Ilyen szépen mondta, hogy szavait / megértsék még a pestiek is, majd meghalt, / atyátlanul, mert nem vigyázott rá az Isten.

Virágok egy családfáról

Meg akartam tanítani óvodás korom óta a virágjainknak, hogy nekem nyíljanak. Hogy büszke lehessek a csendre, amely magához nevelt, de csak épp akkorára, hogy képes legyek anyámnak a felső kamrapolcról levenni, amit kér. ekkorák voltak nagyanyádék is Bizonyos keretek között szép vagyok, ahol nem legyeznek olyan cédulákkal, ami úgy egyszerűsít le, hogy egyben megszüntet. Három megyém reményéről szólt az összes ünnepi vacsora. A család azzal nyugtatta magát, hogy a jó parasztoknak lesz még egy igaz tavaszuk, amikor kitárhatják a karuk és a hegyek között végre nem csak menedéket keresnek. Ameddig ellátok, mindenki megérti a panaszokat, de a megoldást elnémítja a mellveregetések üres kongása, amelytől a madarak csak egyesével szállnak fel, félve attól, hogy ha egyszerre repülnek el, a végén azt is elfújja a szél, ami maradt. Egy kivájt ölelés a kerek ég alatt, ezek az én hegyeim, s úgy szorítanak, mint anya, ha rejtekében rátörnek a katonák, mint apa, akinek nincs más, amit hátrahagyjon csak nevét és a bizalmat fiainak, hogy amíg emléke él, addig tán a világ sem dől össze, mert akkor újra el kell jöjjenek az angyalok, és elsírják maguk, és vigasztalják egymást, hogy mindezt látták előre, de parancsba kapták, hogy amit magára hagyott az Isten, ahhoz ők sem nyúlhatnak.

Sóhajók az aranyóra után

Egyszer megnyugszik bennem, aki tombol, csak végre tudnám, hogy milyen lánc köti. Gyomormenésekre és hirtelen fájdalmakra nem figyelve, még mindig össze-vissza eszel, anyád aggódik, apád homlokára csap, mert emlékszik, hogy volt még ilyen a családban. Az elköltözött, elzüllött, többet nem is kereste egyik rokonát sem, mert minek közel tartani a rokonságot, ha a távol is kielégítő. Vagyok, amennyi vagyok, döngicséled reggel hatkor, de az első ember, akivel találkozol pont jó arra, hogy épp akkorát szúrj bele, amibe te eléggé belehalsz, legalábbis abban a pillanatban, és majd csak este, lefekvés előtt bánt, hogy ott, akkor, lehettél volna kedvesebb, megnyerőbb, hátha majd évek múlva eszébe jutsz, rádír vagy felhív, a felmondásodról kérdez. És te végre kiöntheted a lelked, hogy az nem felmondás, hanem szabadulás volt, és el kellett menj mindentől, minél távolabb tőle, akibe egyszer részegen, egy fél perce szerelmes lettél, majd eszedbe jutott, hogy kétgyermekes anya, ez most nem rólad szól, pedig akár meg is érdemelhetnéd, hogy neked is legyen egy titkod, egy olyan, amit tényleg csak az Isten tud, vagy talán még ő sem, és majd amikor ott állsz a számadáson, kajánul mosolyogsz, mert bármivel szembesít azt az egyet nem tudja felróni, hisz azt az egyet nem ő teremtette, hanem te, a végtelen ki nem mondások bölcsője, a csendes harag gyámja, és a nem sikerült dolgok védőszentje, akihez csak úgy érdemes imádkozni, hogy nem vetsz keresztet, s nem akarod végigmondani az imát.

Atyátlanul

Értetlen vagyok. Úgy szembesülök a történettel, mintha belém döfnének, engem kínoznának.

Vihorászva boroznak a pestiek a skanzen egy szegletében, abban a házban, ahol Irma utoljára kért védelmet az Istenétől.

Irma összekucorodott, pontosan ott, ahol ma drágán vett bakelit lejátszó áll, Irma könyörgése segítőre még sem talált.

A gyermekek kimenekültek az erdőbe, hogy a falevelek között választ keressenek a történtekre, vigasztalást álmok helyett.

Közben Irma még utoljára az istenével beszélgetett, férje fölötte lihegett, tudatlanul, mint, aki elfelejtett embernek maradni:

Nem gondoltam, hogy hamarabb meglátlak, mint magukra hagyott öregjeim, de életemnek most más parancsol.

Fáj mindenem, s ha engem nem, hát gyermekeim óvd a szép szavaktól melyekkel engem hitegettek.

Mit üzenjek és kinek, s hogy kiáltsak, ha már nem tudok, hisz elfogyhat a szavak ereje a mindennapi könnyek által.

Most meghalok, s mivel éjszaka van, ezért nem látom, hogy vörös minden, de tudom, hogy nem büntetésem ez.

Meddig bírja a kereszt, akit reá feszítenek? S meddig a megfeszített a keresztet? Válaszokért most hozzád érkezem.

Ilyen szépen mondta, hogy szavait megértsék még a pestiek is, majd meghalt, atyátlanul, mert nem vigyázott rá az Isten.