Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

Fotó: A szerző archívuma

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...

Befejezni egy könyvet

Sok szál esett le a földre, egyesével kellett összeszednem őket. A kupac alatt pedig ott maradt három kötegnyi. Egyáltalán nem szándékosan. És ha ez véletlen, akkor érdekes véletlen, hogy pont az Inter Presszóból, a címadó szövegből maradt meg néhány. Már csak egy jó helyet kellett találnom a zsáknak. Tudtam, hogy a 6-os kerékpárút mellett, a Lágymányosi híd pesti hídfője után, van egy elhagyott gyártelep.

 

A 2009-es könyvhéten jelent meg az Inter Presszó. A könyv szövegeit először lapokra írtam, aztán kezdtem füzetbe másolni őket. A bemutatók és a felolvasások után terveztem ugyan, hogy majd újra átnézem a kéziratokat és a füzeteket, de valahogy mindig halasztódott a dolog. Végül beraktam őket egy irattartóba, és évekig hozzájuk se nyúltam.
 Persze mindig voltak nekibuzdulások: majd január 1-e után..., majd nyáron..., majd amikor több időm lesz...; de ezekből soha nem lett semmi.
 Az akol kisöprése, így volt a fejemben az átnézés. Tudtam, hogy mindenképpen fontos lenne, viszont évekig nem írtam semmi érdemlegeset, legkevésbé volt hát kedvem a visszamaradt kéziratokkal foglalkozni.
 Aztán hét évvel később, 2016 novemberében, csak rászántam magam a dologra. Levettem a polcról a megporosodott irattartót; egyesével kerültek elő a kéziratok, gondosan félbehajtva és dátummal ellátva. Szépen sorba rendeztem őket az asztalomon, majd készítettem róluk egy fotót.



























 

Utoljára, mert akkor már tudtam, hogy egy iratmegsemmisítő segítségével meg fogok szabadulni tőlük. (A füzeteket egyelőre visszaraktam egy dobozba.)
 Meglepően gyorsan haladtam. A vastagmetélt-szélességű papírcsíkokat elkezdtem visszapakolni az asztalra. Balról jobbra haladtam, oszloponként darálva le a szövegeket.
 Mintha egy nagy bálna lett volna, úgy kezdte el beteríteni az asztalt a kézirathalom. Alig fért el. Kiemelkedett a síkból. Kedvem lett volna belefeküdni.



























 

Lefotóztam így is, mert valahogy mégis szerettem volna, ha nyoma, ha emléke marad a könyvemnek. Aztán egy nagy, fekete szemeteszsákba kezdtem el begyömöszölni.
 Sok szál esett le a földre, egyesével kellett összeszednem őket. A kupac alatt pedig ott maradt három kötegnyi. Egyáltalán nem szándékosan. És ha ez véletlen, akkor érdekes véletlen, hogy pont az Inter Presszóból, a címadó szövegből maradt meg néhány.
 Már csak egy jó helyet kellett találnom a zsáknak. Tudtam, hogy a 6-os kerékpárút mellett, a Lágymányosi híd pesti hídfője után, van egy elhagyott gyártelep. Soha nem mentem be ugyan, de egyszer az út menti kerítés mellől készítettem néhány fotót az épületekről, onnan ismertem.
 Egy keddi este mentem el oda. Amikor a benzinkútnál átvágtam a Kvassay Jenő úton és rátértem a sötét bicikliútra, egy kicsit elbizonytalanodtam, de aztán ösztönösen haladtam tovább. Éreztem, hogy csak tekernem kell, majd úgyis odatalálok. A lámpám alig világított, vagyis alig láttam valamit, de a sötétben még így is észrevettem egy nyitott kaput.
 Bent voltam a városban, mégis úgy éreztem, hogy mindentől távol vagyok. Próbáltam kikerülni a kisebb kátyúkat, de ezeket leszámítva egy egészen jó állapotú aszfaltozott úton haladtam. Aztán egy lebetonozott placcnál megtaláltam a helyet.



























 

Már nem volt sok hátra a küldetésemből, már csak néhány lépés választott el a kézirat eltüntetésétől, az akol végleges kisöprésétől. Elővettem a szemeteszsákot, alig bírtam kihúzni, annyira beleszorult a biciklitáskámba. Lehelyeztem a földre a kéziratot, a bálna partot ért, gondoltam patetikusan.
 Hogy az utolsó képet is elkészíthessem, már csak két dolgot kellett kivennem a táskámból.



























 

Hogy is van pontosan az a Bulgakov-mondat a kéziratról? – próbáltam felidézni magamban, amikor meggyújtottam a gondosan belocsolt papírhalmot. Egyből lángra kapott. A tűzoszlop több méter magas lett. Hatalmas és megigéző látvány volt. Nem is tudtam teljesen lefotózni.



























 

A tűz mellett kivilágosodott a környék. Vagy talán csak a szemem szokta meg a sötétet? Egyszerre minden szűk és kicsi lett.



























 

Sokáig lángolt. Eleinte annyira forró volt, hogy alig bírtam a közelében maradni. Később egy kanállal turkáltam benne, hogy teljesen elégjen. Sok hamu maradt utána. Végig alaposan fotóztam a fázisokat, de utólag visszanézve ezek már érdektelenek lettek.
 Kivártam amíg leégett, aztán leöntöttem a magammal vitt vízzel. Elmosattam. Elmosattam, hogy nyoma se maradjon.



























 

Sietve összepakoltam magam után, aztán beraktam az Until the End of the World-öt a U2-tól, és elindultam vissza a városba.
 Kifelé a gyártelepről egy autó fényszóróit vettem észre, amint éppen kikanyarodott az egyik épület mögül. Egy ideig velem párhuzamosan haladt. A kijárat felé tartott ő is.
 A város közben nem állt meg. A villamosok is mentek tovább, a lány is ott volt még a benzinkútnál. A rövidebbik úton akartam volna hazamenni, de a sötétben eltévedtem.
 A Duna-parton a kivilágított épületeket nézve arra gondoltam, hogy a kézirat helye is bizonyára ilyen díszes lakónegyed lesz hamarosan.
 Lassan tekertem. Érthetetlenül világos lett. Egyszerre éreztem magam könnyednek és fáradtnak, de akkor már tudtam, hogy meg fogom ezt írni. Már csak a címe hiányzott, érdekes, régebben mindig az volt meg leghamarabb.



























 

Neszlár Sándor 1980-ban született Sátoraljaújhelyen. Író. Első kötete 2009-ben jelent meg, Inter Presszó címmel, a FISZ gondozásában, jelenleg új kéziratán dolgozik.