Hírlevél feliratkozás

Keresés

Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Fotó: Homoki-Nagy Eszter

Ősi Anna versei

Vággyal pereméig töltött pohár, jó, hogy a nyál / nem csordul ki a száján.

 

Ahová nem ér el tisztán a fény

Egy ponton mindig ottmaradt a tekinteted,
nem is tudhattad a konkrét helyét.
Láttad anyádat, ahogy áll a víz fölé hajló
eperfánál és markolja a babakocsit. Rövidnadrágban,
a kedvenc, kézműves bőrszandáljában. A haja dús és
puha, mint most neked. Még nem
mélyült árkossá a két ránc a szájánál. Még nem tudja,
egész élete csalódását fogja okozni az a kettő,
az egyik a dereka mellett, a másik a babakocsiba csatolva.
A bátyád – ekkor alig 5 éves – nem látja a kacsát,
ami a stég és a sás közt bújik meg. Anyád maga elé
húzza, úgy mutatja neki, előrenyújtott karral.
Az elengedett babakocsi megindul a lejtős parton,
egyenesen a zöld szemű tónak.

Az egyik szandálját lehúzta a hínár, azóta is
emlegeti. Már bizonyára szétmállott.
Nem ébredtél fel.
Ha sírva zuhansz a vízbe,
feltöltődik a tüdőd iszappal.
Mikor már kihúztak, megtöröltek,
lehámozták a rád csavarodó hínárokat,
csak akkor nyitottad ki a szemed.

Ez a harminc évnyi távolság nem eltaszít,
magához ragaszt. Feltép. Mocskot dörzsöl a
sebbe. Nyilvánosan sosem fogná meg a kezed.
Szeretkezéskor is a csuklódnál markol. Úgy
hasonlítasz a feleségére, azt hihetik, a lánya vagy.
Mikor először megadtad magad, azt mondta, mély
vagy, mint egy erdei tó.
Sötétlő, lilult szemekkel néztél rá, remegtél egész
testedben, a hajnali hidegtől, az alkoholtól, nem ittál
azelőtt sohasem.
Elsüllyedt benned a gondolat, elnyelt téged az a tó,
és onnan − ahová nem ér el tisztán a fény − nézel,
pislogsz a világra. Iszapba bújva figyeled, hogyan
változik a felszín a szél erejétől függően,
hogy pusztulnak el a lábukkal hevesen taposó kiskacsák.
Nézed a köröket rovó, kiugró medencecsontú lányokat,
a kislányt, ahogy kocog az apja mellett, aki sűrű nyálcsomót
köp az útra.
A pupillát kék írisz zárja körbe. Lehunyod a szemed,
mintha csak álmodnád
a rád települő súlyt, a tekintetet. Mikor már vége van,
− az utolsó lökéssel is végzett −
csak akkor nyitod fel.
De nincs már, aki megtisztítson.


Flixbus

Innsbruck hajnalban, járdára felrajzolt buszmegálló.
A látóhatárt kitöltő hegyet barna derengés fedi.
A csúcs alatt menedékház,
narancsos fénye, egy parázsló darab a szétterülő
hamuban.
Leszállok, amíg várakozunk. Kinyújtózom,
mozgatom a lábaim, előrehajolok, ujjbegyeimmel
megérintem a járdát.
A sofőr elém lép, megsimogatja a hátam.
Nem fázol? A buszban sokkal melegebb van.
Vággyal pereméig töltött pohár, jó, hogy a nyál
nem csordul ki a száján. Leheletében izgatottság
szaga. Olyan nyilvánvalóan éhezik,
szegény, kopasz fickó, hogy szinte megsajnálom.
A kormány fekete, száraz bőre, egymásból kiinduló,
egymásba visszatérő kilométerek, reflektorfényben
megvillanó, zöld táblák, az autópálya szabályos közönye
teszi ezt.

Egy hotel előtt a férfi kiszáll, leváltják.
Kipakol a csomagtartóból, egy lila bőröndöt is kiemel,
fogantyúján rózsaszín kézfertőtlenítő tubus lifeg.
Ahogy lecsapja a busz oldalát, megvillan a gyűrű az ujján.
Felpillant rám, de nem fordulok felé.
A hotelszobába érve kihámozza az álmos képű
nőjét a takaróból. Szenvedély nélküli ösztönnel
borul a testére, mint napok óta szomjazó bivaly, ami folyóhoz
érvén szügyig merül a vízben és kövér nyelvcsapásokkal
enyhít szenvedésén. Kissé dühödten, a meg nem szerzett
lányra gondolva, egyre mélyebbre tör
egy alagútban, ahol végre nincsenek felfestett sávok,
vakító lámpafények, lezárt ablakokon bekúszó,
kénes hűvösök.

 

Ősi Anna 2003-ban született Vácott. Verseket és novellákat ír. Jelenleg ötvösnek tanul Budapesten. Publikált az Új Forrásban, a Székelyföldben és a KULTer.hu-n.