Hírlevél feliratkozás

Keresés

HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Fotó: Cser András

Zsigmond Soma: november

Mozgó pont vagy a térképen. A huszonkilences buszon lehetsz, / gyorsan haladsz. Én a mekiben ülök. Krumplikból építek várat.

budai ablakok, télen

Talán a várakozás, ami, mint mindig, most is belülről fakad.
Azt tudtad, hogy a Tisza is egy piciny forrásból ered? Mint minden folyó.
Megint rácsodálkozom az ablaküvegre, a saját arcomra:

születésem óta csak öregszem. Érdes a bőröm,
és a sok én is szeretlektől száraz a nyelvem.

Mert igaz, beleférne még egy kör.
De őszintén, nem akarom. Gyöngyözik a térben a soft techno,
egészen addig, amíg a test mozog, minden más: felesleg.

A másodikon laksz. Ez is ugyanolyan este, mint bármelyik.
Ledobod a blúzod, a hajadat hátrakötöd.
Nézem az ablakon megjelenő képmásodat,

a fényeket Buda felett. Órákkal később
eszembe jut, hogy minden ugyanolyan.
Nosztalgia sincs, hogy legalább vágyakozhassunk.


Dear Milena!

Szerelemből egymásnak esni, bakancslistánk második pontja.
Lerángatni egymásról a ruhákat, meztelenül rohangálni a hideg folyosón.
Aztán egy ikeás lepedőn, törökülésben, félretolni a sakktáblát,
bámulni a másik ajkát, mint valami megható filmben legyen a Pride and Prejudice.

Mozgó pont vagy a térképen. A huszonkilences buszon lehetsz,
gyorsan haladsz. Én a mekiben ülök. Krumplikból építek várat.

Félkör alakú dolgozószoba. Csupa függöny, dohányszag.
A Böszörményi útra néz. Százéves kanapék állnak a nappaliban,
a posztó, mint nagyapa keze, roskatag.

A temetőben találtunk újra egymásra, te úgy mondanád
„I love you more” – ezen nem vesztünk össze.
Hazafelé a buszon megfogtad a kezem.
Lehetőség a visszazökkenésre.


glamour

didergő karok között forró mellkas.
libabőrtől érdes melleken puha mellbimbók.
már régóta el akarom mondani neked, hogy olyan vagy,
mint a Möbius-szalag: egyetlen oldalad látom.
csak nyaktól lefelé létezel.

még nincs tél, de már látszik a lélegzet.
zúgó vagonként süvítesz egy elhasznált sínpályán.
nagyokat ásítasz, karod az égnek mered –
szeretnék emlékezni rád, hogy elmondhassam:
a kék szem valójában nem egy genetikai hiba,
csupán a fény furcsa szóródásának eredménye.


kisvilág

„Esténként tégy majd búra alá.
Nagyon hideg van itt nálad.
Rosszul vagy berendezkedve.
Ahonnét én jöttem...”

Temérdek út vezet ki a városból. Egyiket sem ismerjük.
Levelekkel tarkított betonlapokon egyensúlyozunk.
Alattunk a föld most is instabil.

Télbe zárnak a bérházak, visszhangjuk,
akár a rózsára tett burok: beborít.
Harapjuk a szmogot és a taxiból kiabáló spanyolok kiáltásait.

Hidegbe lépünk, egy kivilágítatlan alagsorba.
Elvegyülünk az alterlányok közt, egyre beljebb,

utcáról pincébe, pincéből emberekbe,
emberekből fülkagylót szaggató ritmusok közé.  

*

„Vaszi, várj, állj meg!”

Régóta nem kellett remegő kezeket nyugtatnom,
a szív poros kamráihoz közel. Egy megölt indulat után,
végre, az üveg alatt fellélegezhetek.

Más azt mondaná: „Vaszi, bolond vagy! Mi van neked a fejedben?”.
Kelenföld, Můstek, Colli Albani, Széll Kálmán tér.

A város szennyvízcsatornái, egy üvegbúra alatt.

*

Villamosról lelépsz, buszon megmutatod a bérleted, leszállsz.
Az üvegszerű felhőket nézed. Kulcsaidért nyúlsz, nyílik a fakapu.

Az ágyadra ülsz, merev testtartásod, mint álmaimban egy kutyáé.
Szimatolsz. Egymáson maradt a szagunk. Kár lenne lemosni.


Nyarak helyett

Nyugodt kertvárosban ébredsz, lomhán mozognak karjaid,
mint a lombkoronán átszűrődő napsugarak.
Elfelejtett nyarak emlékét idézed vissza,
sörhabtól átázott testekét, tartozékokat.
Azóta fojtogat, mint amikor túl magas a
páratartalom és a lélegzet, túl nagy falat,
megakad torkodon. Felülsz és vársz.
Minden este.
Vársz arra, hogy valaki lehúzza rólad a pólód,
kikapcsolja a melltartód kopott pántját,
teát főzzön és becsukja utánad az ajtót.
Itt nem dőlnek rád a gyárak,
nem szorítják a nyakad többemeletes panelházak.
Esténként csak a fényszennyezés látszik,
milliókba tört cserepek. A hátad mutatod nekem,
hagyod, mint amikor a villamos kanyarodik,
hogy a sikátorok falainál is közelebb legyek.
Lapockáid közé fúrom a fejem, de
még innen sem látszanak a csillagok.


Zsigmond Soma 2004-ben született Szegeden. Budapest külvárosaiban él, jelenleg a Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős tanulója. Az Új Forrásban jelentek meg versei.