Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Szamosvári Bence: fogascet express

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: Som Balázs

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Fotó: Szabó Benedek

Korsós Gergő versei

A fiatalság százada nevű várat, / jelentem, körbevettük. / Készleteik a semmi határán táncoltak // Sikeresen éheztettük őket, de jött a tél, / és hazamentünk asszonyainkhoz. // Legközelebb / tavasszal / támadunk.

Az alabárdos monológja

Míg te, nézőm,
a hőst bámulva,
rezgő zacskódból cukrodat szopkodod,

én, az alabárdos,
a színpad széléről,
tincseid játékát kémlelem,

s elképzelem, hogy idejössz,
ha ennek vége,
és lengő bárdomra sóhajtasz nagyot.

Irigy lesz rám a többi:
– az alabárdos megcsinálta! –
motyognák maguknak sokan.

.........

De nem lesz ilyen.
Te is tudod,
én is tudom.

Ám esküszöm,
ha leszúrnám most Lear királyt,
a pillanat hevében találkozna tekintetünk,

és akkor,
míg el nem kapnak az érzéketlen biztonságiak,
levetíteném neked az életet.

Majd könnyes szemmel néznéd végig,
hogy viszik földre,
és hatástalanítják,

a figyelmedre vágyó,
színpad széli,
királyölő alabárdost.

 

A terv

Ma délután,

mikor a többiek uzsonnázni mennek,
mi meglógunk észrevétlen,
te, a Hapci meg én,

és lecsillézünk bányamélybe,
az elfelejtett tárnákhoz.

A tiltott ércet
kivájjuk,
lenyeljük,

és hazaérvén,
székletünkből kiturkáljuk! –

De műszak után
még elmegyünk a főnökhöz.

Mert,

bár eddig tűrtük valahogy,
de így, hogy bennünk az érc,
végre elküldjük a jó kurva anyjába.

 

A fiatalság százada nevű várat,

jelentem, körbevettük.
Készleteik a semmi határán táncoltak.

Sikeresen éheztettük őket, de jött a tél,
és hazamentünk asszonyainkhoz.

Legközelebb
tavasszal
támadunk.

 

Korsós Gergő 2000-ben született Szekszárdon. Az ELTE germanisztika alapszakának hallgatója. Verseit eddig többek között a Székelyföld, a Pannon Tükör, az Új Forrás és a KULTer.hu közölte.