Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Fotó: Takács Nándor

Takács-Csomai Zsófia: Honvágy

 A külvilággal rég nem érintkeznek, nem vágyják a találkozások kényszerét. Üvegházuk bővelkedik málnában, igyekeznek a poloskákat távol tartani.

I.

Végérvényesen egymás mellett döntöttek. Életük ráépült a négyszögletű kis telekre. Egymásra néznek, és hallgatólagosan megegyeznek abban, hogy a melegfront az oka mindennek.

II.

Két év sokkal többet jelent nekik, mint remélték. Egymás hiedelmeit, ahogy a sajátjaikat is, elhiszik. Együtt figyelik, ahogy a szomszéd cica ágaskodva issza a rozsdásodó vályúból párolgó vizet. A minap még riadtan hallgatták a külső zajokat, ma már elcsendesítik szívüket, és háborítatlanul belefognak teendőikbe. A bodobácsok elhagyták a nagylevelű hárs törzsét, új otthon után kutatnak. Fejük felett a stukatúrnád ölelésében megannyi kis szilánk várja, hogy összeszedjék. Igényt tart figyelmükre a lángra lobbanó gallykupac is. Füstje hamarosan összekeveredik a széllel érkező szaharai homokkal.

III.

Úgy érzik, be vannak táblázva a gondolataik. Órákon át nem szólnak egymáshoz, közben többet mondanak el, mint sejtik. Fekhelyükön egymás mellett sorakoznak a vánkosok, ők pedig várják az estét, mikor egymás kezét fogva megpihennek. Álmaikat megbeszélik, elűzik egymás szörnyeit. A külvilággal rég nem érintkeznek, nem vágyják a találkozások kényszerét. Üvegházuk bővelkedik málnában, igyekeznek a poloskákat távol tartani. Selymes nyugalmat áraszt konyhájuk csempéje. Ízes dzsemek sorakoznak pirosan-sárgán polcaikon. Üvegeikben érlelik a zamatot.

IV.

Felváltva olvasnak az elmúlásról és az életről. Elsuttogják reményeiket, vásznakra festik múltjukat. Sokféleképpen mesélnek egymásnak, mindahány forma csakis az övék. Lecsupaszítva, vacogva állnak egymással szemben. Figyelik a másik szemében önmagukat. Mikor már dideregnek, haladékot adnak az őket kísértő gondolatoknak: szeretnék meglátogatni szeretteiket, amíg még lehet. Lehámozták egymásról kötöttségeiket, mint vastag kabátot a meleg szobában télvíz idején. Tudják, mit várnak az élettől.

V.

Az erdőket járják. Nem kell mást tenniük, csak követni a jelzést. Amíg kismalacok sivalkodnak a bokrokban, addig jó irányba tartanak. Harkályok morzézzák az aznapi leckét. Elvesznek a táj zöldjében, ujjukkal követik a fák tekergő gyökereit. Nem hitték volna, hogy így fordul a világ.

VI.

Mécsest gyújtanak. Kormol, innen tudják, jóra fordul a sorsuk. Lefekvés előtt ellenőrzik az ajtókat, mind zárva van. Egymás szemébe néznek a holdfénynél, összekulcsolt kezek jelzik álombéli szövetségüket. Rózsabogár koppan a hársfa ágán. A déli szél leheletétől sercenve alszik ki a gyertyaláng.


Takács-Csomai Zsófia 1991-ben, Zircen született. Tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen, majd az ELTE-n folytatta. Férjével a Bakonyban élnek.