Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Matteo Bussola (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A rozmaringot nem bántja a tél

Fotó: a szerző archívuma

Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy minden kórházi esetet személyes ügyként kezelj. Az empátia mindig lesben áll, készen arra, hogy széttépjen.

Bővebben ...
Költészet

Zsolnai György: Nem elérhető

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

írásban maradt a mélység nyaggatása

Bővebben ...
Költészet

Lesitóth Csaba versei

Fotó: @orsiornot

ja csak a békególya / meghozza a kivasalt üres kendőt

Bővebben ...
Próza

Papp-Zakor Ilka: Kirándulás

Fotó: a szerző archívuma

A Kiss-család gesztusait lehetetlen volt viszonozni, tudták a módját, hogyan tromfoljanak rám, bármit is teszek. Életvitelszerűen voltak jók.

Bővebben ...
Próza

Milbacher Róbert: P/S avagy utóirat a költő titkos életéhez (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Csak Heydte látta a halottat, ő azonban életében nem ismerte Sándort, aki viszont az ő személyleírása alapján felismerni vélte, az nem látta a Heydte említette holttestet.

Bővebben ...
Próza

Sz. Szabó Ádám: A grízgaluska íze

Fotó: a szerző archívuma

Soha többet nem látta szüleit boldogan. Anyján állandó, ideges feszültség lett úrrá, mint aki arra számít, hogy minden pillanatban ráijeszthetnek, vagy bármelyik sarkon ott bujkálhat egy rabló. Apja épp ellenkezőleg, immár semmin nem tudta felizgatni magát. Mintha lelkének egy része már rég felröppent volna a földről, de teste továbbra is makacsul lehorgonyozta.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Csermely Mátyás: Mégis egy történetbe jutunk - 2025 novemberi, decemberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

Noha az egyetemi közegben óhatatlanul belefut az ember egy-egy nyomtatott lapszámba, tényleg csak belefut. Nem tulajdonít nagyobb jelentőséget nekik, hisz ezek általában folyosóra vagy könyvtárba kitett, két-három éves példányok, alig akad bennük pár ismerős név. Mondogatja is néha magának az ember, igazán elmehetne egyszer egy újságoshoz, vehetne egy friss lapszámot, elolvashatná az egészet, úgy ahogy az meg van írva. Vonatállomások újságosaiban és az Írók boltjában tett beszerző körök után, mikor megkezdi az olvasást, konstatálja, van jogosultsága ennek a formátumnak is, mert az (össze)olvasás során egy sokkal összetettebb élményt kap, igaz több figyelmet és időt szánt rá. Egyszóval rájön: nem is olyan nagy baj, hogy feleslegesen vett több, ezen szemléhez nem felhasználható folyóiratot, hiszen minden egyes szám más-más felfogásban működik, és ezek a világok remek lehetőséget adnak egy szabadlevegős merülésre a vállalkozó kedvű olvasónak.

Bővebben ...
Költészet

Fellinger Károly versei

Fotó: Görföl Jenő

A szépséges / Perszephoné sikolyát egyedül csak / Hekaté hallja

Bővebben ...

Sonnet Mondal versei

Lanczkor Gábor fordításában
Néha bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban / és rám köpködi rejtjeles zsargonját / mely mégis tisztább mint a nappal kakofóniája. // Olthatatlan szomjúság les elő / riadófelhők mögül. // Tépelődéseim kiszikkasztottak / vénámból szellemet akaratot / és meghagytak engem hús-vérnek.

 

Sonnet Mondal angolul író indiai költő, az Enchanting Verses Literary Review folyóirat főszerkesztője. Ezidáig kilenc kötete jelent meg, verseit több nyelvre lefordították. 

 

 

A háztető

 

A háztető       a házé ahol 1997-ben laktam

holt éjszakákon           ma is törzshelyem.

Mindennapi magányosságomban maga a megszokás

mely rókák sírása között

dallamos fuvallatokat ziháló fák között

keres kikötőbakot.

               

Puszta hiúság

a bátrak igaza.

Napi őrjáratom    a tetőn

időleges enyhely     a fásultság elől

    menekülési útvonal.

 

Néha    bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban

és rám köpködi rejtjeles zsargonját

mely mégis tisztább     mint a nappal kakofóniája.

 

Olthatatlan szomjúság     les elő

riadófelhők mögül.

 

Tépelődéseim kiszikkasztottak

vénámból szellemet akaratot

és meghagytak engem     hús-vérnek.

 

Vakmerő élet    megfeszül egy szabad sétáért

szabadulásért az időmélyi      lárva-bábszövetből

és hogy ösztöneit röptethesse széjjel a tetőről.

 

 

Fattyúhatárok és zászlók

Nem lelhettünk gusztust

döglött állatok ünneplésében.

A tehén rég kidőlt a sorból.

A disznók szétszórattak.

Alig néhány lábnak maradt remegnivalója.

Alig páran sarjadztak ki

újra a földből – gumókként fekszenek odalenn.

A némák föláldoztattak.

Szövegek lettek újraírva.

Artikulálatlan oldalak azok,

amiket a legkönnyebben hozzátorzíthattak

a maguk hangjához a demagógok –

csak hogy őrjönghessen a csőcselék.

 

A kimondott szó költészete

zavaros rádiórecsegésbe rejtőzik.

 

Mind várakoznak –

a lobbanékony ég

könnyeire várnak, mik

súlyos könnyek,

de megértők: tettetik csak

személytelen közönyüket.

Lopott pillantással lesik

a megerőszakolt országhatárokat.

 

Utcáinkat engesztelhetetlen

ár fogja elönteni,

amelynek miértje őslényként kihalt.

A szeszélyes hírnököknek csúszva-mászva

kell majd bujkálniuk

a kardok és templomi zászlók elől,

hogy prédikációikat, amikkel a fattyúhatárokhoz

kívánnak szólni, széjjel ne szaggassák

sziklák, csorba fogak, élek.