A Görögországban 1967-ben hatalomra került katonai diktatúra / ókori filozófusokat is betiltott. / A tankönyveket is átírták. / „Istent a halak iránt érzett féltő gondoskodás vezérelte, / amikor úgy / döntött, hogy a jég / lebegjen a vízen". / Ez egy kémiakönyvben szerepel. / Most nyár van, más kegyelmek működnek.

A holtágban

Mintha a kiszáradt mederre óraüvegszerűen lapuló rekettyefüzek mérnék az időt. Csak egy-egy mélyedésben maradt víz, a vízfoltok között a meder alig kiemelkedő vonulata, füvek friss hajtásai, lábnyomomból most emelkednek fel, nyárfák pihéi vonulnak mozdulatlanul, a vizek és a meder fűvel benőtt része közé zsombéksás-szigetek nyúlnak, pipafüstöm lebeg a pihékkel, a sások virágaihoz hajolva egy-egy harsányzöld háromszög néz

a sötétbarna pelyvalevelekből, a holtág mindent látó, összetett füzérszeme, vagy az önmagába fordult Duna-ág képe, amiben a harsányzöld növényzet évről évre szűkül,

a nyárfák lassuló pamacsai belepik a vízfoltokat, a füvek mintha egy lepel alatt fejlődnének, a táskámat is kezdik belepni, a meder oldalában ülök, fölkelek, a füstömet magammal húzom, mellettem vizek és a vizeket felváltó zsombék, vízimenták friss hajtásait rágom, ahol megállok, már egészen felnőtt az erdő, levelei közül átnézve egy nagyobb vízfelület, rekettyefüzek földre boruló félholdjai, egy öreg nyár kidőlt törzse keresztben, az iszap már száradó kérgét egy lépésre tőlem nyíllevelű nyílfű üti át.

A halak iránt érzett féltő gondoskodás

Érkezésem felriaszt a nyárfa ágáról egy ölyvet. Leszállok a nyeregből, áttolom a biciklimet a gáton. Szemerkél az eső. A Dunához érve felkeresem a fűzfacsemetét, amit még Kolozsvárról hoztam. Ki van száradva. Lesétálok a partra. Végigkísér az oldalára borított biciklim kerekének lassuló kattogása. A sóder beitta az egész napi esőt. Ahogy hanyatt dőlök, alig nedves. Apró holyvák keringenek a szemem előtt. A denevérek a víz fölé nagy nyolcasokat írnak. A nyugat felől ritkuló felhők között a naplementét követő fények. Egy vízbe hullott bogár a lassú sodrásban apró köröket tesz. Szárnycsapásai alatt burjánzik a felszín. Ahogy beúszik a Visegrádi-hegység és a felhők vízre vetülő sötét masszájába, szem elől veszítem. Napok óta az Egyetemes Jelenkor vizsgámra tanulok. A Görögországban 1967-ben hatalomra került katonai diktatúra ókori filozófusokat is betiltott. A tankönyveket is átírták. „Istent a halak iránt érzett féltő gondoskodás vezérelte, amikor úgy döntött, hogy a jég lebegjen a vízen". Ez egy kémiakönyvben szerepel. Most nyár van, más kegyelmek működnek.

Cincér-repülés

A cincérek bebábozódott lárvái a csertölgyekben (hosszú csápjuk a bábon is végigkövethető). Mint a fogak elvékonyodó gyökerei. Elszuvasodtak, akár az öreg bükkök – még harminc se vagyok. Ha mumifikálódik az ideg, nem fáj, a hasábokból kihullott bábokban megáll az átalakulás, de a betokosodott fogak (mintegy a rajzás jelére várva) egyszer csak életre kelnek, nedves, lüktető szövetté válnak, és a tágíthatatlan fogkamrát belülről feszítik. Az öreg, odvas bükköket gurigákra vágom. A láncfűrész nyomán tátongó résből rajzanak a hangyák. Elborítom a gurigát, fölemelem, ledobom a földre. Hullanak belőle a hangyák, szétáradnak az évek óta gyűlő fűrészpor-szőnyegen, rajzanak a kupacokban heverő tojásaik körül, mentik őket, nem tudják hová – ha már kevés a hangya a gurigában, széthasítom, nekiállok a láncfűrésszel a következő rönknek, hátranézek, a hangyák gyűrűi még mindig zsibonganak – amíg a fűrészből szálló szalmasárga pernye be nem lepi őket, és akkor a délután mélyülő fényeiben egy cincér is átrepül a telephely fölött.