Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...
Fotó: Lukács Fanni

Lukács Flóra versei

Nehézvörös lázkeresztek a homlokfalakon, / labilis motívumok rozsdás kapuk rácsain, / sötétségszekvenciák. / Valahol most száz feldíszített elefánt, / világít az éjszakában.


Membrán

Áttetsző torkú, lángoló
pelikánokat nézek a szúnyogháló
pixeles membránján keresztül.
Kalitkát építünk magunk köré,
tűkből és horgokból,
sebeink nem véreznek.

Estére magukhoz térnek a növények,
kiheverik a hőség hosszan tartó ostromát.
Újra áramlani kezdenek szárukban,
levelükben a nedvek.

Úgy jár végig testeden a szemem,
mintha válaszok lennének beletetoválva.
Egy buborék felszalad a pohár falán,
hátamon folyik az izzadtság,
sárga kéndarab olvad a tenyeremben.

A kéz, ami bokámat szorítja,
egyre kevésbé valószínű,
hogy hozzám tartozik.

Sistereg a szél.
Homályos, sötét tűzű szőnyegre ülve
lábadnak dőlök, perzsaszabású lét
kamaszos öntudatával.
 
Állítsuk meg, Józsué, ezt a napot,
mielőtt államon borosta nő,
csontjaimra már a szükséges
mennyiségű hús se tapad.
A vajmécsesek, soha ki ne aludjanak.


Latmosz-hegy

A Latmosz-hegy barlangja
felé tartok ólmos léptekkel,
testem, akár egy rájatetem lebeg,
hullámzik a sós szélben,
színevesztett arcom elmaszkosodik,
megnyílok, mint Bacon kettéhasított disznója.

Sáfrányszínű vásznak száradnak
a házak között, pikkelyek csillognak
a fehérre meszelt kápolna falán.
A hosszú, pamutszövetcsíkokra
nyomtatott mantrákat kikezdi az eső,
elrongyolódnak, de lobognak,
míg végleg szét nem foszlanak.

Soha ilyen hosszú napokat.

Nyelem a kőport, az ásványzúzalékot.
Párkák állnak a sziklafalon, villanófényben,
derekuk köré csavart mályvaszín,
ultramarin, sziromfehér anyaggal,
fonják, kimérik, vágják az életfonalat.

Beleszenvedem magam a hegy hasába
és elefántcsont-, szénszál-,
szarumarkolatú késekkel
jeleket karcolok a nedves falakra.


Szekvenciák


Egy érzékeny mozdulattal lefejtesz magadról,
mint egy tekercs átvérzett gézt.
Mekongi halat adsz pálmalevélen,
rizzsel, hangyatojással.

Azután útnak indítasz, kövessem
a rohanó víz szökésvonalait.

Nehézvörös lázkeresztek a homlokfalakon,
labilis motívumok rozsdás kapuk rácsain,
sötétségszekvenciák.
Valahol most száz feldíszített elefánt,
világít az éjszakában.

Nem vagyok azonos magammal.
Azt képzeled, az érzés a te kiváltságod.
Szürkésen gomolygó fellegek
takarják a holdat.

Erős idegzetű kóborkutyák
mozdulatait próbálgatom,
lépteiket, lapockatáncukat.

Ma éjszaka csatlakozok a csont-bőr sakálokhoz.

Lukács Flóra Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakon végzett. Első kötete a FISZ-nél jelent meg Egy sanghaji hotel teraszán címmel.