek, hogy időben elpatkoljanak. Legyen könnyű nekik a föld!

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.

Bővebben ...
Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Fotó: Fórián Dávid

Papp Gréta versei

kezünk az arcunkra hasonlít, / puffadt, mint a hűtött jonatán, / monoton szürcsöli az időt, / pirosra érik a vegyszerek között. / almaillatú az arcom, ahogy anyáé is, /fogaink alatt roppan a hideg.


ráma

szétfeszítem a képkeretet,
a szilánkokat félretolva óvatosan lépek ki
a háttérből, mellőletek és a gyerekek mellől,
akikre okkersárga ceruzával satíroztál mosolyt.
egy időre fekete-fehér leszek,
meghagyom nektek a színeket.
én olajkrétát használnék,
nem lennének élek, nincs kontúr,
irigykedtek majd, szépek az átmenetek.
nyugodtan nyomjátok rá a ceruzát,
lyukasszátok, égessétek a széleket,
egyszer régi, egyszer új, kifeszített paletta
a család, a tükörcserepeken is átüt,
élvezem a pasztellharcom,
textilpelenkával takarom le a hátteret,
az üvegdarabkákat elteszem.
fájni engedem, amit mögötte hagytam.

 

napszám

almaillatú az arca,
hidegpiros és viaszos.
együtt soroljuk a gálát. párban
dolgozunk, mert én még kicsi vagyok.
két rekeszen állok, mégis anya
hajol a láda aljára az utolsó darabokért.
hatmagasba hordja a megtelt rekeszeket.
három éve járjuk a hűtőházat.
hárommagasba már nekem is megy.
kezünk az arcunkra hasonlít,
puffadt, mint a hűtött jonatán,
monoton szürcsöli az időt,
pirosra érik a vegyszerek között.
almaillatú az arcom, ahogy anyáé is,
fogaink alatt roppan a hideg.
nagyokat harapunk egymásból.

 

holnap temetnek

ne áss mély gödröt, félek a sötétben,
és nem szeretem, ha fentről néznek.
ejts egy magot a tenyerembe,
lazán szórd rá a földet,
hadd legyen valami belőlem,
ami tovább bírja,
ami engedi, hogy ápold,
ami hagyja, hogy szeresd,
szidd és megöleld.
betakarni engem ráérsz holnap.


rekurzió

a színek csavargó ceruzahegyek.
itthontól otthonig újjászülető magány.
eltűnnek a falak, a hirdetések. táblák
jelzik az utat. a drótkerítés szabálytalan
szinuszgörbe, a fákba beleharap.
zöld és barna és zöld és barna.
barna a nap és barna a ház,
zöld a távol és zöld, ahol fázok.
a kert végében borzolom a patakot,
újjászületik egy gyerekkor.


Papp Gréta 1997-ben született, jelenleg Debrecenben él és a Debreceni Egyetem informatika-magyartanár szakos hallgatója. A KULTer.hu olvasószerkesztője. Verseit többek között az Új Forrás, a Pannon Tükör, az Irodalmi Szemle és a Csillagszálló közölte.