Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Misina

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Kezdetben volt az eszem. Először csak álmok laktak benne. Később jöttek a szavak, végül belefért a sötétség riasztó csöndje is.

Bővebben ...
Fotó: Székelyhidi Zsolt

Makó Ágnes: Csak egyszer szólítanak

Kapkodva felöltözöm, kint leülök, nézem az ajtóra ragasztott plakátokat és tájékoztatókat, az asztma fő tünetei, a betegjogi képviselő telefonszáma, a leletkiadás időpontjai. Próbálok olvasni. Becsukom a könyvet, elrakom. Megnézem a telefonomat. Üzenetek, emailek, hírek, hiába pörgetem, semmi érdekes.

Nyikorog az üvegezett lengőajtó, ahogy belököm. Még egyet nyikordul, amikor becsukódik a hátam mögött. A kis ablakhoz lépek, a kis ablak zárva. Odahajolok, köszönök. Az üveg mögött ülő nő nem néz rám. Maszkot húz, kinyitja az ablakot, még lejjebb hajolok, még egyszer köszönök, benyújtom az egymásra simuló TAJ-kártya, személyi, lakcímkártya, beutaló pakkot. Elveszi, mond valamit, de nem értem, mert közben megnyikordul az üvegezett lengőajtó. Idegesen megismétli, folyosó, a kék-fehér táblánál jobbra, sehol nem látok táblát, de bólogatok, ad egy vonalkódos cetlit a nevemmel és egy sorszámmal. Elindulok a folyosón, egyszer csak ott a tábla, és tényleg el lehet fordulni jobbra és le lehet ülni. Senkit nem érdekel, hogy ott ülök, remélem, majd szólítanak, és hogy rajtam kívül mindenki tudja, mire jó a kezemben szorongatott cetli.

A váró ablaka az udvarra néz. Az eső veri a kukatároló fölé erősített sárguló műanyag tetőt, végigcsorog a légkondi rozsdás dobozain, tovább mállasztja a szemközti tűzfalat, a csupasz téglákon moha zöldell.

Könyvet veszek elő, kinyitom, olvasok egy bekezdést, az ajtóra nézek, becsukom. Újra kinyitom, de nem olvasok. A könyv fölött magam elé nézek.

Őrjítő salsaritmus. Konga. Bejönnek a rézfúvósok, a tenger felől sós párát hoz a szél. Hullámzó csípőmozgás, a nap szikrázik a homokszemcséken. Az asszisztens felveszi, hümmög, hallgat, megint hümmög, éles hangon beleszól. Ne sírjál, drágám. Már nem szenved. Ott nyargal az örök… kutyamezőkön. Nyugodjál meg, igyál egy felest, ne menj sehova, csak pihizzél. Na, csók a család, aztán ne bőgj!

Szólítanak. A nevem hallatán úgy ugrom fel, mint aki darázsba ült. Elteszem a könyvet. Bezárom magam mögött az ajtót, szertartásosan átadom a vonalkódos cetlit, senki sem szól, hogy rosszul csináltam valamit. Itt tessék derékig levetkőzni. A pulcsit és a pólót egyszerre veszem le, gombócba gyűrve a székre teszem, a melltartót a tetejére egyensúlyozom. Oda kellene fellépni, karját felemeli, nagy levegő, benntart, végeztünk, eredményért szólítani fogják, csüccs.

Kapkodva felöltözöm, kint leülök, nézem az ajtóra ragasztott plakátokat és tájékoztatókat, az asztma fő tünetei, a betegjogi képviselő telefonszáma, a leletkiadás időpontjai. Próbálok olvasni. Becsukom a könyvet, elrakom. Megnézem a telefonomat. Üzenetek, emailek, hírek, hiába pörgetem, semmi érdekes.

Elteszem a telefont, felállok. Az asszisztens rám néz, megkérdezi, mire várok. Eredményre, mondom. Arra nem itt kell várni, másik folyosó, a lépcsőnél balra, ott fogja szólítani a doktor úr. Megköszönöm, felkapom a kabátomat, táskámat, rohanok, leejtem az esernyőt, felveszem, megyek tovább, itt a lépcső, jobbra vagy balra? Balra, biztos, hogy balra, befordulok, újabb váró, az eső veri az ablakpárkányt, kabátos férfi ül a fehér padon, újságot olvas, egyforma fehér ajtók, keresem a kiírást, sehol semmi, csak hogy ne kopogjanak, leülök.

Megnézem a telefonomat, semmi. Nézem az ajtót. Kinyílik, kilép rajta egy nő, elsiet. Becsukódik az ajtó. Várok.

Biztos szólítottak, de nem voltam itt. Kétszer is kiabálták a nevemet. Töröltek. Nem fognak újra hívni. Szólnom kellene, hogy itt vagyok, de tilos kopogni.

Várok. Nyílik az ajtó, kijön egy srác, elmegy, neki sem merek szólni, nincs kinek szólni, az ajtó becsukódik.

Csend van, nem jön senki, összeszorult torokkal könnyezem, elképzelem, hogy rám förmednek majd, amiért nem itt vártam, hiába kiabálták kétszer is a nevemet, miattam borult fel a behívási sorrend, és azért, mert nincs nálam a vonalkódos cetli, mert nem adták vissza, mert még azt sem tudom, hogy vissza kellett volna kérnem a vonalkódos cetlit a lift melletti, behúzott függönyű ablaknál, és minden hiába, mert a vonalkódos cetli nélkül semmit nem tudnak velem kezdeni, nincs eredmény, nincs diagnózis, nincs terápia, nem létezem, tűnés, menjek innen, menjek haza, menjek a körzetihez, kérjek új időpontot, hozzam az új beutalót, és majd ebből megtanulom, amit mindig is tudnom kellett volna.

Nyílik az ajtó, kinéz egy fehér köpenyes szemüveges, a nevemet mondja, felpattanok, egy csomóba fogva felnyalábolom a kabátot, táskát, könyvet, zsepit, szemem az ajtón, megyek. Az ajtó nyitva, belépek, köszönök, a fehér köpenyes szemüveges visszaköszön, remegő térddel leülök, várok, nézi a papírokat, a képernyőn a röntgenképet, kérdez, mióta, válaszolok, két hete, magamban ismételgetem, hogy azért vártam máshol, mert a röntgenben azt mondták, csüccs, és akkor leültem, mert ott volt a pad, az a másik pad, a másik váróban. A fehér köpenyes szemüveges nem kérdez, azt mondja, békés, tiszta, negatív, nem értem, mi az, hogy békés, megkér, hogy vetkőzzek, vetkőzöm, hallgat, sóhajtsak, nagyot sóhajtok, még egyet, a mai legnagyobbat sóhajtom, felöltözhetek. Felöltözöm, leülök, mosolyog, magamban mondogatom, hogy azért vártam máshol, mert a kis ablaknál nem mondták, vagy ha mégis mondták, akkor pont nyikorgott az ajtó, de nem kérdez. Valamit mond a hörgőkről, az inhalálásról, meg az e-receptről, elköszön, kint vagyok, veszem a kabátom, lököm a nyikorgó ajtót, kint vagyok, nem emlékszem, mivel kell inhalálni és minek, csak annyira emlékszem, hogy nagyjából rendben vagyok.

Makó Ágnes 1983-ban született Budapesten. Társadalomtudósként, kutatóként dolgozik. 2018 óta ír, több kreatív írás kurzuson és mentorprogramban tanult. 2019 óta rendszeresen publikálja novelláit, verseit és meséit irodalmi folyóiratokban. Első novelláskötete 2023-ban jelenik meg.