Nataša Velikonja versei
- Részletek
Várkonyi Alma fordításában
a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.
(Tihomir Pinter felvétele)
Nataša Velikonja 1967-ben született Nova Goricában. Költő, író, újságíró, fordító és szerkesztő, leszbikus aktivista. Szlovéniában elsőként írt nyíltan és hangsúlyosan leszbikus verseket. Már első kötete a Bérlet (1994) is egy szerelmesvers gyűjtemény, és mint ilyen, forradalmi és kritikus is egyszerre. Itt közölt versei három kötetből származnak (Gyom 2004, A tükör csókja 2007, Maradj 2014).
forradalom
miután egész este és tulajdonképpen egész héten pánikrohamaim voltak, most szabadnak érzem magam, megszabadultam az illúzióktól, amelyek éveken át bennem éltek, hogy létezik egyesült front, szolidaritás, jövő vagy a támogató barátok szélesebb köre. csak annyit érek, amennyire valaki a hasamhoz szorítja ajkait.
szabadság
vettem magunknak lou reed stílusú fekete szemüvegeket öt euróért, és aztán egész este és egész éjjel ezekben a szemüvegekben bóklásztunk az idegen városban.
a tükör csókja
a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.
remélem, hogy filléres történeteket írsz. remélem, hogy megtaláltad a szabadságot saját fantáziádban. remélem, hogy álmodsz egy pillanatnyi találkozásról, az újra megtalált extázisról és a patetikus búcsúról. remélem, hogy álmodsz a nem várt szerető éjszakai látogatásáról. remélem, arról álmodsz, hogy lehetnél te az ő nem várt szeretője. remélem, idegen vagy a szerelemben.
az elbeszélő
az úgy jó neki, ha nincsenek emberek, és a város egészen az övé. egyedül járja az éjszakai várost, nincs ötlete, hova menjen, a panelrengetegben jár, és a lakások ablakait nézi, nézi az emberek életét, és nem kell benne részt vennie és ez felszabadító érzés, mert a részvételt nem bírja. mindig, ha emberek vannak a közelben, félre kell húzódni, tisztelni kell őket, foglalkozni vagy kapcsolatba lépni velük. ha nincsenek, akkor törődhet magával. a világ meghatározott szabályok szerint akar működni, a világ egy meghatározott forgatókönyv szerint szeretné rendezni az életet, mint a színházban a színésznőnek, mindig ugyanazt a karaktert ajánlja fel neki, először talán még érdekes, ötszázadszor már csak korlátoz, ő nem tudja eljátszani a jó alkalmazottat, és annyira elutasítja a dolgokat, hogy úgy tűnik, tényleg nem vesz részt. nem arról van szó, hogy azt szeretné, ha az emberek felvilágosultak lennének vagy mások, mint amik, erre egyáltalán nem gondol, ellenkezőleg, érdeklik az emberek, hiszen ő az elbeszélő, ő a krónikás, ő nem vesz részt a tettekben, hanem leírja őket, nem ő a cselekvő és nem is akar az lenni, és így aztán egyedül járja az éjszakai várost, a magány veszélyesebb, mint az emberek, nem fél az éjszakától, nem fél a várostól, az egyedüllétet keresi, elég a hely számára, a panelrengetegben jár, nézi az embereket, skatulyáikban, és ez az én, mondja, világtól való távolságom fizikai manifesztációja.
Várkonyi Alma fordításai
