Ferencz-Nagy Zoltán versei
- Részletek
- Írta: Ferencz-Nagy Zoltán
Assisi szent Ferenc kriptája esztena / tűzgömböknél szónokolnak a kosok / s minden egyes szóval / egy darabka szarv átvándorol a legközelebbi cseppkőre
Tehénsiralom
Havasi csordaként kezdtük,
tudtuk, mi a gótika,
mohafreskók
és sziklaívek,
tömjéngőzű
hajnali csorgók.
Mi tapodtuk ki az utat,
mi ganyéztuk be a mezőt,
belőlünk nőtt ki a fű,
az a sárga havasi,
a tüskebokrot mi irtottuk,
szarvainkkal medvét öltünk.
Ki érdemli meg a csontom,
Velős belét ki mártja ki?
Lám, a völgyben fejsze vár,
s tálba csurog a vérem,
csontos kölykök szopogatják
ujjukról a zamatom.
Juhok mindenütt
Assisi szent Ferenc kriptájában a nyájak
tűzgömbök köré gyűlnek és okos
szemekkel nézik egymást
a cseppkövek barokkosan csüngnek
s a kijáraton keresztül távoli hegyek látszanak
csipke és juhok
Assisi szent Ferenc kriptája esztena
tűzgömböknél szónokolnak a kosok
s minden egyes szóval
egy darabka szarv átvándorol a legközelebbi cseppkőre
Ez történt velem a 19. században
A velencei operában láttam először,
olyan volt, mint egy baldachinos márványkoporsó;
Ahogy találkozott a tekintetünk, az arca
mint egy hómezőn nyíló rózsa,
mint egy lézer-pointer a fehérre meszelt falon,
olyan lett, s szemei a szemérem fáskazánjában égtek.
Az előadás után próbáltam rátalálni,
de mindenhol csak a szokásos
velencei vendégdámák jöttek-mentek.
Elsodródtam a tömeggel az operától,
s megláttam, ahogy éppen elevez vele egy gondola;
utána ugrottam, úszni kezdtem, de ő csak távolodott,
ki a lagúnából, bele az Adria viharaiba.
Fuldokolni kezdtem a kétségbeeséstől,
mindenemet átjárta a kanálislé,
tüdőm megtelt a szennyes nedvvel,
miközben a fehér arcú lány a vihar szárnyán
már Egyiptom partjainál járhatott,
hogy onnan a Níluson felevezve
a titkos tavakat keresse,
ahova annak idején az égiek
kiloccsantották az élet vizét.
Csípte a szemem a só,
levegőt már úgysem kaptam,
így rábíztam magam az évezredes áramlatokra
– majd egy posztapokaliptikus búvár felkaparja csontjaim
Velence vízalatti romjai közül, gondoltam,
aztán felkeltem egy osztrák tüdőszanatórium cellájában,
a nyitott ablakon omlott a fenyőszag,
s én kiszáradva feküdtem
– szóval ilyen az élet, s ilyen Itália, mondtam,
majd következő lázálmomban
hősi halált haltam
a catalaunumi csatamezőn.
Ferencz-Nagy Zoltán 2001-ben született Brassóban. Jelenleg harmadéves bölcsészhallgató Kolozsváron. Lassan három éve közölget itt-ott. A szíve szakad meg a hegyekért.
