a nedves út csendje a te csended / sejtjeid most mind esőnyomok / a járdán folynak ma végre rend lett / ma végre rend lett benned holott

Lélegzetvétel Belégzés A részletek fognak megmaradni. „Nézem a hegyek sörényét- homlokod fényét” Meg fognak maradni majd a részletek. Nézem a hegyek fényét- homlokod sörényét Ha lehunyom a szemem, mindig lemaradok valamiről, valamiről mindig lemaradok a szemem lehunyom ha. Álmomban is a mobilom után kapkodok. Reklám „Beszélgetés: Szóbeli gondolatközlés, amikor emberek egymás között élőszóban, hosszabban kicserélik a mondanivalójukat egy témáról." Valami ilyesmit csinálunk a hangzavarban. Te azt élvezed, hogy annak ellenére flörtölsz, hogy van valakid, én azt élvezem, hogy te ezt élvezed. Ki vagyunk öltözve, ezt mindketten élvezzük. Nem a szavaid, a villanásaid érdekesek, olyan vagy, mint egy, a hatvanas években a filmek képkockái közé rejtett cigarettareklám. Én hatalmas, neonfényű transzparensre hasonlítok, disztópiák fényével ragyoglak be, utópiák fényével beragyoglak. 10 másodperc Mostanában az izgalmas részekhez tekerek előre az életemben, gondolom te is. Talán megszűnt az internetkapcsolatod, és a videó átugrani vágyott részeiről bámulsz egy kimerevített képet, a képernyőn én vagyok, kezemben altatópirula és álomfogó. Holtpont Nazca-vonalak a hajadban Szomorú vagyok, mint egy földre dobott, szerelmi hévvel lerángatott alsónemű. Szomorú vagyok, mint a kövezetre cseppent löttyintésnyi tej, feleslegességének teljes tudatában. Szomorú vagyok, mint a villanykörték nappal. Szomorú vagyok, mint egy gézzel betekert kéz. A hajadban Nazca-vonalak. Kilégzés minden kilégzésnél lassan lépdelek egy lépcsőn fel végén porbarna szemed az egész marad meg szétnézek éppen csúszik a Tisza leng a híd a szélben szétnézek éppen az egész marad meg éveink épülnek éveink ledőlnek ne hunyd le szemed az a rakpart őre egy vidám jövőkép kiül a tetőre kiül a tetőre egy vidám jövőkép levegőt venni veled szeretnék nézz rám érezd magad a tárgyak hogy lesik verőfény szemedből enyémbe átesik. Pixelek a nedves út csendje a te csended sejtjeid most mind esőnyomok a járdán folynak ma végre rend lett ma végre rend lett benned holott összeszedetlennek tűnnél másnak halk csúnya szó a falra felírva fogaid fogaim elvásnak szemét még az utca is kinyitja ránk hasal a múltunk nyála ezüst csorog tömege privát bábel elszállnék úgy mint kifújt cigifüst egy panelházra nézve száll el állni egy szőnyegen csöpögve szenzitíven és hipochonderen felnézni az ázott sarkkörökre felnézni hol nincsen semmi sem a nedves gátlásaid mögött csak nézel a téli esőkre tekinteted beköltözött kint járkál a náthás utak őre feltűnő vagy mint járdán a hányás tompán vakítasz mint a migrén reményteli mint a sorban állás nem a napsugár hanem a visszfény eltűnsz mint cédéről a fájlok lassan felgyűlsz mint a kalóriák kicsit szúrsz már mondd el ha fájok a víz a tested halkan éri át először látlak sírni és szép vagy mint rákosnak a csöpögő mérgek plasztikburkodon az arcod rést hagy szomorú vagyok mert újra nézlek visszanéztél rám és végre itt mint fénylő weboldal nyílik szemed felgyűlnek a megtelt éveid s belém esnek az üres tárhelyek Nagy Benedek Máté 2005-ben született Szegeden, jelenleg is ott tanul, középiskolában.