Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Fotó: Lukács Fanni

Lukács Flóra versei

Nehézvörös lázkeresztek a homlokfalakon, / labilis motívumok rozsdás kapuk rácsain, / sötétségszekvenciák. / Valahol most száz feldíszített elefánt, / világít az éjszakában.


Membrán

Áttetsző torkú, lángoló
pelikánokat nézek a szúnyogháló
pixeles membránján keresztül.
Kalitkát építünk magunk köré,
tűkből és horgokból,
sebeink nem véreznek.

Estére magukhoz térnek a növények,
kiheverik a hőség hosszan tartó ostromát.
Újra áramlani kezdenek szárukban,
levelükben a nedvek.

Úgy jár végig testeden a szemem,
mintha válaszok lennének beletetoválva.
Egy buborék felszalad a pohár falán,
hátamon folyik az izzadtság,
sárga kéndarab olvad a tenyeremben.

A kéz, ami bokámat szorítja,
egyre kevésbé valószínű,
hogy hozzám tartozik.

Sistereg a szél.
Homályos, sötét tűzű szőnyegre ülve
lábadnak dőlök, perzsaszabású lét
kamaszos öntudatával.
 
Állítsuk meg, Józsué, ezt a napot,
mielőtt államon borosta nő,
csontjaimra már a szükséges
mennyiségű hús se tapad.
A vajmécsesek, soha ki ne aludjanak.


Latmosz-hegy

A Latmosz-hegy barlangja
felé tartok ólmos léptekkel,
testem, akár egy rájatetem lebeg,
hullámzik a sós szélben,
színevesztett arcom elmaszkosodik,
megnyílok, mint Bacon kettéhasított disznója.

Sáfrányszínű vásznak száradnak
a házak között, pikkelyek csillognak
a fehérre meszelt kápolna falán.
A hosszú, pamutszövetcsíkokra
nyomtatott mantrákat kikezdi az eső,
elrongyolódnak, de lobognak,
míg végleg szét nem foszlanak.

Soha ilyen hosszú napokat.

Nyelem a kőport, az ásványzúzalékot.
Párkák állnak a sziklafalon, villanófényben,
derekuk köré csavart mályvaszín,
ultramarin, sziromfehér anyaggal,
fonják, kimérik, vágják az életfonalat.

Beleszenvedem magam a hegy hasába
és elefántcsont-, szénszál-,
szarumarkolatú késekkel
jeleket karcolok a nedves falakra.


Szekvenciák


Egy érzékeny mozdulattal lefejtesz magadról,
mint egy tekercs átvérzett gézt.
Mekongi halat adsz pálmalevélen,
rizzsel, hangyatojással.

Azután útnak indítasz, kövessem
a rohanó víz szökésvonalait.

Nehézvörös lázkeresztek a homlokfalakon,
labilis motívumok rozsdás kapuk rácsain,
sötétségszekvenciák.
Valahol most száz feldíszített elefánt,
világít az éjszakában.

Nem vagyok azonos magammal.
Azt képzeled, az érzés a te kiváltságod.
Szürkésen gomolygó fellegek
takarják a holdat.

Erős idegzetű kóborkutyák
mozdulatait próbálgatom,
lépteiket, lapockatáncukat.

Ma éjszaka csatlakozok a csont-bőr sakálokhoz.

Lukács Flóra Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakon végzett. Első kötete a FISZ-nél jelent meg Egy sanghaji hotel teraszán címmel.