Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...

Sonnet Mondal versei

Lanczkor Gábor fordításában
Néha bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban / és rám köpködi rejtjeles zsargonját / mely mégis tisztább mint a nappal kakofóniája. // Olthatatlan szomjúság les elő / riadófelhők mögül. // Tépelődéseim kiszikkasztottak / vénámból szellemet akaratot / és meghagytak engem hús-vérnek.

 

Sonnet Mondal angolul író indiai költő, az Enchanting Verses Literary Review folyóirat főszerkesztője. Ezidáig kilenc kötete jelent meg, verseit több nyelvre lefordították. 

 

 

A háztető

 

A háztető       a házé ahol 1997-ben laktam

holt éjszakákon           ma is törzshelyem.

Mindennapi magányosságomban maga a megszokás

mely rókák sírása között

dallamos fuvallatokat ziháló fák között

keres kikötőbakot.

               

Puszta hiúság

a bátrak igaza.

Napi őrjáratom    a tetőn

időleges enyhely     a fásultság elől

    menekülési útvonal.

 

Néha    bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban

és rám köpködi rejtjeles zsargonját

mely mégis tisztább     mint a nappal kakofóniája.

 

Olthatatlan szomjúság     les elő

riadófelhők mögül.

 

Tépelődéseim kiszikkasztottak

vénámból szellemet akaratot

és meghagytak engem     hús-vérnek.

 

Vakmerő élet    megfeszül egy szabad sétáért

szabadulásért az időmélyi      lárva-bábszövetből

és hogy ösztöneit röptethesse széjjel a tetőről.

 

 

Fattyúhatárok és zászlók

Nem lelhettünk gusztust

döglött állatok ünneplésében.

A tehén rég kidőlt a sorból.

A disznók szétszórattak.

Alig néhány lábnak maradt remegnivalója.

Alig páran sarjadztak ki

újra a földből – gumókként fekszenek odalenn.

A némák föláldoztattak.

Szövegek lettek újraírva.

Artikulálatlan oldalak azok,

amiket a legkönnyebben hozzátorzíthattak

a maguk hangjához a demagógok –

csak hogy őrjönghessen a csőcselék.

 

A kimondott szó költészete

zavaros rádiórecsegésbe rejtőzik.

 

Mind várakoznak –

a lobbanékony ég

könnyeire várnak, mik

súlyos könnyek,

de megértők: tettetik csak

személytelen közönyüket.

Lopott pillantással lesik

a megerőszakolt országhatárokat.

 

Utcáinkat engesztelhetetlen

ár fogja elönteni,

amelynek miértje őslényként kihalt.

A szeszélyes hírnököknek csúszva-mászva

kell majd bujkálniuk

a kardok és templomi zászlók elől,

hogy prédikációikat, amikkel a fattyúhatárokhoz

kívánnak szólni, széjjel ne szaggassák

sziklák, csorba fogak, élek.