Lukács Flóra versei

Részletek

Írta: Lukács Flóra

Nehézvörös lázkeresztek a homlokfalakon, / labilis motívumok rozsdás kapuk rácsain, / sötétségszekvenciák. / Valahol most száz feldíszített elefánt, / világít az éjszakában.

Membrán

Áttetsző torkú, lángoló
pelikánokat nézek a szúnyogháló
pixeles membránján keresztül.
Kalitkát építünk magunk köré,
tűkből és horgokból,
sebeink nem véreznek.

Estére magukhoz térnek a növények,
kiheverik a hőség hosszan tartó ostromát.
Újra áramlani kezdenek szárukban,
levelükben a nedvek.

Úgy jár végig testeden a szemem,
mintha válaszok lennének beletetoválva.
Egy buborék felszalad a pohár falán,
hátamon folyik az izzadtság,
sárga kéndarab olvad a tenyeremben.

A kéz, ami bokámat szorítja,
egyre kevésbé valószínű,
hogy hozzám tartozik.

Sistereg a szél.
Homályos, sötét tűzű szőnyegre ülve
lábadnak dőlök, perzsaszabású lét
kamaszos öntudatával.
 
Állítsuk meg, Józsué, ezt a napot,
mielőtt államon borosta nő,
csontjaimra már a szükséges
mennyiségű hús se tapad.
A vajmécsesek, soha ki ne aludjanak.


Latmosz-hegy

A Latmosz-hegy barlangja
felé tartok ólmos léptekkel,
testem, akár egy rájatetem lebeg,
hullámzik a sós szélben,
színevesztett arcom elmaszkosodik,
megnyílok, mint Bacon kettéhasított disznója.

Sáfrányszínű vásznak száradnak
a házak között, pikkelyek csillognak
a fehérre meszelt kápolna falán.
A hosszú, pamutszövetcsíkokra
nyomtatott mantrákat kikezdi az eső,
elrongyolódnak, de lobognak,
míg végleg szét nem foszlanak.

Soha ilyen hosszú napokat.

Nyelem a kőport, az ásványzúzalékot.
Párkák állnak a sziklafalon, villanófényben,
derekuk köré csavart mályvaszín,
ultramarin, sziromfehér anyaggal,
fonják, kimérik, vágják az életfonalat.

Beleszenvedem magam a hegy hasába
és elefántcsont-, szénszál-,
szarumarkolatú késekkel
jeleket karcolok a nedves falakra.


Szekvenciák

Egy érzékeny mozdulattal lefejtesz magadról,
mint egy tekercs átvérzett gézt.
Mekongi halat adsz pálmalevélen,
rizzsel, hangyatojással.

Azután útnak indítasz, kövessem
a rohanó víz szökésvonalait.

Nehézvörös lázkeresztek a homlokfalakon,
labilis motívumok rozsdás kapuk rácsain,
sötétségszekvenciák.
Valahol most száz feldíszített elefánt,
világít az éjszakában.

Nem vagyok azonos magammal.
Azt képzeled, az érzés a te kiváltságod.
Szürkésen gomolygó fellegek
takarják a holdat.

Erős idegzetű kóborkutyák
mozdulatait próbálgatom,
lépteiket, lapockatáncukat.

Ma éjszaka csatlakozok a csont-bőr sakálokhoz.

Lukács Flóra Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakon végzett. Első kötete a FISZ-nél jelent meg Egy sanghaji hotel teraszán címmel.