MERÜLJ EL A SZIFONOKBAN!

A következő fejezet a könyvemben a viharról szól. Sok negatívum kötődik hozzá, pedig természetes jelenség, és nem veszekedéseket vagy sorscsapásokat jelez, csak figyelmeztet, hogy itt az ideje egy fontos döntésnek, valamint a nagytakarításnak, különös tekintettel a tükrökre és a nyílászárókra. (Belső felhő, 1080x1920 pixel) Illúziókat kergetsz, sóhajtozik anyám, nem hiszi el, hogy a kiállítótérben valódi felhő lebeg. Mutatom neki a videót, Berndnaut Smilde füstgéppel fúj ví

Elnézést kérek, próbálok nem rohanni, végre ott állok kinn a körfolyosón, nézem az eget. Szikrázóan kék, sehol egy felhő. – Milyen szép az inged – mondja a feleségem –, csak nem valami nővel találkozol? A rántottámat bámulom, van benne szalonna meg hagyma is, rettentő éhes vagyok, de hogyan kezdjek enni egy ilyen mondat után. Lopva ránézek, de nem borús az arca, szinte nevet, ügyesen elkapja a pillantásomat. – Nem érdekel már – mondja. – Egyik reggel felébredtem és már

Rossz szekér jön, kövek esnek le róla. A nő félrebeszél, vérglóriát rajzol magának a piszkos földön. Körbeállják a labirintust, állnak a tündöklésben. „Mint lámpa, ha lecsavarom, / Ne élj, mikor nem akarom.” Szabó Lőrinc „Általánosan elterjedt hiedelem, hogy az emberek a földből születtek.” Mircea Eliade „Asszonyaitok olyanok számotokra, mint a szántóföldek.” Korán Száguldó meteoritok alatt szeretkeztek. A figyelem pálcikacsöndje egy pillanat alatt törött ketté, a sz

Hamar összejön a baba. A vizsgálatok eredményei mind rendben vannak, alacsony rizikó, alig hízom. Andor kényeztet, masszírozza a derekam, velem együtt csinálja a kismama tornát. A szokásos füstfelhő közepén gubbaszt a konyhában az apám, amikor hazaérek a suliból. Utat vágok a szürkésfehér gomolyagban a konyhaszekrényig. Konzervet, tányért és villát veszek elő, fél szemmel apám körvonalait figyelem, amíg a mikróban forog a sólet. A pillantását lehetetlen elkapni; hunyorog, t

Furcsa az ideiglenes, ám annál szorosabban összeszíjazott élet-halál szövetség ezzel az idegennel, akinek most a kezébe adta az életét. 1. Álmosan kortyolgatja frissen gőzölgő kávéját, másik kezében a telefonja, hüvelykujjával pörgeti a belföldrovatot. A gyerekek már a bölcsődében vannak, a férje korán elvitte őket, ma apa-nap van, neki szabad a délelőttje. Negyvenkét évesen szülte az ikreket, csodaszámba ment a klinikán, de ő már elfelejtette a csodát, dupla gyerek, dupl

A Krakatau 1883-as kitörése tizennyolc köbkilométernyi hamufelhőt szórt a sztratoszférába. A lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet. A szigetvulkán nyomtalanul eltűnt. És boldogan éltek, míg meg nem haltak. Emlékszem, Papus, nem csak a meséket fejezted be így, a betűcserélőset is úgy kellett játszani, hogy valami jó jöjjön ki a végére: ALMA => ALFA => FAL => FÉL => SZÉL => ÉL Él, élni, az elég jó. Aztán amikor nagyobb lettem, azt is elmagyaráztad, hogy minden jó tör

Meg is írtam a szöveget, odaadtam apának, ő átfutotta, és egy rohadt nagy pofonnal felelt, azt mondta, ezt a borzalmat nem adja a búcsúztató kezébe Göröngyök puffannak a koporsó fedelén. Lomhán hajlonganak a sírásók, kell még egy szó, okádja az ősrégi, elemes lejátszó, bárcsak lemerülne, le is fog, mer’ ilyen tetű tempóban holnapig se temetik be azt a rohadt a gödröt, mindjárt’ beállok én is lapátolni. Bármit, csak mihamarabb tűnj a szemem elől, nagyi. (tűnj el tűnj el tű

A szárazság nem csak a természeté. Szomjúság az életre. Az élőre. Erőszakkal vagy csendben, táncolva vagy imádkozva. Mind az esőre vágyunk. Ugandát az alkony átfürdeti, majd a tulipánfák árnyékával takarja be. Nem alszom a napforduló óta. Amint virrad, zsinegből és szalmából kötözök egy kalapot, hogy elfedje frissen borotvált fejem. Gyakorlom a mozdulatlanságot. Nem érek a sprőd borostához, nem simogatom. Viszket. A kunyhónkban kilencen élünk. A fedele, akár a lábos, mozog,

Grand Canyon madártávlatból, hazaküldtem neked a képeslapot üresen, egyedül a címzés árválkodott rajta, mert a címed minden országban kívülről tudtam, mint a vércsoportomat, csak írni nem volt időm rá semmit. A fugák közt cikkcakkozó repedéseket figyelem, a csempe szigorú fehérségét, az itt-ott lerakódott vízkőfoltok térképrendszerét, te felnyögsz, fáj valahol, kérdezem gépiesen, már nem nézek oda, a fejed fölött pont úgy fekszenek egymás hátához a vízkőpacák, mint két felh

barlangos percekben és örökkön / valóságig kiállított pillanatokban / ahogy akkor is aggódtam le fog / szakadni az ég hisz az erdőben / voltunk tető nélkül az ágak alatt a vonzás ellenére mint a magtól a távolodó elektronok kerestünk újabb potenciált velős napokban az emlékezés meghanyatlott és magával rántva minket a sekély partokra felhőkből és fényekből próbáltam felidézni a jelent ami mellettem maradt árván felnőve barlangos percekben és örökkön valóságig kiállított pil

Innen lezuhanni, a mumpszos égnek könnyű csomói közül. / Annak bizonyosan hírértéke lenne. Az oválisra tervezett ablakokba bámulva egyszerre örökíti meg mind. A mimikáit ösztönösen szégyenlő japán üzletember és a nászutasok gyengébb csontozattal bíró fele. A légnyomástól ingerült gyermeknek elsőszülött testvére, kinek megnyúlt izomzata a férfiideálhoz még kevés. A rigónyelvű olasz lányok, mintha egyre csak a mascarponét emlegetnék. Mondataik irama a közönséges fülnek nem va