Falra akasztasz egy tükröt, / megreped benne az arcod, / két féltekéd közé bekúszik / a vakság hernyótalpa.

Molnár Illés 1981-ben született, 2004 óta publikál verset, irodalom- és színházkritikát. Első kötete 2013-ban jelent meg Hüllők és izzók címmel a FISZ-nél. Szerkesztőként az ÚjNautilus portál versrovatát és a Százéves átlag kortárs zeneblogot (Lesi Zoltánnal közösen) gondozza.

Leprás angyal

(Bálint Endre képei alá)

Maroknyi meggörbült szeget

zsebre dugott kezek kalapálnak.

Az égig, vagy a csőtörésig kell,

hogy elérjen a hegyük.

Falra akasztasz egy tükröt,

megreped benne az arcod,

két féltekéd közé bekúszik

a vakság hernyótalpa.

Megsárgult égen leprás az angyal,

a Hold negatívja. Két szeme hasadék

az ég hallgatásán, szúrása elől

messzire futnál, zúgó fülek közé.

A csend igéje kenyér,

szádba adott szavakká üresül.

Intro

A felszáradó esőből pókháló-

vékony szálak tekeregnek,

hogy ami mozdulatlan,

azt egymás mellé fűzzék.

A húr egyszerre megfeszül,

és mindent egymás mellé rendel.

A hang, ami ekkor pendül rajta:

párolgó városok jeladása

az egyetlen igazi városba.

Ahogy egy tó tükrén:

körkörös hullámok szűkülnek

egyetlen pont felé,

míg a felszín nagy robajjal

pontosan azt a követ veti ki magából,

melynek egy parton álldogáló fiú

markában kell majd landolnia.