Takács-Csomai Zsófia: Honvágy
- Részletek
- Írta: Takács-Csomai Zsófia
A külvilággal rég nem érintkeznek, nem vágyják a találkozások kényszerét. Üvegházuk bővelkedik málnában, igyekeznek a poloskákat távol tartani.
I.
Végérvényesen egymás mellett döntöttek. Életük ráépült a négyszögletű kis telekre. Egymásra néznek, és hallgatólagosan megegyeznek abban, hogy a melegfront az oka mindennek.
II.
Két év sokkal többet jelent nekik, mint remélték. Egymás hiedelmeit, ahogy a sajátjaikat is, elhiszik. Együtt figyelik, ahogy a szomszéd cica ágaskodva issza a rozsdásodó vályúból párolgó vizet. A minap még riadtan hallgatták a külső zajokat, ma már elcsendesítik szívüket, és háborítatlanul belefognak teendőikbe. A bodobácsok elhagyták a nagylevelű hárs törzsét, új otthon után kutatnak. Fejük felett a stukatúrnád ölelésében megannyi kis szilánk várja, hogy összeszedjék. Igényt tart figyelmükre a lángra lobbanó gallykupac is. Füstje hamarosan összekeveredik a széllel érkező szaharai homokkal.
III.
Úgy érzik, be vannak táblázva a gondolataik. Órákon át nem szólnak egymáshoz, közben többet mondanak el, mint sejtik. Fekhelyükön egymás mellett sorakoznak a vánkosok, ők pedig várják az estét, mikor egymás kezét fogva megpihennek. Álmaikat megbeszélik, elűzik egymás szörnyeit. A külvilággal rég nem érintkeznek, nem vágyják a találkozások kényszerét. Üvegházuk bővelkedik málnában, igyekeznek a poloskákat távol tartani. Selymes nyugalmat áraszt konyhájuk csempéje. Ízes dzsemek sorakoznak pirosan-sárgán polcaikon. Üvegeikben érlelik a zamatot.
IV.
Felváltva olvasnak az elmúlásról és az életről. Elsuttogják reményeiket, vásznakra festik múltjukat. Sokféleképpen mesélnek egymásnak, mindahány forma csakis az övék. Lecsupaszítva, vacogva állnak egymással szemben. Figyelik a másik szemében önmagukat. Mikor már dideregnek, haladékot adnak az őket kísértő gondolatoknak: szeretnék meglátogatni szeretteiket, amíg még lehet. Lehámozták egymásról kötöttségeiket, mint vastag kabátot a meleg szobában télvíz idején. Tudják, mit várnak az élettől.
V.
Az erdőket járják. Nem kell mást tenniük, csak követni a jelzést. Amíg kismalacok sivalkodnak a bokrokban, addig jó irányba tartanak. Harkályok morzézzák az aznapi leckét. Elvesznek a táj zöldjében, ujjukkal követik a fák tekergő gyökereit. Nem hitték volna, hogy így fordul a világ.
VI.
Mécsest gyújtanak. Kormol, innen tudják, jóra fordul a sorsuk. Lefekvés előtt ellenőrzik az ajtókat, mind zárva van. Egymás szemébe néznek a holdfénynél, összekulcsolt kezek jelzik álombéli szövetségüket. Rózsabogár koppan a hársfa ágán. A déli szél leheletétől sercenve alszik ki a gyertyaláng.
Takács-Csomai Zsófia 1991-ben, Zircen született. Tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen, majd az ELTE-n folytatta. Férjével a Bakonyban élnek.