Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Fotó: Kovács Bodor Máté

Szirmai Panni: Vénasszonyok nyara

Nyáron vettem öt kiló rizst, le volt árazva a kínainál. Elég lesz egész télre. Tudom, hogyan lehet takarékoskodni. Az ember egyszerűen visszafogja magát, ha arról van szó. Nem kell annyit enni. Édesanyámnál egyetlen szem sem ment veszendőbe. Olyan nem létezett, hogy válogatós gyerek, meg a szaftot nem akarja kitunkolni.

Minden este bemondja a tévé, hogy esni fog. Aztán nem. A Marika is mondja, az újság is megírja. És esik? Nem esik. Pedig a földnek nem lenne mindegy. Édesapáméknak az volt az időjárásjelentés, hogy lesték a békát, mit csinál az üvegben. Most meg a tévé közli, mi lesz. Csak hát nem az lesz, többnyire. Mert ki se néznek az ablakon. Én viszont hiszem, ha látom. Most nem látok esőfelhőket, de megérzem a csontjaimban, ha változik az idő. A kosztümös időjós is elhiszi majd, ha megöregszik. Nem hibáztatom ezeket ott, a tévében, de mégiscsak súlya van annak, amit bemondanak.

Annak úgy kellene lenni. Az időjárás sorsfordító lehet. Azért van a kinti hőmérőm, hogy tudjam. Mégis jobb, ha tudja az ember, nem igaz? Hogy mire számíthat. Ha reggel megnézem, és nem melegszik fel nyolcig tizenöt fok fölé, akkor ki se megyek. Minek? Mindenem megvan. Persze, a szomszédok is segítenének, de nem akarok senkinek a terhére lenni. Nyáron vettem öt kiló rizst, le volt árazva a kínainál. Elég lesz egész télre. Tudom, hogyan lehet takarékoskodni. Az ember egyszerűen visszafogja magát, ha arról van szó. Nem kell annyit enni. Édesanyámnál egyetlen szem sem ment veszendőbe. Olyan nem létezett, hogy válogatós gyerek, meg a szaftot nem akarja kitunkolni. Nem úgy, mint a mostani gyerekek. Egész nap tömik magukba a kekszet meg a kólát. Na, inkább hagyjuk. Be van zacskózva az a rizs rendesen. Kimértem napok szerint. Nem is kell minden nap főzni, így is spórolok az árammal. Hétfőn, szerdán és pénteken készítek egy adagot. Néha répával eszem, az tápláló, és másnap is finom. Nem kívánok vastagabb ételt, nem bírja a gyomrom. Egész életemben főztem a családra, abáltam a szalonnát, töltöttem a kolbászt, harminc kiló paprikából meg paradicsomból tettem el télire lecsót. Bőven elég nekem ez a rizs. És változatos! Kis vegetával meg tudja bolondítani az ember. Nem kell túlbonyolítani.

Mindenem megvan, ami kell. A népkonyhára is elmegyek néha, de csak a társaság miatt. Jól főznek egyébként. És nem kell mosogatni se, praktikus az a műanyag edény. Fel lehet használni később, ezért mindig elhozom. Már van itthon több tucat. Csak mindig elfelejtem magammal vinni, mikor megyek. Nem rossz ez a földszinti lakás, kicsit huzatos, de azért megvagyok. Nem túl világos, viszont nyáron hűvös marad. Ha itthon vagyok, sokszor be se gyújtok. Minek? Elnézelődök az ablakban. Réteges öltözködés, több zokni. Megedződtem, sose voltam az a fázós. Kérdezgetik néha, hogy vagyok, itt rendes emberek laknak. Jó a közösség. Volt, hogy kekszet hoztak, vagy tortát, ha maradt. Ilyenkor mit csináljak? Nem utasíthatom vissza az ajándékot. Kaptam a múltkor az első emeleti fiatalasszonytól egy elektromos takarót. Na, azt nem fogom használni sose, még kigyullad itt nekem a szoba. Az eredeti csomagolásában van azóta is az ágy alatt. Szépen bevilágít a szobába az utcai lámpa, annak a fénye egész este elég. Nem szoktam már tévézni se nagyon. Csak belenézek, de alig van néznivaló. Nem vagyok én olyan, mint az özvegyasszony itt a házban, amelyik ki se jön a lakásból, egész nap megy nála a tévé. Hát mi abban az öröm? Szerencsére nekem jó természetem van, megtalálom a hangot az emberekkel. Szeretnek, nem azért mondom. Akárhány munkahelyem volt, mindenhol benne voltam a pikszisben. Azt is meg kell becsülni, hogy mostanra sem lettem magányos, igaz? Legalább a magam ura vagyok. Nem kell ugrálnom senkinek, ugráltam eleget. Mondjuk azt tényleg nem értem, hogy miért mondják, hogy esni fog, amikor nem fog. Pedig jót tenne a földnek.

Szirmai Panni 1988-ban született Budapesten. Doktori kutatását az ELTE-n végezte kísérleti költészet témában. Érdeklődése kiterjed az alternatív kultúrával és experimentális művészettel kapcsolatos kérdésekre.