Karcagi Ágnes kisprózái
- Részletek
- Írta: Karcagi Ágnes
Pontosan ezernegyven vasárnap. Ezernegyven alkalom a megbánásra. Kórházban csak egyszer voltam ‒ ha nem számítjuk a születésemet. Egy csontom tört el. A fülembe négy lyukat lövettem. Háromszor hánytam alkoholtól és egyszer sem mondtam el anyámnak, mégis mindig kiderült.
244
Testvérből pontosan kettő, talán azért, mert így valakiről mindig gondoskodni kell. És nálunk legtöbbször van is valaki, aki gondoskodik. Anyából egy egész apából háromnegyed. Az igazi nagyjából negyedrész, a pót pedig talán fél. Kilókból nagyjából nyolcvan adatott nekem.
Gyerekkori traumákból összesen öt. Két nagyszerű nagyszülő, két nagyszerű halál. Kutyából egy, macskából kettő. Egyesekből három, az ötösök sosem érdekeltek. Összetört tányérokból nyolc, baráti összeveszésekből négy, könyvekből pedig kettőszázhatvanhárom darab. Háromszor voltam szerelmes és háromszor csalódtam. Pofonokból kettőt adott anyám, hármat a bátyám. Öt alkalommal ettem pisztáciát, hatszor fáztam fel és összesen kilencszer estem le a lépcsőn. Pontosan ezernegyven vasárnap. Ezernegyven alkalom a megbánásra. Kórházban csak egyszer voltam ‒ ha nem számítjuk a születésemet. Egy csontom tört el. A fülembe négy lyukat lövettem. Háromszor hánytam alkoholtól és egyszer sem mondtam el anyámnak, mégis mindig kiderült. Kilencvenhatszor menstruáltam, és mindig elmondtam anyámnak. Tizenegy harisnya szakadt szét a combomon, hat gomb esett ki az ingemből és két melltartómból jött ki a merevítő mosás után. A körmömet ötvenkétszer festettem ki ‒ tizenhétszer pirosra.
Nagyjából ennyi történt 244 hónap alatt. Ez minden, ami valaha fontos volt.
Legédesebb kapcsolatom
Szégyen. Az esemény után még napokig érezte. Kezdetben csak ritkán, aztán fokozatosan erősödött. Ez a szégyennek az a fajtája, ami folyamatosan velünk van. Megszokta, tűri. Olyan, mint egy hívatlan vendég vasárnap délután.
Van, hogy enyhül. Ilyenkor helyére ül az önutálat. Tudod, amikor gyerekkorodban nem kapod meg az utolsó csokit és leszidnak. Ez sokkal trükkösebb. Ritkán jelentkezik, de ha betoppan, akkor pánikszerűen. Nála egyébként különösen sokszor kopogtat az önmarcangolás: a körmösnél, az iskolában meg ebédkor. Undorodott magától, egyszerűen nem értette, mi vitte rá arra, hogy ilyet tegyen. Ilyet senki sem csinál. Utoljára Szandi szülinapján, a csokitorta után érezte ezt. A szégyen és az önutálat ugyan ilyenkor általános, de ő minden elképzelhetőnél komolyabb szinteken szenvedett. Jött aztán a bizonytalanság, a titkolózás és az elszigetelődés. Szép sorjában. Annyira borzasztó volt ilyet tenni, hogy senkinek nem akart róla beszélni. Pedig sok barátja volt, de egyik sem értette volna. Ezután a konkrét alkalom után annyira megszégyenülve érezte magát attól, amit a szájába vett, hogy el akart tüntetni a testéből minden nyomot. Két ujját hívta segítségül. Sosem érezte magát kevesebbnek. Nem segített a terápia sem. Ez az eset végzetes volt.
Ilyen aljasságokra képes egyetlen darab habos fánk. Egyetlen darab habos fánk.
Karcagi Ágnes 2002 óta része a világnak, Győrben született, jelenleg másodéves magyar szakos hallgató az ELTE-n. A könyveit nagyság szerint rendszerezi.
