nem lámpa / fény / mellett azon törve / hogy ha bolygókon / medrek árterek / akkor testeken is / a fejét // és ha így / ujjakat / visszafele húzza / végig / első élő sejteket érint // de csak összehányt / vörösgránit felszín / nem jelent bolygót // a foszfor fényt / egy csók a másik szájat / a néhány sorok kiüresítése / versírást

Bocsik Balázs 1997-ben született Szegeden. Jelenleg elsőéves irodalom- és kultúratudomány mesterszakos hallgató Budapesten. Verseit eddig a Hévíz, a Kulter.hu, a Rost és a Prae közölte.

a néhány sorok kiüresítése

három doboz gyufával

éjszaka egy kamrában

nem a kapcsolót keresi

beázott biztosíték

az nem a kamrában

nem lámpa

fény

mellett azon törve

hogy ha bolygókon

medrek árterek

akkor testeken is

a fejét

és ha így

ujjakat

visszafele húzza

végig

első élő sejteket érint

de csak összehányt

vörösgránit felszín

nem jelent bolygót

a foszfor fényt

egy csók a másik szájat

a néhány sorok kiüresítése

versírást

via appia

I.

nem ép újra, nem magábanvaló ismét.

csak, mint priccsen zihálva alvó rab, kinek bordái a rácsok.

reggelre helyreáll a légzés üteme.

a kiegyenlítődés e kritikus pillanata mindennemű emelkedettségtől

megfosztott, a Golgotáról menetet bontva lesétáló centúriók,

fejük nehéz, kezükben sisak.

II.

ha a katonák nem is, a rákok fel fognak lázadni.

és előre fognak menni, elkerülve a pillanatok birodalmi

természetét.

dicshimnuszokat zengve felejtik majd el

elsőként lemorzsolódó társaikat, akik útjelzők lesznek.

nyolc szeg bennük nyolc láb, az ég felé mered.

az égtájak között egy zendülés pereg.

III.

kedves száradó felület, kérdezik majd a rákok,

meddig tart még a nyár.

mikor leszünk városok polgárai, férfiak és

asszonyok, és minden föld a miénk-e, ahol

földeltünk el halottat?

kedves száradó felület, kérdezik majd a rákok,

fáj neked e száradás? sírsz-e és csak mi nem halljuk,

sajnál ez a rák család.

kedves száradó felület, ép leszel majd újra,

magábanvaló ismét?

a latrok teste is megszáradt, mégse vitték hírül.