Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Fotó: Manger Ádám

Manger Adrienn: A kiskosztümös

Kinyitotta a hűtőt. Egy darab vaj, két paradicsom, egy megbontott Ostoros rozé. Főznie kéne valamit.

Enikő szélesre tárta az ajtót. Élvezte, ahogy a friss, tavaszi szellő életet lehel az aprócska garzonlakásba. A nyár közeledtével a fény egyre nagyobb részt hasított ki magának a teraszból. Júniusra már a sötét nappaliba is bemerészkedett. Egyre több teraszajtó nyílt ki: tányércsörömpölés, telefonbeszélgetések és házastársi civódás zajai töltötték meg a közös kertet.

Enikő minden napszakban mást hallgatott. Reggelente tanúja volt, ahogy a kisgyerekes család nagy nehezen elindul otthonról.

– A tízóraidat eltetted? Igyekezz már, elkésünk!

– Anyu, hol a cipőm?

– Az orrod előtt.

– És a zoknim?

– Ahol hagytad, kisfiam.

– De hoool? Nem találom.

Péntek esténként vihogás, koccintás és csajbuli, rosszabb napokon negyven percen át tartó üzekedés hangjai lopták el az álmot a szeméről. Nem ismerte a szomszédait, de akaratlanul is fültanúi lettek egymás életének. Néha elmélázott, belőle vajon mit hallhattak. Hogy az anyjával meg a barátnőivel telefonál, az üvöltő Madonna-számokat, amikor takarít, hétvégente pedig az aktuális Netflix-sorozat párbeszédeit.

A szobába beosonó fénycsíkot bámulta. Porszemek táncoltak benne. Ma nem volt semmi dolga. Nem kellett rohanva készülődnie, a busz után sietnie. Tegnap felmondott. A főnökei gyorsan elengedték, még az ilyenkor szokásos harminc napot sem kellett letöltenie. Nem lepődött meg. Régóta ímmel-ámmal végezte a munkáját. Úgy érezte, tulajdonképpen ő tett szívességet azzal, hogy megspórolta nekik a kirúgást.

– Holnap már nem kell bejönnöd – mondták neki.

És nem is ment. Hét év után először. Azt hitte, nem tud majd mit kezdeni magával, hogy ürességet fog érezni. Hét éven át minden áldott hétköznap ugyanaz a rutin. Ébresztőóra, kávé, sietősen bekapott reggeli, futás a busz után. A melóhelyen unalom meg számolgatás, hogy mikor lesz már vége a munkaidőnek. Nem attól félt, hogy hiányozni fog neki, de azt tudta, hogy évek múltán a megszokott kényelmet nehéz megkülönböztetni a szeretettől. De nem jött be a jóslata. Üresség helyett megkönnyebbülést érzett. Hosszú idő óta most először aludt jól. Nem ébredt fel egyszer sem, nem kellett kimennie pisilni, nem álmodott semmit. Reggel ráérősen lefőzte a kávéját és végiggondolta, mit fog csinálni.

Listája volt az elvégzendő teendőkről, fotóalbum-válogatás, könyvporolás, hűtőtakarítás, téli cuccok elpakolása. Csupa olyan dolog, amire eddig sosem fordított időt. Lehet, hogy ma sem fog, gondolta magában.

Kinyitotta a hűtőt. Egy darab vaj, két paradicsom, egy megbontott Ostoros rozé. Főznie kéne valamit. Összekészült, felkapta a kiszaggatott farmersortját, belebújt a papucsába, haját fürdőszoba-kontyban a feje tetejére kötötte, vállára dobta a legnagyobb vászontáskát, amit otthon talált, és elindult a CBA felé. Ráérősen ballagott le a lépcsőn. A korlát melletti bokor aljában feketerigók ugrándoztak. Az egyik tojó éppen egy gilisztát vitt a csőrében. Enikő komótosan figyelte a madarakat néhány percig, aztán továbbindult. Balra fordult az Attila úton az Alagút irányába. Már épp belépett volna a fotocellás ajtón, amikor valaki váratlanul megszólította.

– Ne haragudjon, kedvesem!

A bolt előtt kiskosztümös öregasszony ácsorgott. Az élénk, ciklámen rúzs megvastagodott az ajka ráncaiban. A szemközti buszmegállóba éppen nyüszítve, fújtatva futott be a tizenhatos. A kék minibuszt visszatükrözte az idős nő hatalmas, barna lencsés napszemüvege, ami aránytalanul nagy volt a fejéhez képest. Mellette ott lihegett gombszemű plüsskutyája. Ütemesen vette a levegőt, csak a bolt fotocellás ajtajának ki- és becsukódásakor tartott apró szünetet.

Nem lepődött meg, hogy az öregasszony ráköszönt. Az idősek mindig szóba elegyedtek vele a buszmegállóban, a metrón, a piacon, a gyógyszertári sorban ácsorogva. Eleinte bosszankodott miatta, mostanra azonban beletörődött. Szívesen megmutatta nekik, hogyan kell használni a sorszámtépő automatát, merre van az akciós kefir, vagy a metrópótló megállója. Meghallgatta, hogy Londonba költözött az unoka, és csak szkájon tudnak beszélni. Hogy évek óta fáj a csípője a néninek, de még mindig nem kapott időpontot a műtétre.

– Ne haragudjon – kezdett bele az idős nő –, a CBA-ba készül?

– Igen, oda indultam.

– Tudna venni nekem egy provanszi fűszerkeveréket meg egy fekete csomagolású Omniát?

Enikő arcára kiült az értetlenség, erre az öregasszony gyors magyarázatba fogott.

– Elindultam, hogy megsétáltatom a kutyát, aztán eszembe jutott, hogy kellene otthonra pár dolog, de Falatkával nem mehetek be. Természetesen kifizetem.

Rámosolygott a nénire, és egyből rávágta, hogy persze. Azt hitte, újabb szörnyű történetet kell majd végighallgatnia, megkönnyebbült, hogy megússza egy rövid bevásárlással.

– Kedvesem! – szólt utána a hölgy. – Vegyen már nekem egy vodkát is, tudja, azok a kis üvegek ott a kassza mögött.

Enikő belépett a boltba. Rutinosan mozgott a kacskaringós sorok között. Gyorsan megtalálta, amiért jött. Zöld pesztót meg egy csomag száraztésztát tett a kosarába, majd a fűszerek felé fordult. Sokáig válogatott a tasakok között, mire végre megtalálta a provanszit. Persze, hogy ez kell az öreglánynak, nem holmi fokhagymasó vagy Vegeta, gondolta, és elmosolyodott. Utána balra fordult, felment a félemeletre, kivett a hűtőpultból egy harminc dekás, befóliázott sajtdarabot, majd visszafordult és a földszinten a kávék felé vette az irányt. Az Omniából két csomagot vett, egyet magának is a kosárba rakott, majd beállt a sorba. Itt még nem voltak önkiszolgálós kasszák, aminek őszintén örült. Semmi kedve nem volt egyesével vesződni a vonalkódokkal.

– Hatezer-kétszáz forint lesz – vetette oda a pénztáros. Enikő épp rávágta volna a szokásos „kártyával fizetek” választ, amikor eszébe jutott a lényeg.

– Adna még nekem egy kis üveges vodkát – kérdezte félszegen, mint, amikor tini korában tampont vásárolt.

A pénztárosnőnek a szeme se rebbent. Mintha azt mondta volna a tekintete, sok mindent látott ő már itt az első kerületben. Hátrafordult és unottan megkérdezte.

– A Royal jó lesz?

– Remek, köszönöm – vágta rá, amilyen gyorsan csak tudta.

– Egy elég? – kérdezett vissza a nő. Enikő egyre kellemetlenebbnek találta a helyzetet. Úgy érezte, minden vásárló őt nézi.

– Elég – mondta. Sietősen odaérintette kártyáját a terminálhoz, és már pakolt is. Közben arra gondolt, nem véletlen, hogy az öregasszony őt küldte be a boltba. Kinek lenne kedve ehhez a megaláztatáshoz? Kávé meg provanszi fűszerkeverék, ez mind csak álca, a vodka volt itt a lényeg, értette meg hirtelen. Feldühödött. Összeszámolta a telefonjával a nő tételeit, aztán kiment a bolt elé. Az öregasszony ugyanott állt, ahol eddig, de már nem volt egyedül. Egy másik idős nővel beszélgetett. Talán a barátnője lehet, vagy a szomszédja, gondolta a lány. Idegességében a nyakláncával kezdett babrálni, a középen lógó aprócska delfin medált többször is a szájához érintette. Még mindig dühös volt. Közelebb lépett hozzájuk.
Kotorászni kezdett a vászontáskában, közben nem nézett a nő szemébe. Átadta neki a fűszert, majd a kávét, éppen nyúlt volna a kis vodkáért, amikor az idős asszony megragadta a karját. Szinte könyörgőn nézett rá. A barátnője mellettük állt, a jelenetet figyelte. A kis fehér plüsskutya még mindig ott lihegett gazdája lábánál, továbbra is a fotocellás ajtót bámulta. Enikő vette a lapot. Feldúltságát részvét váltotta fel. Megsajnálta a nőt. Elengedte az üveget, aztán lassan kivette a kezét a vászonszatyorból.
– Nagyon köszönöm kedvesem, mennyivel tartozom? – kérdezte megkönnyebbülten az idős hölgy.
– Ezernyolcszáz forint lesz – felelte némi habozás után.
Az öregasszony elővette a pénztárcáját. Kétezer forintot nyújtott át a fiatal nőnek. – Tartsa csak meg, drágám, nagyon köszönöm a segítségét – hálálkodott. A barátnő közben bizalmatlanul méregette őket, talán sokallta a kétszáz forintos borravalót.
Enikő egy pillanatra elidőzött az idős asszony arcvonásain, a szemét kereste a barna lencsés napszemüvege mögött. Látta, hogy párás lett a tekintete. Előkereste a pénztárcáját. Szerencsére mindig tartott magánál aprót. Ujjai gyorsan kitapintották a kétszázast. Átadta a néninek, aztán a lakása felé indult. A vászontáska alján ott lötyögött a kis üveges szesz.


Manger Adrienn 1985-ben született Szegeden. Az SZTE Bölcsészettudományi Karán végzett. Szereti a kávét és az agarakat. Három éve kezdett el írni. Első novelláskötete 2023-ban jelenik meg.