Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Fotó: Bánfi Brigitta

Harminc fokon

A kutyafuttatóban megcsörren a telefonom. Rita szaggatottan beszél, kapkod a szavak után.  Vesz egy nagy levegőt. A fülemhez tartom a telefont, amíg felszedem a kutyaszart, és megértően „ahamm”-ozok. Megkérdezi, találkozhatnánk-e.

Rita lakásában nincs mosógép. Hetente egyszer mosodába viszi a ruháit. Szereti a közösségi élményt, ismeretlenekkel várni a holmik megtisztulására. Én jobban szeretem a hajtogatást.  Mikor vele tartok, a legváltozatosabb témákról tudjuk hajtogatni a magunkét irodai menzán hallott pletykáktól kezdve a szelektív hulladékgyűjtésen át a „hetente egy epizódnyi vagy egyszerre az egész évadnyi sorozatnézés-e a jobb” vitánkig, amiben soha nem tudjuk meggyőzni a másikat.

Egy szoftverfejlesztő cég pénzügyi osztályán dolgozunk Ritával. A fizetésemelést követően keresek annyit, hogy jobb albérletbe tudtam költözni. Két éve váltam el. Hosszadalmas huzavona volt, és még most sem rendeződött teljesen az életem. Lassan törlesztem az első részletet abból, amit az IT-s kollégánk, Robi adott kölcsön. A válásom idején többször látta, hogy az otthon is befejezhető munkáimat inkább az irodában csinálom, vagy a büfében adogatom össze az aprópénzt a pénztárcámból. Skót terrierje van, nekem pedig drótszőrű foxom, ezért ha hazautazik a kutyaszőrallergiás anyjához, én sétáltatom az ő kutyáját is. Mikor először mentem Kalácsért, Robi megkérdezte, nem gond-e ez nekem havonta egyszer, én pedig kiböktem, hogy a jelenlegi helyzetemben lelkileg még jót is fog tenni, ecsetelve a válásomat. Fel sem tűnt, hogy egyáltalán nem kerültek szóba köztünk az anyagiak, én ingyen gondoltam sétáltatni a kutyákat. Akkor Robi felajánlotta, hogy fizetne érte, ráadásul egy nagyobb összeggel is segít. A volt csoporttársával fejlesztett autósjáték-applikációjukat megvásárolták, és most megengedheti magának, nem sürgős visszaadnom.

A kutyafuttatóban megcsörren a telefonom. Rita szaggatottan beszél, kapkod a szavak után.  Vesz egy nagy levegőt. A fülemhez tartom a telefont, amíg felszedem a kutyaszart, és megértően „ahamm”-ozok. Megkérdezi, találkozhatnánk-e.

Felviszem a kutyákat, majd futva elérek egy villamost. Rita egy nagy kék IKEÁ-s zacskóból válogatja a ruhadarabokat. Választ egy gépet, a digitális kijelzőhöz érinti a kártyáját, én közben a vasaló mellé letett függönyöket bámulom. Az utoljára hagyott piros top mellrészén észreveszek egy fehér pacát. Elrakta mosatlanul, miután Robi az egyik fontos ügyfél születésnapi köszöntése után behívta az irodájába, és magukra zárta az ajtót. Rita csak a garatreflexet írja le nekem, amitől majdnem elhányta magát. A topot azért rakta el, mert arra gondolt, hogy feljelentést tesz, és akkor bizonyíték lehet. Elmesélném neki a válási tárgyalásom előtti este történetét, amikor a volt férjem megpofozott, mert el akartam vinni a pereménél aranyozott, pünkösdi rózsás Hollóházi vázát, amit ő vett nekem ajándékba. Akkor meg ragaszkodott hozzá, hogy az az ő tulajdona. Többször is viselkedett így, de abban a vitában volt a legagresszívabb. Pillanatról pillanatra lejátszom a jelenetet a fejemben, mielőtt úgy döntök, hogy mégsem mondom el. Megkérdezem Ritát, tervez-e megkeresni egy áldozatsegítő egyesületet, többnek 0‒24-es segélyvonala is van, most azonnal felhívhatjuk őket. Ő is tudja, válaszolja, csak még nem vette rá magát.

Robi már a céges csapatépítőn feltűnően kereste a társaságát, az összes játékban egy csapatban voltak. A köszöntő bulin végig figyelt arra, hogy Rita pohara lehetőleg ne legyen üres. Ritát annyira nem vonzotta Robi kopaszodása, és amikor Robi felvetette, hogy egyszer elmehetnének moziba ketten, Rita felidézte az ócska horrorfilmeket, amiket a volt barátjával szerettek nézni. Mindig összeizzadt a tenyerük, ahogy szorították egymás kezét. Most, hogy életében először egyedül él, hiányzik neki az az érzés.

Pár másodpercig összenézünk, mielőtt bedobja a mosógépbe a fehér foltos topját. Elindítja a harminc fokos programot. Leülünk a géppel szemben, és nézzük a színes ruhák táncát a dobban. Rita előveszi a telefonját. Mutatja nekem instán a tükörszelfit, amit múltkor spinning előtt csináltunk. Erős szűrőt tett rá, mintha nem is mi lennénk. Így túl erőltetettnek találom a mosolyomat, miközben Rita a legcsábosabb tekintetét mutatja. A képet huszonheten kedvelték, öten különböző színű szívecskéket kommenteltek alá. Rita megjegyzi, hogy az ő oldalán ez egész jó aránynak számít. Megérkezik az értesítés a huszonnyolcadik kedvelésről. Robi az.

Másnap az ebédszünet végén bekopogok Robi irodájába, hogy visszaadjam neki az első részletet. A delelő napsugarak szétterpeszkednek az ablakokon. Köszönök neki, megkérdezi, hogy vagyok. Odacsúsztatom a borítékot az asztala szélére. Mintha egy vizes rongyot kicsavarva tartanék, úgy feszít a dühöm. Motyogva megköszönöm a segítségét, együttérzőn bólint felém, a számítógép órájára néz. ‒ Szólnál Ritának, hogy jöjjön be hozzám, mielőtt hazamegy? ‒ kérdezi, miközben megigazítja a billentyűzetét. Kedvem lenne a falhoz vágni egy aranyozott peremű pünkösdi rózsás Hollóházi vázát.

A dohányzóban találom Ritát. Könyörgök neki, hogy ne menjen be Robihoz, kimentem majd valami kifogással, de ragaszkodik hozzá, hogy beszéljen vele, legalább tisztázza a helyzetet. A délután hátralévő részét csendben dolgozzuk végig. Veszem a táskám, elköszönök. Csukódik a liftajtó, látom, ahogy feláll, és megigazítja a szoknyáját.

 

Gerebenics Nóra 1990-ben született Budapesten. A Károli Gáspár Református Egyetem szabadbölcsészet/kommunikáció szakán és Metropolitan Egyetem forgatókönyvíró/film dramaturg szakán diplomázott. 2017 óta publikál novellákat.