Hírlevél feliratkozás

Keresés

Posta Marianna versei

Nem tudom, honnan jött, van-e akcentusa, / túl szép a szája ahhoz, hogy másra is figyeljek. / Nem zavarok, mondja mindig, amikor elnézést kérek / az alkalmatlankodásért. Nem vagyok alkalmatlan, / és ebbe beleremeg a mellkasom is. / Éjszakánként nyitva hagyom az ablakot, mert ő is / nyitva hagyja, átrendeztem a hálószobát

 

 

Posta Marianna 1983-ban született Debrecenben. Jelenleg Szentendrén él. 2006-ban jelent meg első verseskötete Szemhatárátkelés címmel. Több helyen is publikált (Csillagszálló, SZIFONline, KULTer, Műút, Hévíz).

 

 

Kávétejszín

 

Egy hete költözött a felettem lévő lakásba,
hét napja felment a vérnyomásom is.
Nem telhet el huszonnégy óra anélkül,
hogy ne kopogtatnék be hozzá,
hol a só, hol a cukor fogyott el, és messze a bolt,
vagy egy kis tejszín kellene a kávémba.
Nem tudom, honnan jött, van-e akcentusa,
túl szép a szája ahhoz, hogy másra is figyeljek.
Nem zavarok, mondja mindig, amikor elnézést kérek
az alkalmatlankodásért. Nem vagyok alkalmatlan,
és ebbe beleremeg a mellkasom is.
Éjszakánként nyitva hagyom az ablakot, mert ő is
nyitva hagyja, átrendeztem a hálószobát, és ilyenkor közelebb
húzódok az ablakkerethez. Hallgatom, hogy horkol-e már:
a búgó basszus elernyeszt.
Ugye, van köztünk valami, nem csak ez az egy emelet?

 

 

A nőd

 

A nőd leszek.
A kedves, aki regényeket olvas,
és rosszul értelmezi a hétköznapokat.
Messzi tájakra viszlek,
és régi sorokat magyarázok napestig,
hangom betölti a restit,
ahol mindig tojásrántotta illata árad.
Magunk mögött hagyjuk a költőket
és keményre tapossuk a virágágyakat.
Megszabadulunk minden kacattól
a nappaliban, a konyhában, a kertben.
Kihűlt szobákat, huzatos temetőket
hagyunk magukra.
Magunk mögött hagyjuk a kikötőket is
– ujjad hegyéről lesem a partokat.
Éjszakánként felhúzom a hajam,
mintha zuhannék,
hogy közelebb bújhass a nyakamhoz.
Oda viszlek, ahol nem öregszel,
mégis hosszabbak a nappalok
egy ember életénél.