Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
Fotó: Szilvási Csaba

a szerző megáll, körbepillant, folytatja a felolvasást

Mindig imitálok, azt játszom, hogy boltos vagyok, könyvelő, kurva, író, azt játszom, hogy író vagyok, mindig lóg a kezemből a ceruza, folyton tollas a kezem, mert Isten megjelöli, ezt gondolom már akkora koromtól kezdve, amikor még nyalogatni tudom csak a tollakat, meg szétrágni, Isten megjelöli a kezem, ez is csak szerep, a fejemben történik


Mindig imitálsz – ezt vágod nekem meg a béna ásványvizes palackodat, a kupak eltalálja a szemöldökcsontomat, de mivel azt szőr növi be, nem látszik a zúzódás, meg az se, hogy felszakadt, mindig imitálsz, ezt futom ki magamból, ki meg be lélegzem, ezt izzadom, mindig imitálsz, mondja a hangosbemondó a buszon, nem is ezt mondja, hanem, hogy aki nem visel maszkot, az leszáll, vagyis le kell szálljon, vagyis a sofőr le fogja szállítani, ha nem veszi fel, áll a busz, nyitva a hátsó ajtó, negyed kilenc van, nem érek haza, az elbeszélés sem halad, ezt is csak kívülről látom, megbüntetnek, ha nem érek haza, mert a hátsó sorban ülő srác nem veszi fel a maszkját, nem hiszem el, egy fekete tenyeres sárga maszkot viselő gyerek ad neki egy biztosan nem sterilet, egy másikat, nem azt, ami rajta van, hanem egy egyszerhasználatosat, erről eszembe jut a forradalom, elindul a busz, milyen forradalom, az ötvenhatos, aztán a negyvennyolcas, aztán csorogni kezd a zúzódásomról az izzadság, kikerüli a szemem, csorog a maszk alá, azt játszom fejben, hogy letörlöm, de igazából nem nyúlok hozzá. Mindig imitálok, azt játszom, hogy boltos vagyok, könyvelő, kurva, író, azt játszom, hogy író vagyok, mindig lóg a kezemből a ceruza, folyton tollas a kezem, mert Isten megjelöli, ezt gondolom már akkora koromtól kezdve, amikor még nyalogatni tudom csak a tollakat, meg szétrágni, Isten megjelöli a kezem, ez is csak szerep, a fejemben történik, te így fogalmaznál, tudom, néha azt játszom, hogy gazdag vagyok, olyankor bepakolok mindent egy nagy kosárba, aztán azt játszom, hogy visszahordom a cuccokat, én nem imitálok – ezt ordítom utánad és belerúgok a fekete fémhálós papírtároló kukába, aminek behorpad az oldala – ennél jobban nem is tudnék önmagam lenni! Erre biztosan megsértődsz, ismerem a fajtád, képes vagy mindenen megsértődni, olyankor őrjöngsz és megpróbálod beverni az orrom, aztán úgy teszünk egész nap, mintha nem történne semmi – kérsz még drágám, hogy vagy, drágám, rohadj meg, drágám – addig fajul, hogy azt ordítom ÉN NEM IMITÁLOK és közben úgy intézem, hogy az ásványvizes üveg egyenesen a homlokod felé repül, ÉN CSAK JÁTSZOM – épp ez a baj, üvöltöd, hogy te mindig csak JÁTSZOL, bazdmeg és visszadobod az üveget, de már ügyesebb vagyok és elkapom, és vicsorítok, aztán sírni kezdek és azt játszom, hogy nem ismerlek fel, nem szólok hozzád, dörgölőzöl, de lerúglak magamról, meg kell az embernek őrülni, ÉN ÍGY NEM BÍROK ÉLNI, érted – és folyik a könnyem, és egybekeveredik a nyálammal, és nem bírom abbahagyni, azt játszom hogy gyűlöllek, mert bedagad a szemöldököm, és sírok, hiú vagyok, érdekel, hogy bedagad, mindig imitálsz, ezt futom ki magamból, ezt is csak kívülről látom, de a buszon már belül vagyok, elképzelem, hogy megírom és bosszút állok rajtad, úgysem olvassa senki, csak úgy tesznek mintha, megfürdök, lesminkelem a zúzódást, felöltözök szépen, végigsétálok a lakáson, azt játszom, hogy valami nagy irodalmi díjat adnak át, „oh, igen, a regényem valós események alapján”, itt meg fog állni az elbeszélés, befejezem, integetek a tükörképemnek, imitálok, játszok, imitálok.


Szűcs Anna Emília 1999-ben született Budapesten. Harmadéves magyar szakos hallgatóként főleg kisprózákat, verseket, kritikákat, illetve reflexiókat ír. A nemrég indult Nincs online folyóirat egyik szerkesztője.