Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Gergely versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

bárcsaknénik és bezzegbácsik ökoszivárványos szatyraiba / szorult mákszemként hallgatunk 

Bővebben ...
Próza

Palotai Péter: Limbó Hintó

Fotó: Fejes Márton

Most, hogy járműtulajdonossá válok, eldöntöttem, hogy vállalkozni fogok – haladjunk a korral –, és Pityuval közösen csapatjuk majd az utakon. Szóval, modernizálunk. Megyünk az úri negyedbe, szekérrel. Nem is hinné el senki, mi mindent kidobnak a naccságák. Mi meg begyűjtjük, de most már majd ipari mértékben, nem csak úgy kicsiben. A hasznos limlom megy a zsibire, eladjuk. 

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Ideje a megbecsülésnek - Lapszemle irodalmi folyóiratok december és januári lapszámaiból

Montázs: SZIFONline

Talán senki nem vitatja, hogy a magyar irodalmi folyóiratok minősége messze túlszárnyalja azt, amit egyre szűkösebb anyagi támogatottságuk megengedne. Emiatt lapszemlém vélhetően akkor járna el helyesen, ha minden egyes december-januári megjelenést végigvenne. Ez azonban egy jótékony, ám voltaképp megúszós írást eredményezne. Merthogy miután befutott a felkérés e feladat elvégzésére, – hogy a lapszemle ne ,,csak” lapszemle legyen – zsigerből egészen más gondolatok is elkezdtek kavarogni bennem, melyeknek közös pontjaként tűnt fel a talán folyóiratszemlébe nem illő illetlen kérdés, hogy mi az, ami hiányzik?

Bővebben ...
Költészet

Szűcs Anna Emília: a körmök rossz sorrendben nőnek

Fotó: Ladányi Jancsó Jákob

azt hajtogatod, a rosszul megválasztott szavak ölnek, / de szerintünk a jól megválasztottak is

Bővebben ...
Költészet

Majláth Ákos versei

Fotó: Gyéresi Orsolya

A többi mag jó földbe esett. / Szárba szökkent ott a szégyen, / burjánzottak az önvádlás sötétzöld / levelei. Később termést hoztak: / gyomorgörcsöt, értelmetlen alázatot. / Egyik harmincszorost, / másik hatvanszorost, / sőt, volt amelyik százszorost.

Bővebben ...
Fotó: Homoki-Nagy Eszter

Ősi Anna versei

Vággyal pereméig töltött pohár, jó, hogy a nyál / nem csordul ki a száján.

 

Ahová nem ér el tisztán a fény

Egy ponton mindig ottmaradt a tekinteted,
nem is tudhattad a konkrét helyét.
Láttad anyádat, ahogy áll a víz fölé hajló
eperfánál és markolja a babakocsit. Rövidnadrágban,
a kedvenc, kézműves bőrszandáljában. A haja dús és
puha, mint most neked. Még nem
mélyült árkossá a két ránc a szájánál. Még nem tudja,
egész élete csalódását fogja okozni az a kettő,
az egyik a dereka mellett, a másik a babakocsiba csatolva.
A bátyád – ekkor alig 5 éves – nem látja a kacsát,
ami a stég és a sás közt bújik meg. Anyád maga elé
húzza, úgy mutatja neki, előrenyújtott karral.
Az elengedett babakocsi megindul a lejtős parton,
egyenesen a zöld szemű tónak.

Az egyik szandálját lehúzta a hínár, azóta is
emlegeti. Már bizonyára szétmállott.
Nem ébredtél fel.
Ha sírva zuhansz a vízbe,
feltöltődik a tüdőd iszappal.
Mikor már kihúztak, megtöröltek,
lehámozták a rád csavarodó hínárokat,
csak akkor nyitottad ki a szemed.

Ez a harminc évnyi távolság nem eltaszít,
magához ragaszt. Feltép. Mocskot dörzsöl a
sebbe. Nyilvánosan sosem fogná meg a kezed.
Szeretkezéskor is a csuklódnál markol. Úgy
hasonlítasz a feleségére, azt hihetik, a lánya vagy.
Mikor először megadtad magad, azt mondta, mély
vagy, mint egy erdei tó.
Sötétlő, lilult szemekkel néztél rá, remegtél egész
testedben, a hajnali hidegtől, az alkoholtól, nem ittál
azelőtt sohasem.
Elsüllyedt benned a gondolat, elnyelt téged az a tó,
és onnan − ahová nem ér el tisztán a fény − nézel,
pislogsz a világra. Iszapba bújva figyeled, hogyan
változik a felszín a szél erejétől függően,
hogy pusztulnak el a lábukkal hevesen taposó kiskacsák.
Nézed a köröket rovó, kiugró medencecsontú lányokat,
a kislányt, ahogy kocog az apja mellett, aki sűrű nyálcsomót
köp az útra.
A pupillát kék írisz zárja körbe. Lehunyod a szemed,
mintha csak álmodnád
a rád települő súlyt, a tekintetet. Mikor már vége van,
− az utolsó lökéssel is végzett −
csak akkor nyitod fel.
De nincs már, aki megtisztítson.


Flixbus

Innsbruck hajnalban, járdára felrajzolt buszmegálló.
A látóhatárt kitöltő hegyet barna derengés fedi.
A csúcs alatt menedékház,
narancsos fénye, egy parázsló darab a szétterülő
hamuban.
Leszállok, amíg várakozunk. Kinyújtózom,
mozgatom a lábaim, előrehajolok, ujjbegyeimmel
megérintem a járdát.
A sofőr elém lép, megsimogatja a hátam.
Nem fázol? A buszban sokkal melegebb van.
Vággyal pereméig töltött pohár, jó, hogy a nyál
nem csordul ki a száján. Leheletében izgatottság
szaga. Olyan nyilvánvalóan éhezik,
szegény, kopasz fickó, hogy szinte megsajnálom.
A kormány fekete, száraz bőre, egymásból kiinduló,
egymásba visszatérő kilométerek, reflektorfényben
megvillanó, zöld táblák, az autópálya szabályos közönye
teszi ezt.

Egy hotel előtt a férfi kiszáll, leváltják.
Kipakol a csomagtartóból, egy lila bőröndöt is kiemel,
fogantyúján rózsaszín kézfertőtlenítő tubus lifeg.
Ahogy lecsapja a busz oldalát, megvillan a gyűrű az ujján.
Felpillant rám, de nem fordulok felé.
A hotelszobába érve kihámozza az álmos képű
nőjét a takaróból. Szenvedély nélküli ösztönnel
borul a testére, mint napok óta szomjazó bivaly, ami folyóhoz
érvén szügyig merül a vízben és kövér nyelvcsapásokkal
enyhít szenvedésén. Kissé dühödten, a meg nem szerzett
lányra gondolva, egyre mélyebbre tör
egy alagútban, ahol végre nincsenek felfestett sávok,
vakító lámpafények, lezárt ablakokon bekúszó,
kénes hűvösök.

 

Ősi Anna 2003-ban született Vácott. Verseket és novellákat ír. Jelenleg ötvösnek tanul Budapesten. Publikált az Új Forrásban, a Székelyföldben és a KULTer.hu-n.