Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Forrás: Historic UK

William Wordsworth versei

Még nem láttam így, béke ily dús nem jutott! / A folyam saját édes akaratával suhan: / Drága Isten! maguk a házak mintha álmodnának; / Óriás szív nyugszik dobbanatlan némaságban.


Szépséges est

Szépséges est, nyugalomba oldva,
A szent idő halk, imába némuló Apáca,
Áhítattól bénult; a széles naptányér
Alámerül csöndjében,
Mennyei béke üli a Tengert;
Csitt! a hatalmas Lény éber,
Szűntelen mocorgása
Mennydörgő zajt kelt, múlhatatlant.
Drága gyermek! drága Leány! ki itt jársz velem,
Magas eszméktől szemre érintetlen,
Ám természeted nem kevésbé isteni:
Évhosszt Ábrahám keblén nyugszol;
És a benső szentély imádnak kitárva:
Isten úgyis Veled van, ha senki se látja.


Felhőként kószáltam

Magányos felhőként kószáltam
Ki magast lebeg hegy s völgy felett,
S váratlan, tömeget láttam
Aranyló nárciszt, sereget;
Tó mentén s fák alatt
Szellővel libbenőt, táncosat.

Folyvást, ahogy csillagok fénylenek
És sziporkáznak a Tejúton,
Úgy nyújtóztak véges-végtelen
Öbölhosszt sávjukon:
Egyetlen pillantásom tízezret lát,
Billegeti fejük a virgonc tánc.

Mellettük hullámok ropták, ám ők
A csillanáson túltettek vigasságban:
Lehetett is más, mint boldog a költő
Ily bohó társaságban:
Bámulva-bámultam, alig gondolón
E látvány mily kinccsel ajándékozott.

Hisz sokszor kanapémon elnyúlva
Henye vagy tűnődő kedvvel,
Benső szememben ők villannak:
Ők magányom igaz üdve,
És szívem gyönyörrel telik,
Vele táncol sereg nárcisz.


Szívem szökken

Szívem szökken, ha meglátom
Szivárványát az égnek:
Mikor élni kezdtem így volt;
Férfiként sincs máshogy;
S legyen így, ha vén leszek,
Vagy jobb, ha elveszek!
Gyermek a Férfinek atyja;
Hadd kívánom, napjaim kösse
össze mindet természettől áhítat.


A Westminster hídon, 1802. szeptember 3.

Ékesebbel hencegni se bír e Föld:
Lélektelen ki szótlan tovább állna,
A látvány fensége elragad:
A City kelmeként magára ölti épp
A reggel varázsát; halk-cicomátlant,
Hajók, tornyok, színházak és templomok
Nyitottan mezőnek, égnek;
Fénylő csillanás mind a füsttelen légben.
Nap méltóbban nem kapaszkodott
Hajnalpompában völgyre, sziklára, dombra;
Még nem láttam így, béke ily dús nem jutott!
A folyam saját édes akaratával suhan:
Drága Isten! maguk a házak mintha álmodnának;
Óriás szív nyugszik dobbanatlan némaságban.


Tüneményes nő

Tüneménye volt a gyönyörűségnek,
Elsőre szemembe ekként szökött képe;
Bájos jelenés, kit azért küldtek,
Éke legyen e pillanatnak;
Fénylő szeme alkonycsillag
És alkonysötét barna haja is;
Összes többi porcikáját
Májuspercből, hajnalfényből mintázták;
Táncoló forma, örömteli jelenés,
Kizökkent, felkavar, kisért.

Utóbb láthattam közelebbről
Lélek biz’, ám Asszony is!
Házias, ötletes és könnyed,
Szűzies, szabad léptű;
Arcán összefut édes emlék
És mégoly édes, amit ígér;
Nem különb Teremtmény, sem jobb
se fortélya,
Hogy elkerülje embersorsa jussa;
Múló bánat, apró csel, hozsanna, feddő
szó, évődés, csók, könny és mosolyok.

Mára higgadt szemem látja
Magát az érlökést a masinában;
Lény, ki gondolatot lélegez
Élet s halál közt a vendégszeren;
Szilárd értelem, mértéktartó szándék,
Kitartás, előérzet, erő és készség;
Eszményi Asszony, nemes terv,
Utasítson, csitítson, intsen;
És mégis Lélek, oly sugárzó
Mintha angyallal osztozna e ragyogáson.

Fordította: Villányi G. András

William Wordsworth (1770–1850) angol romantikus költő. 1843-tól haláláig Anglia nemzeti költője.

Villányi G. András az ELTE angol szakán végzett, majd Japánban töltött öt évet, Basó haikuját, illetve Szaigjót, a 12. századi buddhista szerzetes-költőt tanulmányozta a Kóbe Egyetemen, ahol MA-tézisét utóbbiból írta. Majd a „legnyugatibb” egyetemen Oxfordban folytatta japanisztikai kutatásait. Verset és prózát ír, fordít japánból, angolból. Saját válogatású és fordítású kötete – Zilált hajam és szomorú játékok – két századfordulós japán szerző tankáiból 2003-ban jelent meg (General Press). A papagáj meséi mesekönyve felnőttgyerekeknek 2011-ben (Fapadoskönyv). Tükröződések című verseskötetében (Scolar Kiadó 2011) Szaigjó vakáiból és saját költeményeiből, prózáiból alkotott dialógus-kollázst. 2005-től az évente megrendezésre kerülő Független Irodalmi Napok (FIN) tematikus kamara-versfesztivált szervezi. 2011-től a Szépírók Társaságának tagja. Versei, fordításai eddig az Ezredvég, ÉS, Hévíz, Mozgó Világ, Műhely, Nagyvilág, Napút, Új Forrás, Pannon Tükör, Pannonhalmi Szemle folyóiratokban és az ÚjNautiluson jelentek meg.