Extázis

Részletek

Írta: Bánki Zsolt

Jobb keze le volt engedve az erkély korlátja mögött, baljával a vasrúdba kapaszkodott. Egyik ujján domború, lazúrköves pecsétgyűrű, mutató- és középső ujja között cigaretta füstölgött. Apró, szigorú szemét, mely alatt petyhüdt zacskó fityegett, fürkészve szegezte Lucira. Végigjáratta tekintetét az asszonyon, kutató fölénnyel időzve el, csukott szájjal, szótlanul, majd pökhendi fintorral, beszívott ajakkal pöfékelte ki a füstöt csorba és hegyes fogai között.

Luci, kezét a pocakján nyugtatva az ablak felé fordult, és az üvegnek támasztotta a homlokát. Az udvar kihaltnak tűnt. Mióta itt voltak, még senkit sem láttak. Hogy vannak lakók, arra a körülmények változásaiból következtethetett az éles tekintetű szemlélő. Csupa apróság. Kicsit máshogy álltak a kerti bútorok. Más zsalugáterek voltak zárva, mások nyitva, mint azelőtt. Az átellenben lévő balkon köteléről eltűnt a hatalmas melltartó és bugyogó.

Luci tekintete céltalanul szaladgált a szemközti házfalon. A monoton mozdulatlanságban arra lett figyelmes, hogy a szemben lévő erkélyen, mintha a semmiből tűnne elő, egyszer csak egy ember jelent meg. Egy férfi.

Luci nem látta kilépni az erkélyre, nem nyílt ajtó, nem lebbent függöny, semmilyen mozgás nem volt észlelhető. Az asszony tekintete ösztönösen a férfira tapadt, és amint az agya felfogta, amit a szeme látott, a zavara szinte félelemmé alakult.

A pasas nehezen meghatározható korú, de már semmi esetre sem fiatal. Éles vonalú ábrázattal, szúrós szemmel, redősen zárt szájjal, kicsiny, feketére viaszozott bajusszal, alsó ajka és álla között úgynevezett légyszakállal. Megjelenésének hóbortos hatását fokozta, hogy feltűrt ujjú fehér ingét derekánál feszesen begyűrve, vállainál ráncba ejtve viselte, mintha úgy volna ráhúzva; valami nem volt rendben az alakjával, se elöl, se hátul. Az arckifejezésében mindenesetre nem volt semmi mókás. Inkább szigorú komolyság, a komikumtól való tartózkodás, szinte rosszkedvű gőg, a nyomorékok méltósága és önteltsége áradt belőle.

Jobb keze le volt engedve az erkély korlátja mögött, baljával a vasrúdba kapaszkodott. Egyik ujján domború, lazúrköves pecsétgyűrű, mutató- és középső ujja között cigaretta füstölgött. Apró, szigorú szemét, mely alatt petyhüdt zacskó fityegett, fürkészve szegezte Lucira. Végigjáratta tekintetét az asszonyon, kutató fölénnyel időzve el, csukott szájjal, szótlanul, majd pökhendi fintorral, beszívott ajakkal pöfékelte ki a füstöt csorba és hegyes fogai között.

Az asszony megigézve bámult a férfira. Nem tudta levenni róla tekintetét. Önkéntelenül engedelmeskedett a különös ember delejének, aki egy idő után lassan, fejét lehajtva előrehajolt, megmutatva teste eddig láthatatlan fertályait. Nagyon csúf haja volt: koponyájának felső része csaknem kopaszon csillogott, csak keskeny, feketére subickolt csík szaladt a feje búbjától előre, mintegy kobakjához ragasztva, míg halántékán oldalt, a szemzug felé kefélte a maradék tincseit – régimódi cirkuszigazgató hajviselete volt ez, nevetséges, de az összképbe illett. A meggörbült hát leleplezte a csekély testi hibát, amely furcsává tette az ing viseletét. A nyomorék valamit motozott a balkon kövezetén, aztán leguggolt, ezzel eltűnt az asszony szeme elől. Luci most értette meg, hogy mi is a hirtelen jelenés magyarázata: a férfi már akkor ott ügyködött a kövezeten, amikor ő az ablakhoz lépett, és felegyenesedve – ha ugyan az ő esetében ez nem bántó – tűnt váratlanul a szeme elé.

Luci feszülten bámulta az üresnek tetsző erkélyt, óráknak tűntek a megigézett asszony számára ezek a pillanatok. Mit matat az ott? Mikor áll fel újra? Na, mi lesz? Mi lesz? Mi a csuda? Jesszusom! – kapta a szája elé a kezét, mert amikor a férfi lassú, deformitásából fakadó derékfájós mozdulattal felegyenesedett, a csüdjénél fogva egy jól megtermett kappant lógatott fejjel lefelé. Az állatot – amennyire bírta – eltartotta magától, mert a madár szárnyaival veszettül csapkodott, a fejét forgatta és megpróbálta sárgás, kúpos csőrét fegyverként használva megcsípni a férfit. Tollai tarkán csillogtak a napfényben, világított a szinte aranyló kaparó és piros taraj, amely természetellenesen fityegett az állat rángatózó fején.

A férfi a közeli győzelem ízétől mámorosan küzdött, hogy harcukat végső sikerre vigye. A kappant egy határozott mozdulattal átlendítette a korláton, és némi üggyel-bajjal, a lábait összekötő erős spárgánál fogva az erkélyvasra erősített kampóra akasztotta a madarat. A tarajos fej nekikoppant a balkon falazatának, és néhány másodpercig ernyedten fityegett, aztán a madár megrázta magát, vélhetően összeszedte maradék erejét és kukorékolt egy hatalmasat. És mintha beletörődött volna a sorsába, elhallgatott és elengedett szárnyakkal mozdulatlanságba merevedett.

Az asszony tekintete végigsiklott az alélt állaton és lassan feljebb emelkedett. Mély borzongás járta át. Alsó ajka kissé megereszkedett. Nyelve a szájpadlásához tapadt és valami ősi, túlvilági görcs rántotta össze a gyomrát. A gnóm megdöntve deformált törzsét, két kezével a korlátot markolta, és kihívóan bámult Lucira. Szavak nélkül csak a szemével, arcával, testével provokált. Amint az asszony megtalálta a tekintetét, lassan, gonoszul széthúzódott a szája, kivillantak hegyes kis fogai és széles vigyor ömlött el az arcán. Félelmetesebb boldogságot Luci még sosem látott. Némán, az arcon kezdődött az egész, majd a vállak kezdtek rázkódni, a dombszerű mellkas hullámzott hangtalanul, majd kitört a rekedt fejhangú hahota és bejárta a légteret. A fej hátrabillent és az ég felé fordult, mintha az ott lakónak szólna a nyerítésszerű kacaj, majd az egyik pillanatról a másikra vége szakadt.

A fickó valószínűtlenül, villámgyorsan elkomorult. Megvető, szúrós pillantást vetett a sóbálvánnyá merevedett nőre és egy hegyeset sercintett a kiakasztott állat felé, majd megbillenő felsőtesttel, kezeit maga körül lengetve megfordult és belépett a lakásba.

Megmagyarázhatatlanul jeges fuvallat suhant át az udvaron, Luci megborzongott és zavartan elfordult az ablaktól.