Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Sonnet Mondal versei

Lanczkor Gábor fordításában
Néha bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban / és rám köpködi rejtjeles zsargonját / mely mégis tisztább mint a nappal kakofóniája. // Olthatatlan szomjúság les elő / riadófelhők mögül. // Tépelődéseim kiszikkasztottak / vénámból szellemet akaratot / és meghagytak engem hús-vérnek.

 

Sonnet Mondal angolul író indiai költő, az Enchanting Verses Literary Review folyóirat főszerkesztője. Ezidáig kilenc kötete jelent meg, verseit több nyelvre lefordították. 

 

 

A háztető

 

A háztető       a házé ahol 1997-ben laktam

holt éjszakákon           ma is törzshelyem.

Mindennapi magányosságomban maga a megszokás

mely rókák sírása között

dallamos fuvallatokat ziháló fák között

keres kikötőbakot.

               

Puszta hiúság

a bátrak igaza.

Napi őrjáratom    a tetőn

időleges enyhely     a fásultság elől

    menekülési útvonal.

 

Néha    bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban

és rám köpködi rejtjeles zsargonját

mely mégis tisztább     mint a nappal kakofóniája.

 

Olthatatlan szomjúság     les elő

riadófelhők mögül.

 

Tépelődéseim kiszikkasztottak

vénámból szellemet akaratot

és meghagytak engem     hús-vérnek.

 

Vakmerő élet    megfeszül egy szabad sétáért

szabadulásért az időmélyi      lárva-bábszövetből

és hogy ösztöneit röptethesse széjjel a tetőről.

 

 

Fattyúhatárok és zászlók

Nem lelhettünk gusztust

döglött állatok ünneplésében.

A tehén rég kidőlt a sorból.

A disznók szétszórattak.

Alig néhány lábnak maradt remegnivalója.

Alig páran sarjadztak ki

újra a földből – gumókként fekszenek odalenn.

A némák föláldoztattak.

Szövegek lettek újraírva.

Artikulálatlan oldalak azok,

amiket a legkönnyebben hozzátorzíthattak

a maguk hangjához a demagógok –

csak hogy őrjönghessen a csőcselék.

 

A kimondott szó költészete

zavaros rádiórecsegésbe rejtőzik.

 

Mind várakoznak –

a lobbanékony ég

könnyeire várnak, mik

súlyos könnyek,

de megértők: tettetik csak

személytelen közönyüket.

Lopott pillantással lesik

a megerőszakolt országhatárokat.

 

Utcáinkat engesztelhetetlen

ár fogja elönteni,

amelynek miértje őslényként kihalt.

A szeszélyes hírnököknek csúszva-mászva

kell majd bujkálniuk

a kardok és templomi zászlók elől,

hogy prédikációikat, amikkel a fattyúhatárokhoz

kívánnak szólni, széjjel ne szaggassák

sziklák, csorba fogak, élek.