Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Fotó: Tordai Alexa

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Assisi szent Ferenc kriptája esztena / tűzgömböknél szónokolnak a kosok / s minden egyes szóval / egy darabka szarv átvándorol a legközelebbi cseppkőre

Tehénsiralom

Havasi csordaként kezdtük,
tudtuk, mi a gótika,
mohafreskók
és sziklaívek,
tömjéngőzű
hajnali csorgók.

Mi tapodtuk ki az utat,
mi ganyéztuk be a mezőt,
belőlünk nőtt ki a fű,
az a sárga havasi,
a tüskebokrot mi irtottuk,
szarvainkkal medvét öltünk.

Ki érdemli meg a csontom,
Velős belét ki mártja ki?
Lám, a völgyben fejsze vár,
s tálba csurog a vérem,
csontos kölykök szopogatják
ujjukról a zamatom.


Juhok mindenütt

Assisi szent Ferenc kriptájában a nyájak
tűzgömbök köré gyűlnek és okos
szemekkel nézik egymást

a cseppkövek barokkosan csüngnek
s a kijáraton keresztül távoli hegyek látszanak
csipke és juhok

Assisi szent Ferenc kriptája esztena
tűzgömböknél szónokolnak a kosok
s minden egyes szóval
egy darabka szarv átvándorol a legközelebbi cseppkőre


Ez történt velem a 19. században

A velencei operában láttam először,
olyan volt, mint egy baldachinos márványkoporsó;
Ahogy találkozott a tekintetünk, az arca
mint egy hómezőn nyíló rózsa,
mint egy lézer-pointer a fehérre meszelt falon,
olyan lett, s szemei a szemérem fáskazánjában égtek.
Az előadás után próbáltam rátalálni,
de mindenhol csak a szokásos
velencei vendégdámák jöttek-mentek.
Elsodródtam a tömeggel az operától,
s megláttam, ahogy éppen elevez vele egy gondola;
utána ugrottam, úszni kezdtem, de ő csak távolodott,
ki a lagúnából, bele az Adria viharaiba.
Fuldokolni kezdtem a kétségbeeséstől,
mindenemet átjárta a kanálislé,
tüdőm megtelt a szennyes nedvvel,
miközben a fehér arcú lány a vihar szárnyán
már Egyiptom partjainál járhatott,
hogy onnan a Níluson felevezve
a titkos tavakat keresse,
ahova annak idején az égiek
kiloccsantották az élet vizét.
Csípte a szemem a só,
levegőt már úgysem kaptam,
így rábíztam magam az évezredes áramlatokra
– majd egy posztapokaliptikus búvár felkaparja csontjaim
Velence vízalatti romjai közül, gondoltam,
aztán felkeltem egy osztrák tüdőszanatórium cellájában,
a nyitott ablakon omlott a fenyőszag,
s én kiszáradva feküdtem
– szóval ilyen az élet, s ilyen Itália, mondtam,
majd következő lázálmomban
hősi halált haltam
a catalaunumi csatamezőn.

Ferencz-Nagy Zoltán 2001-ben született Brassóban. Jelenleg harmadéves bölcsészhallgató Kolozsváron. Lassan három éve közölget itt-ott. A szíve szakad meg a hegyekért.