A fiatalság százada nevű várat, / jelentem, körbevettük. / Készleteik a semmi határán táncoltak // Sikeresen éheztettük őket, de jött a tél, / és hazamentünk asszonyainkhoz. // Legközelebb / tavasszal / támadunk.

Az alabárdos monológja Míg te, nézőm, a hőst bámulva, rezgő zacskódból cukrodat szopkodod, én, az alabárdos, a színpad széléről, tincseid játékát kémlelem, s elképzelem, hogy idejössz, ha ennek vége, és lengő bárdomra sóhajtasz nagyot. Irigy lesz rám a többi: – az alabárdos megcsinálta! – motyognák maguknak sokan. ......... De nem lesz ilyen. Te is tudod, én is tudom. Ám esküszöm, ha leszúrnám most Lear királyt, a pillanat hevében találkozna tekintetünk, és akkor, míg el nem kapnak az érzéketlen biztonságiak, levetíteném neked az életet. Majd könnyes szemmel néznéd végig, hogy viszik földre, és hatástalanítják, a figyelmedre vágyó, színpad széli, királyölő alabárdost.

A terv Ma délután, mikor a többiek uzsonnázni mennek, mi meglógunk észrevétlen, te, a Hapci meg én, és lecsillézünk bányamélybe, az elfelejtett tárnákhoz. A tiltott ércet kivájjuk, lenyeljük, és hazaérvén, székletünkből kiturkáljuk! – De műszak után még elmegyünk a főnökhöz. Mert, bár eddig tűrtük valahogy, de így, hogy bennünk az érc, végre elküldjük a jó kurva anyjába.

A fiatalság százada nevű várat,

jelentem, körbevettük. Készleteik a semmi határán táncoltak.

Sikeresen éheztettük őket, de jött a tél, és hazamentünk asszonyainkhoz.

Legközelebb tavasszal támadunk.