Bíró Tímea versei
- Részletek
- Írta: Bíró Tímea
a kijevi metróban csecsemő született / az elviselhetetlennek tűnő fájdalmakra / gondolok / hogy a nő a többiekre való tekintettel / némán tűrte vagy nem foglalkozott / a hangerővel / a méhösszehúzódásokra amik a világra / segítik az új életet / volt-e szülésznő a közelben / vagy mindent kizárólag ösztönösen / hányan néztek oda / hányan fordították el a fejüket
Minden rendben életem
akadozva megy le a leves
időnként abbahagyom
leteszem a kanalat hagyom
elmerülni a borsószemek között
azokra a nőkre gondolok akikbe
hetekkel ezelőtt megérkezett a hír
hogy anyák lesznek
borsónyi életet hordoznak
a testükben a szívük alatt
most pedig bombák robbannak
felettük a magasban
hogyan tudnám ezt elmagyarázni neked
két falat között rád mosolygok
széles vigyor a válasz nyelvöltögetéssel
hogyan tudnám ezt elmagyarázni neked
minden rendben életem
mert olyan nincs és mégis van
egy ember úgy dönt
hogy fegyverrel hadsereggel nekimegy
egy másik országnak
egy reggel úgy ébred fel
hogy ölni fog
hogy igen őt is anya szülte
és látod valahol mégis elveszett
minden rendben életem
ha azt mondom ilyenek a felnőttek
meg akarsz majd állni az időben
ha azt mondom gyerekes a viselkedése
túl korán szeretnéd kinőni a legszebb éveket
hosszú sorok a határátkelőhelyeken
rövid ebéd mert mennél a játékaidhoz
a szivárványos gyönyörbe
nők tenyerei a néhány hónapos életeken
a férfiak térdén a szinte kitapintható félelmen
se előttem se mögöttem
nem hullanak lövedékek
táncoltatom a mackót körbe-körbe
felhúzom zenél nevetsz
valaki tölt lő sebesít
reszkető szervek sejtek
tente tente tengerecske
ásítozik a lelked
ők alvás helyett menekülnek
erre nincs mentség
nincs magyarázat
csak tépelődik az ember a franciaágyban
a matracon a kanapén a vackán a járdaszigeten
kivési az álmot a fejéből az undor
a saját fajától
hogyan magyarázhatnám ezt meg neked
reggel vastag mosolyokkal simogatjuk
egymás arcát
de emberek kíméletlenül hosszú sora
ha néhány órára megpihent is
nem tudta kialudni a háborúból magát
mekkora bátorság kell lehunyni a szemed
egy bombarobbanás ébreszthet fel
mennyire kell fáradtnak lenni
hogy a görcsös félelem ellenére
lehunyd a szemed
egy bombarobbanás ébreszthet fel
beleveted magad a szokásos produkcióba
némelyik sikkantásodtól megijedsz
minden rendben életem
mivel nyugtat a nő akinek a gyereke
megfeszíti magát a sorban
tüntetőlegesen megáll
követeli az apját
a halál vagy a harc közül
melyik lehet a vigasztalóbb
a kijevi metróban csecsemő született
az elviselhetetlennek tűnő fájdalmakra
gondolok
hogy a nő a többiekre való tekintettel
némán tűrte vagy nem foglalkozott
a hangerővel
a méhösszehúzódásokra amik a világra
segítik az új életet
volt-e szülésznő a közelben
vagy mindent kizárólag ösztönösen
hányan néztek oda
hányan fordították el a fejüket
a baba felsírt-e a már napok óta
síró felnőttek között
mihez kezdtek a méhlepénnyel
a vér nyilván a többi közé keveredett
minden rendben életem
az otthon helyett hova mennek
az új családtaggal bővült
fényes hazaút helyett hova mennek
az óvóhely meddig óvóhely
lehet-e a fegyverropogások dallamában
eleget enni a tejtermeléshez
tente tente tengerecske
kell-e altatót dúdolni
vagy a puszta létezésben
kifárad a néhány napos lélek
magukra hagyott játékmackók
arcáról leesik a gombszem
a detonáció következtében
súlytalanul landol a műanyag
a szőnyegen
de mi van a szívvel
ha leválik hova essen
Ma
ma nehéz
amíg alszik fél órát
megiszom az alkoholmentes
citromos sörömet
vérré válik bennem
mintha pezsgőznék szilveszter este
a zokniján összegyűrődött fülű
oroszlán nézi a bűnbeesésem
nem látja a feliratot hogy
0,0%
nem is tudom hogy én ma
hány százalékon vagyok
csak a csontok szúrását érzem
ahogy ólmos súlyukkal
feszegetik a hús határait
ahogy közeledik az este
egyre jobban radaroznak
hogy mire ágyba kerülök
a lehető legélesebben fájjanak
túl messze a megszelidítés
mindjárt megágyazunk
az éjszakának
ma nehéz voltam
nem bírtam el a gondolataimat
anya voltam semmi más
a megválaszolatlan levelek
a szemhéjaimat nyitogatják
takarodj világ
a csontokban lüktető fehér zaj
kiszorít minden mást
olyan nyomással nehezedik
az éjszakára hogy idő előtt
hajnallá préseli
a csillagokkal teli száját
ma a medencecsont van küldetésben
a matrachoz passzírozza a testet
nincs hely a hátonfekvéshez
lélegzik keresztben fekszik
széttárt végtagokkal
lélegzik csak ez számít
a csatlakozási pontokhoz kapok
hogy megmérjem az izületek lázát
minden nap ugyanaz a fölhajtás
néma háború a kék ágyneműégen
ma nehéz nehezebb legnehezebb
mindig van egy első alkalom
ma anya voltam és semmi más
Önkielégítés
ki a fényre
néha korábban is amikor
kézenfogva mentünk az utcán
becsuktam a szemem
néhány másodpercre átadtam
magam a vakságnak
a napfény mosta az arcom
és nem láttam semmit
de semmit
Palicson nincsenek járdák
az úton tolom a gyereket
belekapaszkodok a babakocsiba
kinyújtott karral
becsukott szemekkel
áztatom magam a fényben
Tolnai Ottó pont idelát
az ablakából
ha most kinézne talán
megírná versben a nőt
aki nagykabátban fürdött
a télben
Bíró Tímea 1989-ben született Csantavéren, jelenleg Palicson él. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett diplomát. A Magyar Szó napilap Képes Ifjúság nevű mellékletének külmunkatársa, a Hét Nap hetilap újságírója. A Forum Könyvkiadó gondozásában 2017-ben jelent meg az első verseskötete A pusztítás reggelei címmel, majd a Hosszú című szintén verseket tartalmazó kötet 2020-ban. 2019-ben elnyerte a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat. A Híd Kör tagjaként középiskolások számára kreatív írást vezet Szabadkán. A Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj elnyerése által jelenleg egy kisregény megírásán dolgozik.
