asszonyok ülnek a padon kilóg az ég alól a szarkaláb / egy tehervonat hasításairól legszívesebben a földet ért / faleveleket kérdezném megtaníthatnának minket előre / feldolgozni tömbösíteni darálni megtaníthatnának minket / lélegezni a víz alatt halott minden halott temetetlen

Felnő, megnyugszik a sírás jut eszembe először de mindig rá kell jöjjek nem ez a legjobb megoldás estefelé alakul így mikor rettegni kezdek a sötéttől nem mesélték el kiskoromban lehet jó is hogy vannak hormonok amik csak ilyenkor termelődnek a testnek szüksége van az éjszakára csak szörnyek és mindent felfaló gonosz gyíkok kerültek ilyenkor szóba aztán mindig akadt aki felkapcsolta a sarokban lévő lámpát árnyék borult a tárgyakra de úgy éreztem betakar mindig a sírás jut eszembe először ha arra ébredek hogy szemembe világít a lámpa felkelek lekapcsolom sietek maradjon bennem az álom hogy sötétben is menjen a visszaalvás Műtét Idegen anyagot juttatnak a vérbe. Varr, Budapest, Jánoskórház. Az antitestek kiszívják szervezete eredeti molekuláit. Reszket benne a tű, felkarcolja bőrét a hideg fém. Eltűnik szeméből a fény, most esik transzba, most kel át. Ébredés után már nem teljesen néma, de még nem is beszél, ilyenek az elveszett lángok. Azt akarja mondani, amit nem képes. Hogy itt volt, hogy itt lehetett. Maga mögött az évszázad félelmével szétfeszül benne a por. Marad, aki nem hord egyenruhát, kiszáll, aki lepedőn született.

Fonák Túlettem magam, a vízgyűjtő területek áradása. Bugyrokban nő ki a pokol, hájastészta köti össze. Lyuk van a gyomrom helyén, telítődik bennem az ijedtségérzés. Hogy rossz vonatra szálltam, mert korábban indul el, mint a menetrend szerint, majd rájövök, csak a mellettem álló szerelvény az. Csomókba gyűlnek a sínpárok, összeragad kelés közben a tészta. Masszává gyűl bennem a hő, ahogy ott lakik minden párhuzamosban a végtelen. Még mindig keresem idegen földön a csillagokat, az elveszetteket még mindig nem találom. Elvisz a vonat, ösztönből rossz irányba hasamban góccá ferdül a reszketeg álom. Tejfehér köd. Aktus. Paralel. Játszik Reggelente kinyitották a szelencét, várták, ki érkezik először oda. Nem volt, semmi sem volt, ami maradjon, szép lassan így minden elvihetővé vált. Apránként bontották, felülről rázták, majd elkezdték egyre erősebben cafatokká fosztani. Mindenki akart belőle egy darabot, mindenki egyre nagyobb darabot akart. Omlás közben rádőlt egy járókelőre, amputálta minden belső szervét, csak végtagokat hagyott. Üres testben lakik a szégyen, oldani nem lehet. Üvegszilánkot kell végighúzni a csiklón, a mellbimbókat elég ólommal leönteni. Pálya asszonyok ülnek a padon kilóg az ég alól a szarkaláb egy tehervonat hasításairól legszívesebben a földet ért faleveleket kérdezném megtaníthatnának minket előre feldolgozni tömbösíteni darálni megtaníthatnának minket lélegezni a víz alatt halott minden halott temetetlen azt hiszik valakik azt hiszik bezártak hogy innét már végképp nincsen hová persze azért tiszteletből minden távozó helye üres marad mégsem létezik fel nem ajánlott lehetőség gondolnak ránk a vasúti kocsik mindig elveszítenek egy porszemet itt csak álmos kutyák és kényelmetlen székek vannak meg kell próbálni elfordulni mint azúrból festett gyöngyhéjú gömb Mély Milliárdok alatt süllyed a föld, a vége nem ez, a vége majd a nyelv. Aki hazajár, egyszer úgyis megtér, aludni tanul az évek óta bölcs. Belemosod magadat a porba, benned Jerikó, most omlik rád. Látod, összegyűlik a víz, látod, fon neked csuhéruhát. Nem akarsz menni, tudhatod, maradnál. Bársonyt vetni oda, ahol elfekszik az ég. Az oroszlánok éhesek, bonts márványpalettát. Piramisok Fázol. Itt, Gízában nehezebbek a nappalok. Próbálsz vigasztalást keresni, de nincs veled a nyelv. Itt a megszólalás helye mélyen kiásott gödör. Itt a csöndekben is csak csönd lakik. Itt a házfalak vakolata az álom. Érthetetlenül ugyan, de beszéd tör elő belőled, mint megvadult állat. Harmatcseppként ülnek hátadra az éjszakák, pollennel teli kelyhekből iszol, így születik a szó. Fázol. A piramisoknál nem tudsz elbújni, itt sosem ismerted a helyes kifejezést.