Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...
Fotó: Fakan Csaba

A rozsdás bökő

Megint a teraszra ment, benézett a konyhába az ablakon át. Az avokádómag már kicsírázott, Ervin halogatta az ültetést. Annál jobb eséllyel indul az életben a növény, minél később ülteti el, gondolta, de nem akarta vízzel együtt továbbvinni.


– Rendben, akkor hétfőn kilenckor – mondta Ervin, és letette a telefont.

A csaphoz lépett. Ujjnyi vizet eresztett a poharába, és az avokádómagra öntötte. Péntek volt. Hétfőre kihívta az ajtósokat és a költöztetőket. Remélte, utóbbiak nem késnek: úgy beszélte meg velük, hogy reggel nyolckor kezdenek.

Körülnézett. Rengeteg cuccom van, állapította meg. Pár héttel ezelőttig minden dugig volt. A polcokon több ezer könyv, a tárolókban és a beépített szekrényekben mindenféle kacatok zsúfolódtak. Azóta megtöltött húsz-harminc kartondobozt könyvekkel, és nagyjából ugyanennyi doboz lapra hajtogatva várta, hogy cuccokat tegyen bele és leragassza.

Már előre nyomasztotta a hétfő, a sok logisztika. Vigaszt abból meríthetett volna, hogy hamarosan túl lesz rajta, de a közelgő felfordulás, a sok tennivaló csak egy nagyobb hercehurca kezdetének tűnt. Ervin még nem választotta ki az új lakást, konténert bérelt, és abban kellett elhelyezni mindent, amitől nem akart megválni.

Az ajtósok és a bútorszállítók várhatóan akadályozni fogják egymást a szűk lépcsőházban. Nem tűnt praktikusnak, hogy egyszerre jelenjenek meg a lakásnál, ellenben szükségszerű volt. Ervin tudta, hogy van két olyan bútordarab, amit csak úgy tudnak kivinni a költöztetők, ha az ajtósok az ajtótokot is eltávolítják. Nem lesz elég levenni az ajtót, a két nagy könyvszekrény úgy nem fog kiférni. A két könyvszekrény teljesen egyforma volt. Ervin emlékezett rá, hogy kilenc évvel ezelőtt, a beköltözéskor sem boldogultak velük a hordárok. A két nagy szekrény a teremgarázsban töltötte az első éjszakát, másnap különleges költöztetőket kellett hívni.

Ervin két-három éve élt ebben a lakásban, amikor meghallotta, hogy a szemközti szomszéd biztonsági ajtóra cseréli régi bejárati ajtaját. Úgy döntött, ő is lecserélteti. Amikor beszerelték az impozáns, vastag, acéltokos ajtót, Ervin látta, hogy magas küszöb tartozik hozzá. A látogatók ettől kezdve néha bukdácsoltak is a szokatlan, emelt küszöbnél. Ervin egész mostanáig nem tulajdonított jelentőséget a keresztben húzódó, és az ajtóval megegyező színű fémrésznek, de a lakás kiürítésének eltervezése közben evidenssé vált, hogy a küszöb miatt az ajtónyílás leszűkült. Élesen emlékezett, hogy amikor a különleges költöztetők végül be tudták emelni a könyvszekrényeket, legfeljebb fél centi maradt az ajtótok és a szekrény szélei között.

A terv a következő volt: a szállítók megjönnek, és nyolctól kilencig kihordanak a lakásból, amit lehet. Aztán amikor megérkeznek az ajtószerelők, félbehagyják a munkát. Miután sikerült eltávolítani az ajtótokot, a tágabb nyíláson kivonulnak a két nagy könyvszekrénnyel. A költöztetők ezzel aznapra készen is lesznek itt, a lakásnál. A teherautóval mindent átszállítanak a konténerhez, átpakolnak, a konténert lezárják, aztán irány a következő cím. Az ajtósok közben visszaépítik a tokot, és a helyére illesztik a biztonsági ajtót. Miközben ezt végiggondolta, Ervin a lakásban mászkált. Az étkezőből átment a nappaliba, onnan ki a teraszra, a teraszról vissza a dolgozószobába. Csattanást hallott. Hátranézett, és látta, hogy véletlenül felrúgta a falnak támasztott seprűt. Odalépett, felemelte, megint a falnak támasztotta. Közben, ahogy hátrafordult, elé tárult a kilátás. A teraszt és a dolgozószoba nagyobbik felét sárgás fény terítette be. Még egy óra lehetett a naplementéig, kellemesen langyos idő volt. Szép itt, gondolta Ervin, aztán megrázta magát. Várta, hogy elköltözzön.             

Az adásvételi szerződést két héttel ezelőtt írták alá. Az állt benne, hogy négy hét áll rendelkezésre a lakás kiürítésére. Az idő fele azóta elröppent. Ervin rögtön a szerződéskötés utáni nap az írószerbe ment, és vett öt tekercs vastag ragasztószalagot. Beugrott a kínai boltba, megkérdezte az eladót, vannak-e felesleges kartondobozai. Hat-nyolc összehajtogatott dobozzal a hóna alatt ballagott haza. Az illatszerüzlettel is próbát tett. Kipuhatolta, hova melyik nap érdemes menni. Állandó délutáni tennivalója lett az üres kartondobozok beszerzése. Szabadságot nem vett ki, úgyhogy csomagolni esténként és hétvégén tudott. Gyorsan telt az idő, a lakásból csak apránként fogyott a holmi. Egyik-másik este, ha elunta a kartondobozok lezárását, tizenöt-húsz kisebb dobozt betett az autójába, és ment egy kört a konténerhez. Csak a költözés vége felé döbbent rá: olyan sok dobozra volt szüksége, hogy ha mindet egyidőben kellett volna feltornyoznia a lakás helyiségeiben, talán el sem fért volna tőlük.

A pakolászás harmadik hetében Ervinnek feltűnt, hogy a cuccok rétegekben áramlanak. Ettől kezdve figyelt is erre. A legvégén, amikor már alig volt valami a lakásban, két asztalon még mindig maradt terítő. Ezeken az asztalokon csoportosultak Ervin kedvenc mütyürjei, amiket egy, öt vagy tizenöt éve kapott barátoktól, rokonoktól. Az elültetetlen avokádómag a konyhaasztalon állt, egy vízzel teli fagyis kehelyben. Mindegyik mütyürhöz kellemes emlékek tapadtak, Ervin fel tudta idézni, az előző lakásában melyiket hol tartotta. A kulcsátadás előtti hét legnagyobb részében csak lomokat és szemetet hordott le az utcára. Aztán az utolsó nap újra megcsillant valami.

Ez egy szimbolikus ügylet, mondta magában, miközben egy pergamen hatású, papírból készült, lakkozott lámpaernyőt vitt lefelé. Eszébe jutott, hogy bő húsz évvel és három lakással ezelőtt találta a Molnár utcai boltot, benne az idős lámpaernyő-készítővel. Akkor még vidéken lakott. Nejlonzacskóban vitte az ernyőt a Nyugatiba, onnan vonattal szállította haza.

Megint a teraszra ment, benézett a konyhába az ablakon át. Az avokádómag már kicsírázott, Ervin halogatta az ültetést. Annál jobb eséllyel indul az életben a növény, minél később ülteti el, gondolta, de nem akarta vízzel együtt továbbvinni. A kulcsátadás napján, kora reggel terített le egy darab fóliát, és rátett egy középméretű cserepet. Ültetés közben kezébe akadt a régi, rozsdás kés, amit már évek óta nem látott. Kertészkedéshez használta. Még gyerekkorából emlékezett rá. Nagyanyja kenyérvágó kése volt. Amióta az eszét tudta, megvolt nekik.

Miután a magot belepte a föld, Ervin eltüntette a nyomokat. Összesöpörte a fóliára szóródott rögöket, aztán látta, hogy a fólia és a padlólap közé is jutott némi föld. Fölszedte a fóliát, alatta is felsöpört. Homályosan megmozdult benne egy gondolat. Félig-meddig, mint valami gazdátlan árnyék, beúszott a fejébe, mit álmodott aznap hajnalban. Aztán megint visszahúzódott az asszociáció. Ervin a terasz sarkába támasztotta a seprűt.

– Ide a rozsdás bökőt – motyogta, és a márvány ablakpárkányra fektette a kést.


Berta Ádám író, műfordító (1974). Friss regénye: Magamat rajzolom középre (Cser, 2021).