Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

Fotó: A szerző archívuma

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Fotó: Homoki-Nagy Eszter

Ősi Anna versei

Vággyal pereméig töltött pohár, jó, hogy a nyál / nem csordul ki a száján.

 

Ahová nem ér el tisztán a fény

Egy ponton mindig ottmaradt a tekinteted,
nem is tudhattad a konkrét helyét.
Láttad anyádat, ahogy áll a víz fölé hajló
eperfánál és markolja a babakocsit. Rövidnadrágban,
a kedvenc, kézműves bőrszandáljában. A haja dús és
puha, mint most neked. Még nem
mélyült árkossá a két ránc a szájánál. Még nem tudja,
egész élete csalódását fogja okozni az a kettő,
az egyik a dereka mellett, a másik a babakocsiba csatolva.
A bátyád – ekkor alig 5 éves – nem látja a kacsát,
ami a stég és a sás közt bújik meg. Anyád maga elé
húzza, úgy mutatja neki, előrenyújtott karral.
Az elengedett babakocsi megindul a lejtős parton,
egyenesen a zöld szemű tónak.

Az egyik szandálját lehúzta a hínár, azóta is
emlegeti. Már bizonyára szétmállott.
Nem ébredtél fel.
Ha sírva zuhansz a vízbe,
feltöltődik a tüdőd iszappal.
Mikor már kihúztak, megtöröltek,
lehámozták a rád csavarodó hínárokat,
csak akkor nyitottad ki a szemed.

Ez a harminc évnyi távolság nem eltaszít,
magához ragaszt. Feltép. Mocskot dörzsöl a
sebbe. Nyilvánosan sosem fogná meg a kezed.
Szeretkezéskor is a csuklódnál markol. Úgy
hasonlítasz a feleségére, azt hihetik, a lánya vagy.
Mikor először megadtad magad, azt mondta, mély
vagy, mint egy erdei tó.
Sötétlő, lilult szemekkel néztél rá, remegtél egész
testedben, a hajnali hidegtől, az alkoholtól, nem ittál
azelőtt sohasem.
Elsüllyedt benned a gondolat, elnyelt téged az a tó,
és onnan − ahová nem ér el tisztán a fény − nézel,
pislogsz a világra. Iszapba bújva figyeled, hogyan
változik a felszín a szél erejétől függően,
hogy pusztulnak el a lábukkal hevesen taposó kiskacsák.
Nézed a köröket rovó, kiugró medencecsontú lányokat,
a kislányt, ahogy kocog az apja mellett, aki sűrű nyálcsomót
köp az útra.
A pupillát kék írisz zárja körbe. Lehunyod a szemed,
mintha csak álmodnád
a rád települő súlyt, a tekintetet. Mikor már vége van,
− az utolsó lökéssel is végzett −
csak akkor nyitod fel.
De nincs már, aki megtisztítson.


Flixbus

Innsbruck hajnalban, járdára felrajzolt buszmegálló.
A látóhatárt kitöltő hegyet barna derengés fedi.
A csúcs alatt menedékház,
narancsos fénye, egy parázsló darab a szétterülő
hamuban.
Leszállok, amíg várakozunk. Kinyújtózom,
mozgatom a lábaim, előrehajolok, ujjbegyeimmel
megérintem a járdát.
A sofőr elém lép, megsimogatja a hátam.
Nem fázol? A buszban sokkal melegebb van.
Vággyal pereméig töltött pohár, jó, hogy a nyál
nem csordul ki a száján. Leheletében izgatottság
szaga. Olyan nyilvánvalóan éhezik,
szegény, kopasz fickó, hogy szinte megsajnálom.
A kormány fekete, száraz bőre, egymásból kiinduló,
egymásba visszatérő kilométerek, reflektorfényben
megvillanó, zöld táblák, az autópálya szabályos közönye
teszi ezt.

Egy hotel előtt a férfi kiszáll, leváltják.
Kipakol a csomagtartóból, egy lila bőröndöt is kiemel,
fogantyúján rózsaszín kézfertőtlenítő tubus lifeg.
Ahogy lecsapja a busz oldalát, megvillan a gyűrű az ujján.
Felpillant rám, de nem fordulok felé.
A hotelszobába érve kihámozza az álmos képű
nőjét a takaróból. Szenvedély nélküli ösztönnel
borul a testére, mint napok óta szomjazó bivaly, ami folyóhoz
érvén szügyig merül a vízben és kövér nyelvcsapásokkal
enyhít szenvedésén. Kissé dühödten, a meg nem szerzett
lányra gondolva, egyre mélyebbre tör
egy alagútban, ahol végre nincsenek felfestett sávok,
vakító lámpafények, lezárt ablakokon bekúszó,
kénes hűvösök.

 

Ősi Anna 2003-ban született Vácott. Verseket és novellákat ír. Jelenleg ötvösnek tanul Budapesten. Publikált az Új Forrásban, a Székelyföldben és a KULTer.hu-n.