top of page

Tinkó Máté verse

2018. okt. 2.
2 perc olvasás

levél, amire / nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül / telik az idő. kinézek az erkélyablakon. / megnyugtat a látvány. / tündérek. faistenek. / belém ereszkednek, erőszakot tesznek / rajtam. te most épp nem vagy / szavadon fogható. testben zárt / szeretkezéseink. egyébként / pálcikák a fából szün- / telen, szakadatlan. // csak a forgácstól kellett volna védened.

(Bán Attila felvétele)

 

Tinkó Máté 1988-ban született Békéscsabán. Költő, kritikus, az ELTE PhD-hallgatója, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője. Első kötete 2014-ben látott napvilágot, Amíg a dolgok rendeződnek címmel.

 

Mikádó

 

P. A.-nek

 

I.

 

fák. fák, egyszer pálcikák

 

lesznek. de most még fák,

 

amik az égig érnek.

 

persze, még fák, meghasadt,

 

derékba szakadt törzzsel,

 

pompázatos fák kibomlással,

 

elszáradással, rügyfakadással újra,

 

fák magukra záródóan, széltükben-

 

hosszukban, ellenszélben fák, árnyék-

 

ban, napvillanásban, hideg egymás-

 

nak feszülésben, öntözésben álló,

 

víztől poshadó fák, tavak, apró váro-

 

sok mentén fák az isteni

 

kitettségben, fák, mondani

 

csak a szavakat, fák koronája

 

alá hullva, tekintettel végigsimítani

 

a fácskákon és ágacskáikon,

 

tanulni becézgetésük alázattal,

 

csonkolt fákká alakulni, felszívódni

 

egy fában, nézni az alkonyatban is

 

csak a fák együttállásait, kereszt-

 

metszetet a fában, és végül fákkal

 

zuhanni álomba, udvarolni neked,

 

ki olyan távolról szemléled már

 

kiszolgáltatott fáim vadhajtásait –

 

üvegburán át az égig érsz a fákkal,

 

egyszer pálcikák lesznek, de most

 

persze, még persze most van.

 

II.

 

napokig nem válaszolsz a levelekre.

 

vég nélkül telik az idő.

 

kinézek az erkélyablakon.

 

téged a látvány biztosan megnyugtatna.

 

faistenről álmodok, egy törzsön belül szunnyadó

 

élet, ahová ismeretlen tündér fészkelt –

 

és „az organizmus feljebbvalóvá lényegül”.

 

szeretkezéseink jutnak eszembe.

 

felhúzott combjaink.

 

nemi szerveink.

 

mennyire szánalmasan emberi vagyok.

 

pedig más is, más is van itt, amiről emberként nem

 

beszélhetek. „fákkal kapcsolatban még leírni sokszor:

 

vagyok, vagyok”, de röpke pillanat, és lényegülésünk

 

elunod. alig bírok visszatérni a tárgyra, levél, amire

 

nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül

 

telik az idő. kinézek az erkélyablakon.

 

megnyugtat a látvány.

 

tündérek. faistenek.

 

belém ereszkednek, erőszakot tesznek

 

rajtam. te most épp nem vagy

 

szavadon fogható. testben zárt

 

szeretkezéseink. egyébként

 

pálcikák a fából szün-

 

telen, szakadatlan.

 

csak a forgácstól kellett volna védened.

 

 
 

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Borsos Bence: megálmodtam

hetekig nem aludtam utána hogy soha többé / ne találkozzam a nyomorral az önzőséggel / a savanyú gumicukor árus mosolyával ott álltunk a búcsúi forgatag kellős közepén nyár volt az utcai ivókútnál tol

 
 
Országh Virág: Külalak

Engem csak kiírattak mindenhonnan. Apa mostanában mindig azt mondja, nemhogy a rézfaszú bagoly, de még a szellemek sem fognak megbaszni, ha ilyen kövér maradok. Anya szerint ez a szerelem egyik legősi

 
 
Lauer Péter: Szobor

az idő a test / fényét lassan átszínezte Emlékszel, vettünk egy szobrot, emberalakút, műkő volt, de élethű – a kert végébe tettük, maradjon nekünk és a madaraknak. Kezdetben minden nap lejártunk hozzá

 
 

IMPRESSZUM

© szifonline

Felelős szerkesztő: Szép V. Árnika

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

líraszerkesztő: Szép V. Árnika

prózaszerkesztő: Borcsa Imola

a weboldal grafikái Veréb Csilla munkái

bottom of page