Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája (Kiss Lóránt)

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...

Nataša Velikonja versei

Várkonyi Alma fordításában
a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.

 

(Tihomir Pinter felvétele)

 

Nataša Velikonja 1967-ben született Nova Goricában. Költő, író, újságíró, fordító és szerkesztő, leszbikus aktivista. Szlovéniában elsőként írt nyíltan és hangsúlyosan leszbikus verseket. Már első kötete a Bérlet (1994) is egy szerelmesvers gyűjtemény, és mint ilyen, forradalmi és kritikus is egyszerre. Itt közölt versei három kötetből származnak (Gyom 2004, A tükör csókja 2007, Maradj 2014). 

 

 

forradalom

 

miután egész este és tulajdonképpen egész héten pánikrohamaim voltak, most szabadnak érzem magam, megszabadultam az illúzióktól, amelyek éveken át bennem éltek, hogy létezik egyesült front, szolidaritás, jövő vagy a támogató barátok szélesebb köre. csak annyit érek, amennyire valaki a hasamhoz szorítja ajkait.

 

 

szabadság

 

vettem magunknak lou reed stílusú fekete szemüvegeket öt euróért, és aztán egész este és egész éjjel ezekben a szemüvegekben bóklásztunk az idegen városban.

                                                                                                         

                                                                                                         

a tükör csókja

 

a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.

 

remélem, hogy filléres történeteket írsz. remélem, hogy megtaláltad a szabadságot saját fantáziádban. remélem, hogy álmodsz egy pillanatnyi találkozásról, az újra megtalált extázisról és a patetikus búcsúról. remélem, hogy álmodsz a nem várt szerető éjszakai látogatásáról. remélem, arról álmodsz, hogy lehetnél te az ő nem várt szeretője. remélem, idegen vagy a szerelemben.

                                                                                                         

 

az elbeszélő

 

az úgy jó neki, ha nincsenek emberek, és a város egészen az övé. egyedül járja az éjszakai várost, nincs ötlete, hova menjen, a panelrengetegben jár, és a lakások ablakait nézi, nézi az emberek életét, és nem kell benne részt vennie és ez felszabadító érzés, mert a részvételt nem bírja. mindig, ha emberek vannak a közelben, félre kell húzódni, tisztelni kell őket, foglalkozni vagy kapcsolatba lépni velük. ha nincsenek, akkor törődhet magával. a világ meghatározott szabályok szerint akar működni, a világ egy meghatározott forgatókönyv szerint szeretné rendezni az életet, mint a színházban a színésznőnek, mindig ugyanazt a karaktert ajánlja fel neki, először talán még érdekes, ötszázadszor már csak korlátoz, ő nem tudja eljátszani a jó alkalmazottat, és annyira elutasítja a dolgokat, hogy úgy tűnik, tényleg nem vesz részt. nem arról van szó, hogy azt szeretné, ha az emberek felvilágosultak lennének vagy mások, mint amik, erre egyáltalán nem gondol, ellenkezőleg, érdeklik az emberek, hiszen ő az elbeszélő, ő a krónikás, ő nem vesz részt a tettekben, hanem leírja őket, nem ő a cselekvő és nem is akar az lenni, és így aztán egyedül járja az éjszakai várost, a magány veszélyesebb, mint az emberek, nem fél az éjszakától, nem fél a várostól, az egyedüllétet keresi, elég a hely számára, a panelrengetegben jár, nézi az embereket, skatulyáikban, és ez az én, mondja, világtól való távolságom fizikai manifesztációja.

 

Várkonyi Alma fordításai