Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Fotó: Mondik Márta

Napfelkelte

Hamar felmérte a helyzetet. Nem a világvége jött el, egy drón körözött az udvar felett.


Aljona néni az ötödik emeleti lakásának balkonján, cigarettával és frissen főtt kávéval kezdett minden napot. Előbb kelt, mint a Nap, így látta az év összes napfelkeltéjét. Egy időben mindet dokumentálta, és kitette a képeket a közösségi oldalakra. De az embereket nem érdekelte a hatalmas csillag első sugara. Így Aljona néni egy idő után csak megcsodálta a jelenséget, és fotózás helyett megkezdte az aznapi doboz dohányt.

Nem volt ez másképp azon a reggelen sem. A különbség csak az volt, hogy Aljona nénit rettenetes macskajaj kínozta. Elátkozta az összes vodkahamisító kontár kezét, akik ilyen rossz minőségű italt tettek a polcokra. Szívesen megvette volna az ötcsillagos konyakokat, vagy a luxusborokat, de költséghatékonyan kellett berúgnia, mert a nyugdíjából nemigen futotta drága dolgokra. Az olcsó mulatság egyetlen hátránya a keserves másnap volt. Így azon a reggelen kávé helyett uborkásbefőtt volt Aljona néni kezében.

A szürkületben ügyetlenül nyitotta ki az üveget. A kést, amivel felfeszítette a fedőt, le is ejtette. Pengével érkezett meg az alsó szomszéd virágágyásába. Kettészelt egy muskátlit. Szerencsére senki sem járt odalent. Aljona néni egy pillanatra azért lelesett, hogy még egyszer ellenőrizze a kést, majd a törött műanyag székébe huppanva nagyot kortyolt a savanyú uborka levéből. Arra gondolt, Magdolna, az alsó szomszéd hogy fogja átkozni a muskátli miatt.

Furcsa zaj csapta meg a fülét. A napkorong helyett egészen mást látott szemmagasságban.

– Bozse mij![1] – nyöszörögte ijedtében.

Hamar felmérte a helyzetet. Nem a világvége jött el, egy drón körözött az udvar felett.

– Igyi náhuj![2] – kiáltotta, és a repkedő masinához vágta az uborkásüveget.

A furcsán berregő gépezeten hatalmasat csattant az üveg. A propellerek szétkaszabolták az uborkadarabokat, a befőttlé esőként zuhogott a muskátlikra. Aztán a drón és az üveg maradéka is a panelház udvarára hullott.

Aljona néni újabb szál cigarettára gyújtott. Lenézett a balkonról, és mosolyogva hamuzott a gépezet hullájára.

 

[1] Istenem

[2] Menj a faszba!

 

Sz. Kárpáthy Kata Kárpátalján él, az ukrán–magyar határtól 25 kilométerre. Magyart hallgat mesterképzésben. Alapképzésben két szakon – magyar és szociálpedagógia – végzett. Újságíró és tanító(néni). Nem tud úszni, és nem is ez az igazi neve.